Dunántúli Protestáns Lap, 1897 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1897-03-28 / 13. szám
205 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 206 giai és konviktusi czélokra való átalakítása, a pénztárnak a főgimnáziumi épületbe való áthelyezése netalán oly gyorsan eszközölhető volna, hogy ezen intézmények uj elhelyezése az iskolai év folyó esztendei őszén való megkezdésének idejére minden esetben biztosítottnak tekinthető : ezt az igazgató tanács a kerületi elnökséggel egyetértőleg az őszi kerületi gyűlés bevárása nélkül saját hatáskörében eszközölje, ellenkező esetben pedig a jelenlegi helyzet tartandó fenn. A főgimnáziumi tandíjmentességről alkotott szabály rendeletben gondoskodott a kér. közgyűlés arról, hogy a lelkészek és tanítók gyermekei szegénységi bizouyitvány nélkül is tandíjmentesek legyenek, ha az általános követelményeknek megfelelnek A konfirmácziói kátéra vonatkozólag beérkezett bírálatok az őszi kerületi gyűléskor összejövendő tanügyi bizottság ülésén lesznek újra áttekintendők, s ennek alapján a viszonylagos legjobb munka kijelölendő. H. Kis Kálmán indítványa a tanítói korpótlékoknak az egyházak által leendő fizetése tárgyában, mivel e tekintetben a konvent intézkedik, félretétetett. A gazdasági tanács ügyrendje, pótköltségvetése és beterjesztett összes jelentései elfogadtattak. Püspök ur jelentése, hogy a tanítói fizetések államsegéllyel 400 írtra 40 gyülekezetünkben kiegészíttettek, örvendetes tudomásul vétetett s püspök urnák ebbeli fáradozásáért köszönet szavaztatott. Sajnosán értesült a kerületi közgyűlés arról, hogy a slavoniai misszióra, mely elsőrendű nemzeti ügy is, a minisztereluök alap hiányában segélyt nem ad. A martosi egyház volt tanítója Juhász Miklós elleni keresetében az egyházmegye által hozott ítélet feloldatott s az egyházmegye uj eljárásra utasitatott. Sedivi László volt kamocsai helyettes főtanitónak a kamocsai egyház ellen egy hónapi fizetés kiadása iránti keresetében az egyházmegye által hozott Ítélet jóváhagyatott. Hasonlókép jóváhagyatott özv. Pápay Leándernénak a kamocsai egyház elleni vitás ügyében hozott egyházmegyei végzés. A kerületi gyűlés minden alkotó tagja által már olyan jól ismert csícsói adóügyben utasittatott a komáromi egyházmegye elnöksége uj vizsgálat megtartására s «unek alapján az ügynek a közigazgatási bíróság által leendő elintézésére. Fazekas Mihály Pálfára elválasztott, de állását ej nem foglalt tanító a választási és a per által okozott költségekben elmarasztaltatott s ezt a kér. bíróság helybenhagyta azon megjegyzéssel, hogy az egyházmegye máskor ilyen természetű ügyeket a bíróság időszaki tanácsa elé ne vigyen. Salamon Károly fehérvári tanitó fegyelmi ügyben hozott első bírósági fölmentő határozat helyben hagyatott. Özv. Végh Mihályné negyedi lelkész özvegye ügyében az elsőfokú határozat megsemmisittetett s az egyházmegyei bíróság uj eljárásra utasittatott. A horvát-szlavoniai misszió ügyében a konvent megkerestetik az iránt, hogy tegye magát érintkezésbe az államkormáuynj'al, szentesített egyházi törvényeinknek Horvát-Szlavonországbau leendő kihirdetése s a protestánsok felekezetközi helyzetének törvényhozói utón leendő rendezése iránt. Zágrábba egy missziói lelkész beállítását s az ottani magyar reformátusok tömörítését óhajtandónak mondotta ki a közgyűlés. A nyitrai egyház kölcsönkérvényére nézve utasittatott a gazdasági tanács, hogy első helyen leendő betáblázásra, ha a kért 6000 fi t rendelkezésre áll, a szabályzat szerint adható összeget folyósítsa. Nyílt kérdések. Mielőtt Kemenczky ur e lap 11. számában megjelent válaszára megadnám az érdemleges feleletet, bátor vagyok a következő kérdéseimmel alkalmatlankodni, melyekre, az ügy érdekében — gondolom — Kemenczky ur nem fogja a feleletet megtagadni. Kérdéseim a közpénztárra vonatkoznak, mert még folyást csak ezzel foglalkozom. 1. A „készpénz kezelési“ rovatban cselekvő tőkék czime alatt elősorolt 190203 korona 78 fillérben összegezett tőke-vagyon ugyan miféle összetétekböl állott elő ? van-e ez némi Öszszefüggésben az előző évi számadással ? s ha igen: melyek azok a zárlatok ? van-e a zárlat s annak áthozatala között különbség? s ha van : mi lehet annak az oka? melyik felel meg a valódi tényállásnak, a zárlat-e vagy pedig az áthozat ? 2. Midőn az 1894. évi tartalékalapi pénztár 41650 korona 52 fillér kamatnélküli tőkével zárult: ugyan miként egyeztethető ezzel össze az, hogy 1895. évre ily czimen csak 39777 korona 98 fillér lett által hozva ? 3. „Hitel és pénztári mivelet“ alatt felvett 197763 kor. 88 fillér tőke állomány szintén miféle összetétekböl állott elő? van-e összefüggésben az előző évi idevágó zárlattal ? ha igen : hát melyek azok a zárlatok? van-e a zárlat és áthozat között különbség ? s ha van : mi lehet annak az oka ? s melyik lehet az igazi, mert mind kettő csak nem lehet igaz ? 4. Az általam nehézményelt 6000 korona ugyan hol volt addig, mig végre 1895. évi 20531 korona 88 fillér tőke viszszafizetésbe belekerült ? s ha már tőke bevétellé változott által: úgy a a miért szerepel ugyanezen számadás kiadása között úgy is mint tőke kiadás, illetőleg tőkésités? ? midőn 18972 korona fordul elő, mint tőkésités az 1895. év kiadási tételei között: ugyan miként eshetik meg az, hogy a tőke bevétel levonása után megmaradó régibb tőke állományhoz 18972 korona helyett mégis csak 12972 korona csatoltatik hozzá? 5. 1894. évi 629 frt 39 kr gazdátlan vagyonnak találkozott-e gazdája? s ha igen: hol van elszámolva? Ha ezen kérdésemre megkapom a tárgyilagos s a valódi tényállásnak megfelelő feleletet: azon reményben vagyok, hogy nem lesz szükség arra, hogy Kemenczky ur válaszát bővebben is megtárgyaljam. Szenna, 1897. márczius 20. Szabó János.