Dunántúli Protestáns Lap, 1897 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1897-04-11 / 15. szám
239 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 240 M.áijcza. Falusi levél. Kedves Uram Ötsém ! Készséggel keresem fel jóakaratu levelemmel, mert ma jó napom vau, s illendő dolognak tartom, hogy ha keserűségem részesévé tettem, örömem melegítő fényéből is juttassak részére némely sugarakat. Örömem forrása, természetesen, káplánom, tiszteletes Édes ur nyilván való szomorúsága. E jó ur ugyanis, minden isteni törvényeket és emberi szokásokat kigunyoló álláspontján, úgy vélekedik, hogy neki, a káplánnak érdeklődni kell az egyetemes egyház közügyei iránt. És nem elégszik meg azzal, hogy passzíve érdeklődjék, t. i. ha már előfizetésre pénze nincs, hát figyelemmel olvasgassa az újság-szerkesztők ékes irályu cikkjeit: hanem, kérem szívesen, Dem törődve a classicus auctor békájának sorsával, egész a tettek mezejére lépésig fuvalkodik fel, s másfél havi kápláni salláriumának, melyet némi folytonossági hiányban szenvedő lábbelije kicserélésére kellett volna fordítania, mint ő mondja, felá dozásával, mint én mondom, elvesztegetésével, a kerület közgyűlésére megy le, mely tett már önmagában is gyanús lelki állapot szimptomáit mutatja, ha nem vetetik is tekintetbe azon körülmény, hogy egész traktus is marad el „költségkímélés“ bevallott indokán, sem az, hogy haza érve, iy2 hét óta rágódik azon, mit azon gyűlési P/g nap alatt nem tudott, nem a fehér asztal mellett, de a zöld asztal tisztes távolában megemészteni. Itt röviden megérintem azon kétségen kívül való fontos igazságokat, hogy az egyházi életbe mozgó szerkezetű intézményként beállított káplánnak nem volna szabad önmagának állás-pontot arrogálni és hogy a kerület közgyűlésére is csak annak volna szabad menni, kinek részére Szabó János kedves Uram Ötsém, de Zenna, a nagylelküségi rohamba esés lehetőségének kizárásával, egy-egy heti időközönként, háromszor egymásután, egyhangúlag megszavazná a mérsékelt útiköltségeket és a nem emelkedő irányzatú napi dijakat. Ez esetben feles számban, valószínűleg nem frekventálnák a szuperintendenciázást, saját ekklezsiai munkájuk negligálásával a fárés papok sem. Ezen, kedves Uram Ötsém okulására, jóakaratulag tett filozofikus ekszkurzió után észrevételeim árnyalatában, vázlatosan megfesteni igyekszem káplánom tiszteletes Édes ur jelenleg való lelki állapotját. Általános hátterűi megemlítem, vitt káplánom, tiszteletes Édes ur magával 9X]2 árkus tiszta papirost, 5 ceruzát (egyet recktor uramtól, kettőt a nótáriustól és kettőt az ispántól kért), hogy a szép beszédeket legyorsirja, részint tanulmányul, részint traktuson felhasználás céljából, s a papírból 8 ivet tisztán, a ceruzák közül 3 darabot kihegyezetten hozott haza. Papirján egy püspöki ima van, s egy beszéd, melyet azonban nem használhat, lévén az eljárást védő beszéd, holott ő csak támadási téren akarja képezni magát. A rajzra első vonás azon állítólag szerzett tapasztalata felett érzett boszankodás, hogy közgyűlésünk tárgyalásának központját a pápai iskolák ügyei és egyéb pénzügyek képezik. Ezek foglalják el a legtöbb időt, s kötik le a gyűlési tagok érdeklődését; indítványok (ha vannak) közigazgatási, népiskolai, missziói ügyekkel, érdeklődés hiányában gyérült számban röviden bánnak el a közgyűlési tagok. Mely