Dunántúli Protestáns Lap, 1897 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1897-04-04 / 14. szám
215 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 216 vetést, aggályt lehet támasztani ellene? Talán nem is ez az útja és módja megkezdésének ? Mind meglehet! Egy azonban bizonyos előttem és ez az, hogy senki jobb szolgálatot egyházunknak nem tehetne, mint aki ezt saját magával és azokkal, kik helyzetének alakulására befolyással bírnak, nyíltan, őszintén megismertetné.*) Legyenek fényesek, vagy sötétek azok a pontok, melyeket egyes egyházak múltja és jelene föltár: üdvös tanulság rejlik azokban. — Ezek mondják meg nekünk, hogy mit kövessünk és mit kerüljünk. Csak úgy remélhetünk bajaink között segedelmet, gyógyulást, ha mások is bepillanthatnak sebeink rejtekébe; csak úgy várhatjuk, hogy mások is kövessék a mi jótetteinket, ha fénylik a mi világosságunk azok előtt. Csak úgy szűnhetnek meg a „Jelentő iv“-ek, a segélyezések stb. elleni örökös kifogások, panaszok,— csak úgy lesznek tájékozva helyzetünk felől hatóságaink, ha hozzánk illő becsületes nyíltsággal világosságra hozzuk egyházaink múltját, anyagi és valláserkölcsi állását. így lenne kezünkben egy olyan becses könyv, melynek segélyével bátran megkezdhetnék s hiszem, sikerrel folytathatnék a napjainkban annyira sürgetett vallásos estélyek tartását. De ezeken kívül még igen sok és áldásteljes haszna lehetne és bizonyára lenne is egyházaink története megírásának, melyeket azonban ez úttal felsorolni feleslegesnek tartok. Végül két igen nyomósnak látszó esetleges ellenvetésre kivánok megjegyzést tenni. Az egyik az, hogy nem vagyunk mindnyájan történetírók, sőt még csak irók sem. Igaz! De annyi előképzettségünk csak van, hogy ügyesebb kollegáink útmutatása s tanítóink segítsége mellett, különösen, hogyha historikusaink a szerkezetre nézve egy kis tájékoztatóval is szolgálnának, meg tudnánk felelni a kérdéses munkának. Egyébiránt az egész dolgot is végezhetné helyettünk más; ez nem lényeges. *) Az eszme, melynek t. munkatársunk jelen czikkében kifejezést ad nem csak őt foglalkoztatta, de a mint lapunk 6. számában közöltük, a pápai egyházmegye határozott is ily értelemben; legnagyobb egyházkerületünk: a tiszántúli pedig szintén elrendelte az egyes egyházak történetének megírását. A végrehajtás azonban ott is sok nehézségbe ütközik Megemlitjük, hogy épen most vettük a senyeházai ev. ref. egyház emlékkönyvét, mely az egyház múltját és jelenét tünteti föl s igy szintén czikkiró ur gondolatának megvalósulása. S z e r k. A másik dolog: a pénzkérdés. — Ez sem okozna talán fennakadást? Minden egyház olyan arányban járulna a kiadási költségekhez, amilyen terjedelmű lenne monográfiája. És e jó munkában talán számithatnánk nemes szivü világi nagyjaink kegyes támogatására is?! Ezeket elmondani jól esett egyházunk múltján és jövőjén merengő lelkemnek. Ajánlom indítványomat egyházhatóságaink, lelkésztársaim, különösen pedig Thúry Etele társunk becses figyelmébe. Visonta. Máté Lajos. Lgyílázi élet. Konvent. A magyar református egyház legfőbb hatósága, a konvent, márczius 3l-én kezdette meg tanácskozását a budapesti református egyház Lónyay-utczai főgimnáziumának nagytermében. Az első ü’ésen a konvent tagjai csaknem teljes számban jelentek meg. Ott voltak : báró Bánffy Dezső miniszterelnök, dr. Darányi Ignácz földmivelési miniszter, Tisza Kálmán, gróf Tisza István, Kun Bertalan, Kiss Áron, Szász Károly, Szász Domokos, Antal Gábor püspökök s az egyházkerületek képviselői. A gyűlés megnyitása előtt Kun Bertalau egyházi elnök mondott megható szép imát, kérvén a Mindenhatótól kegyelmet és áldást a konventi tanácskozásokra. Tisza Kálmán világi elnök fájdalommal emlékezett meg arról a veszteségről, mely a magyar református egyházat a Vállyi János főgondnok halála által érte, s kéri a konventet, hogy a nagyérdemű fógondnok emlékét jegyzőkönyvileg örökítse meg. De a midőn fájdalommal említi fel a veszteséget, mely a magyar ref. egyházat érte, ugyanakkor örömmel emlékezik meg a nyereségről is, mert az Isten bö'cs gondviselése, hogy valamint az egyesek, úgy a testületek életében is az öröm és fájdalom váltakozik s a veszteségeket kipótolja a nyereség. Mert nyeresége a ref. egyháznak, hogy Kun Bertalan püspök daczára 80 évének és 50 éves lelkészi hivataloskodásának, még ma is nem lankadó buzgalommal, teljes erővel, jó egészségben szolgálhatja egyetemes egyházunk ügyét. Tiszta szívből jövő meleg szeretettel indítványozza tehát, hogy a konvent egyházi elnökét 50 éves papi jubileuma alkalmából üdvözölje s iránta érzett szeretetét és bizalmát jegyzőkönyvileg örökítse meg. Kun Bertalan püspököt az iránta való rokonszenv és bizodalom édes hangjai a legmélyebb hála és tisztelettel töltik el. Évtizedek óta tagja a konventnek és ha van valami érdeme, mit szeretett egyháza ügyei körül szerzett, azt bizonyára csak a konvent tagjainak köszönheti» kik az ő szerény munkáját mindég készek voltak támogatni s oda hatni, hogy a munkának meg legyen a kellő
