Dunántúli Protestáns Lap, 1897 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1897-04-18 / 16. szám
249 DUNÁNTÚLI PEOTESTANS LAP. 250 Nt. Thury Etele úrhoz beküldjék, s akkor aztán a még munkába vételt váró egy-egy egyház történelmének megírására kérnénk fel ezen buzgó munkatársakat. Azután ezt a szép, igazán hozzánk illő, lélekemelő felolvasó estélyt az őszi kerületi közgyűlés alkalmával évenként megtartanánk. S mikor majd ily ezéltudatos munkásság után egyházaink történelmei készen állanak, a jövő munkája marad egyes kiváló egyházi és világi férfiaink életrajzának feldolgozása. Akkor majd bizonyára akadni fog Enyingi Török Bálintnak is, ennek az igazán nagy emberünknek életrajzírója, s annyi más jeleseinknek se csupán szépen festett arezképe leend ismerős az utódok előtt. Mindig lesz és mindig marad dolga a történetírás terén a magyarországi ref. lelkészi karnak. Közönségünk pedig a vallásos estélyeken egyes egyházaink történelméből szerzett ismeretei folytán fűződik majd mind erősebben a maga hitéhez és vallásához, mert kétségtelen dolog, hogy a történelem égj hatalmas eszköze az érzelem ápolásának, a prot. történelem a legerősebb fegyvere a prot. érzelem ébrentartásának, a legjobb bátorító a veszélyek utján, alkalmas útmutató az élet szövevényes kérdései között. Két dolog aggasztja még a felvetett ügyben T. Máté Lajos urat, az egyik az, hogy ha sikerül vállalatunk és egyházaink történelmével elkészülünk, hol vesszük a pénzt munkánk napfényre hozatalához? Ennek a kérdésnek megoldására nézve biztosan számítsunk azon lelkész testvéreink buzgáságára, kik a munkában másként nem vesznek részt, az ő feladatuk lesz, hogy fent és alant helyesen alkalmazott cura pastoralissal ezen vállalat közjóra bocsátásának ügyét is gondozzák. A másik dolog, a mi T. Máté Lajos urat aggasztja az, hogy jól fogjuk-e végezni feladatunkat, s nem kellene-e valamelyik kiváló történet Írónktól utasítást kérni arra nézve, hogy mit Írjunk, mit ne írjunk, s a mit Írunk hogyan Írjuk? Csak azt a választ kaphatjuk mindenkitől, hogy meg kell Írnunk mindazt, a mi befolyással volt az illető egyház életére, sorsára, s mellőzni kell minden oly adatot, a mi arra befolyással nem volt. Az előadás módjára nézve pedig eszembe jut jóhirü tanárunk Salamon Ferencz, kit annakidején, egy bizalmasabb órában, mi is megkinoztunk azon kérelmünkkel, hogy mondja el, hogyan kell igazán jól történetet Írni ? Ezer annak a módja, szabadkozott a válasz adástól az öreg, ki tudja, úgy mond, kinek mi áll a kezére, de ha visszagondolok azokra, a miket hibákul elmondott, úgy emlékszem, hogy egy dolgot különösebben nagyobb hibának tartott a többinél, t. i. azt, ha a történetírásban szónokolunk. A tárgy, a mivel foglalkozni fogunk, neveltetésünk, helyzetünk mindez csalogatni fog bennünket e hiba elkövetésére, azért csak az ellen védekezzünk, egyébként pedig egész egyszerűen, Írni fogjuk azt, a mi megtörtént, igaz. Kis Ernő. í^gyíjázi étet. Néhány szó a lelkészképzés reformjáról. Ily czim alatt az 1895. évi őszi kerületi gyűlés alkalmával megtartott Jelkészértekezleten egy felolvasást tartottam, mely akkor is élénk eszmecserét idézett elő, de egyúttal egyes passzusok félreértésekre is szolgáltattak alkalmat. Mivel az előadottak a gyakorlati lelkészképzésre vonatkoztak különösen — és mivel — bár általában értettem a mit irtani — a mi theologiai akadémiánkra értette a gyakorlati theologiának épen jelen volt tanára nt. Kis József ur: azért egyben elő is adta, hogy mi történik a gyakorlati képzésre nálunk Pápán. Előadása körülbelül ugyanazt tartalmazta, a mi legutóbb a Dunántúli Prot. Lap márcz. 14 iki számában a pápai gyülekezetre vonatkozó közleményében foglaltatik, s a mit reám és felolvasásomra hivatkozva olyképen jelez, hogy immár a papnövendékek részt vesznek a vallásos estélyeken, a koníirmácziói oktatást meglátogatják és megtekintik az anyakönyveket. S ‘ azzal végződik a közlemény, hogy immár én s a velem rokon gondolkozásuak megnyugodhatunk, mert minden megtörténik, a mi szükséges. Mivel épen reám is történt hivatkozás, hogy úgy ne tűnjék föl, mintha felolvasásomban csupán azt és oly módon javasoltam volna, a mit és miként az említett közlemény tartalmaz, szükségesnek látom az ügy érdekében is már említett felolvasásomat nyilvánosságra bocsátani.— Mert ebből ki fog tűnni, hogy én az anyakönyvezésről nem is szóltam, de nem is oly rettenetes nagy dolog ez, mikor rovatokkal van az embernek dolga ; a többire nézve pedig szintén máskép adtam elő javaslatomat, mint a hogyan a nt. tanár ur reá emlékszik. Azt hiszem, nt. szerkesztő ur lesz szives helyet adni felolvasásomnak, mely alább következik : A ki a mai társadalmi viszonyokat figyelemmel kiséri, nem kell hozzá mély bölcseség, hogy belássa, miszerint a vallási kérdések ma annyira domináló szerepet játszanak, hogy ehez hasonló jelenség csak ritkán, nagy időközökben szokott a múltban is előfordulni. Csak a szót szaporítanám és nagyon is ismert dolgokat ismételnék, ha a forrásra akarnék rámutatni, a honnan a mozgalom kiindult s a főfigyelem és érdeklődés az egyházi ügyek, vallási kérdések felé irányittatott. Az igazat megvallva — midőn látom a vallási élet különböző nyilvánulásait, mozgalmas képét ma a protestáns egyházak körében — nekem úgy tetszik, mintha újra. a reformáczió szellője lengedezne. Csak pár évvel ezelőtt is még mindig azt hallotta,, azt olvasta az ember kizárólag, hogy az egyháziasság nagyot sülyedt, hogy az emberek közönyösek, hidegek hogy az egyházhoz tartozás kitüntetése csak névlegességben, merő külsőségben nyilvánult. Nem tartozom azok közé, kik a világot s az embereket túlságos sötét színben látták s rajzolták a vallási élet mezején, mert hiszen voltak mindig a sötét pontok mellett biztató örvendetes jelenségek is ; de más felől az. 16*