szavak, ha megmagyarázod, azt teszik, hogy káplánom, tiszteletes Édes ur szerint abból az érdeklődésből, mely a pápai iskolákat, s azok pénzügyeit körülöleli, jó volua némely részt, t. i. érdeklődésből is, pénzből is a pusztuló egyházak megmentésére, a népiskolák és misszió állomások fejlesztésére fordítanunk, tartozván azon pápai tanintézetek részben inkább a tetőzethez közegyházi életünk épületénél, melyekre fordított nagy gondunk mellett észre sem vesszük, hogy alant a fundamentum kövei mállanak, hullanak, málter hiánya, s felületes vakolás miatt. Oda adunk, többet, mint talán szabad volna, ide csak — kérünk*) A keserűség hangján adja szavait káplánom, tiszteletes Édes ur, jól esik hallanom nála azon hangot; s bár neki mondani nem merem, kedves Uram ötsémnek bizodalmasan megsúgom, hogy én helyeslem a Superintendentia eljárását. Es pedig nem csak azért, mert káplánom, tiszteletes Édes urnák nem tetszik. Azért is, mert a dolog természetének s a kor ízlésének megfelelőnek tartom. Minden kor embere végezze a maga munkáját. Jézus és az apostolok lerakták a fundamentumot; a reformátorok, s apáink, korunkon tűiig való időre visszaformálták a külsőt egész a tető csúcsáig. Mind ez az Ő idejük munkája volt. Nekünk hivatásunk az apró tatarozás. Az árvíznek és szeleknek kitett épületnél a fundamentum gyengül, a tető vedlik, tehetségünk a mindkét irányban való kellő reparátióra nincsen. Mért ne a tetőt gondoznánk, mikor az alap még bírja a mi életünkben, reményeljük legalább, hogy az imádsággal édestestvér kérés tartja, tetőnk vedléseért pedig, ha szintén az eső nem csurog is be rajta, hogy penészessé tegye a Jézus kicsiny, de édes kenyerét, megszóllanak szomszédaink / . . . És hogy a pénzügyek iránt nagy az érdeklődés! . . . Bárcsak eleink is érdeklődtek volna ! ... Ki ne érdeklődnék e század végén a pénz iránt ? Hogy a Superintendentián ? . . . Hát ott kérem a hol vau pénz. Ott az érdeklődés legalább nem oly problematikus értékű mivelet, mint a mikorén múzeumomban édesen emlékezem, hogy aranyat éreztem hitvestársi ajándékul kapott tárczámban 1848-ban, vagy álmodom a Blaha L. arczképével díszített uj ezres bankóról, mely dolgok közül az első régen kiment tulajdonomból, az utóbb említett pedig soha sem jön birtokomba . . . Ott ülui a nem hirdetések élén pingált, de valódi kifúrható érczből készített Wertheim szekrények között, s inkasszálást látni nem 10 kros lélekpénzekben, hanem száz és ezer forintokban. Testi szemekkel látni eleven számvevőt, nyugtákban turkáló pénztárosok rémét és elnyelőjét, ki pénzügyi lobogó alatt falusi papokat és mestereket kordába szedő statútumok esszeni gyára, mily érdeklődést kihívó ! Oh Kedves Uram Ötsém ! egy jövendő pápai gyűlésen, ha újságszerkesztői fontos dolgai engedik : nézze meg az én nevemben is ezt a szalmából is fedezetet cséplő gépet, minden elképzelhető és elképzelhetetlen szükségekre, fogyatkozás látszata nélkül pénzt srófolni képes csudálatos csavart, ezt a statatumokádó Leviathánt, ezt a pénzügyeink világát vállain tartó Atlaszt, ezt a félelmetes lényt, s pénzügyeink iránt való érdeklődésem kiáltó bizonyságaként, pietással simogassa végig én helyettem *) Látszik, hogy tiszteletes Édes úr nem járatos még a dolgokban, mert különben tudhatná, hogy a kerület a pápai iskolára immáron két év óta nem adja az évi államsegélyt. SZERK.
