Dunántúli Protestáns Lap, 1897 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1897-03-28 / 13. szám
203 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 204 lefordításán kívül annak a felső osztályok tantervének megfelelő magyarázása. És ha a latin nyelvi oktatás elé kitűzött czélt: a klasszikus irók ismeretét és műveiknek olvasni és megérteni tudását tekintjük, kétségtelen, hogy e változtatás is teljesen indokolt és elfogadható. A csak egyes tanártestületek által proponált módosítás ok közül a tanügyi bizottság csupán egyet tett több fontos ok miatt magáévá, t. i. az utasításból a visszalépésre tanácsolás elhagyását.Több középiskolának államsegély kérő folyamodványának tárgyalása után, a melyek a konventhez némi észrevétellel pártolólag terjesztettek fel, a gyűlés az egyes előadóknak ügykörére vonatkozó munkálatok felolvasása és elfogadása után ért véget. A bizottság különös elismeréssel fogadta Váró Ferencz, Kiss Kálmán és György Endre alapos és terjedelmes munkálatát s utóbbi előadónak azt az indítványát, hogy a vagyoni ügyek az egyes intézetek előadóinak ügykörébe osztassanak be s a külön vagyonügyi előadói tiszt szüntettessék meg: csak annyiban fogadta el, hogy az egyes előadók a dolog természete szerint figyelműket a vagyonügyi oldalra is kiterjesztik, a mint ezt magok az előadók is contemplálták, azonban a tanügyi czélra destiuált összes vagyon evidentiában tartása s annak miként felhasználása a tanügyi bizottság egyértelmű véleméuye szerint mindenesetre megkívánja, hogy egy előadó tájékoztassa erről s az e tekintetbeni teendőkről a tanügyi bizottságot és a konventet. Különösen, a mikor oly kiváló erő támogathatja a konventet jés tanügyi bizottságot e részbeni teendőit illetőleg, a minő a megbízott szakelőadó, a ki a közkivánalomnak csakugyan engedve, a reá ruházott tisztet továbbra is megtartotta. A gyűlés az előadóknak elnök által a tanügyi bizottság nevében nyilvánított köszönet kifejezésével s az elnöki tapintatos és bölcs vezetésért Szász Károly által tolmácsolt elismeréssel 20 án Szombaton d. u. 1 órakor ért véget, mindnyájunk azon közös hitével és reményével, hogy a t. bizottság mai szervezetében, különösen az előadói intézmény mellett magasztos hivatását sikerrel fogja betölteni. Adja Isten hogy úgy legyen! X, Egyházkerületi közgyűlésünkről. Folyó évi márcz. 24. 25 én dunántúli ref. egyházkerületünk rendkívüli közgyűlést tartott Pápán, melyet megelőzőleg 23-án délután konferencziára hívta össze főt. püspök ur a gyűlésre megjelent tagokat, mely intézkedése általános helyesléssel találkozott. Jelen voltak a konferenczián Nagymélt. Tisza Kálmán főgondnok és Nagymélt. Darányi Ignácz főiskolai gondnok urak is és minden fontosabb közgyűlési tárgy bizalmas megbeszélés tárgyát képezte, melyből egy közvélemény fejlődött ki, s az ügyeknek a rendes ülésen való gyors letárgyalását eredményezte. Az alakulásra vonatkozólag megemlítem, hogy a tárgyalásokat mindvégig Antal Gábor püspök és Tisza Kálmán főgondnok urak végezték, s az újonnan választott egyházkerületi tisztviselők a hivatalos esküt letették, s nevükben Körmendy Sándor egyházker. főjegyző szólt a közgyűlés élénk helyeslései között, s megköszönte a bennük he'yezett bizalmat. Az elnöki bejelentések során örömmel vette tudomásul a közgyűlés 0 császári és királyi apostoli Felségének kerületünk részvétiratára legmagasabb köszönet nyilvánítását, valamint Józset főherczeg 0 fenségének a kerület üdvözlő iratára küldött köszönet nyilvánítását, s midőn főt. püspök ur felhívta a kér. közgyűlés figyelmét azon örvendetes tényre, hogy szeretett és mélyen tisztelt főgondnokunkat családja irányában 0 Felségének, koronás királyunknak azon kegye érte, melylyel a hazafias érdemek elismerésének nemzedékekre kihatólag adott kifejezést: igaz és benső őszinteséggel osztozott a püspök ur által kifejezett örömben és Onagyméltóságának a családját ért ama kitüntetéshez a kerület részéről is legmelegebb szerencse kivánatait nyilvánította. Ugyancsak örvendetesen vette tudomásul a gyűlés nagyt. Czike Lajos főiskolai gondnok urnák királyi tanácsossá törtéut kinevezéséről szóló miniszteri leiratot, melylyel szintén egy odaadó és ügybuzgó szolgálatokat teljesített kiváló férfiúnak érdemei a legfelsőbb helyen méltányoltalak. A pápai tanítóképző ínternátusra Gelléri Szabó János, Óváry Ferencz, Barcza Adolf által tett alapítványokért jegyzőkönyvi köszönet szavaztatott. Örömmel vette tudomásul a gyűlés főt. püspök urnák azon jelentését, hogy a papkeszi-i és nyitrai ev. ref. újonnan épült templomokat ünnepélyesen felszentelte és a banai egyház templomába özv. Szabóné által készíttetett orgonát felavatta, melyért a vallásos buzgóságát ily magas áldozat hozatallal megbizonyitott kegyes özvegynek jegyzőkönyvi köszönetét nyilvánította. Ugyancsak köszönetét nyilvánította a főgondnok ur 0 exczellencziája és püspök ur Öméltóságának azért, hogy kerületünk egyik legnagyobb jóltevőjének főt. és nagys. László József fő.skolai tiszteletbeli gondnok urnák arczképét sokszorosították, s abból 300 példányt a leányinternátus czéljaira való értékesítés czéljából a kerület rendelkezésére bocsátottak. Baly Albert kerületi és főiskolai pénztárnoknak állomásáról való lemondását a közgyűlés elfogadta, Kemenczky Lajos ellenőrt helyettes pénztárnokul alkalmazta, s megbízta a gazdasági tanácsot, hogy az állomás betöltésére pályázatot hirdessen. — A lemondott pénztárnokra nézve főgondnok ur Öexciája indítványára kimondotta, hogy bár szakismeret szempontjából eljárása kifogás alá esett is, de becsületessége és megbízhatósága senkinél sem képezte kétely tárgyát. Kérvényének segélyben részesítésére vonatkozó része a gazd. tanács körébe utaltatik. A kerületi lelkészgyámolda alapszabályait úgy módosította a közgyűlés, hogy a folyó évtől kezdődőleg az évi 4 frt tagsági dijat a lelkészeknek többé fizetniük nem kell, de úgy az eddigi segé'yezettek, valamint a folyó év elején rendes lelkészi jelleggel bírók leendő özvegyei az alap jövedelmének megfelelő segélyben fognak részesülni. A leányinternátusra vonatkozólag úgy intézkedett a. közgyűlés, hogy ha a kórház épület megszerzése, az elmebetegeknek onnan való kihelyezése s annak theolo*