Dunántúli Protestáns Lap, 1896 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1896-12-27 / 52. szám
821 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 822 lemre épített vallási fölfogások támadni készülnek, — a saját igazainkba s az emberi nem s igy magunk boldogitására jogosult tudatunkba vetett hittel dicsó elődeink lángoló s mindent feláldozó lelkesedésével bírjuk legyőzni veszélyeinket s tovább építeni e földön Isten országát! X, Reflexiók a „Kard foglalta el, kereszt tartotta fenn e hazát“ czimü czikkre. *) Kedves baráti kéz közvetítése utján jutottam a „Dunátúli Protestáns Lap“ ezen czimü czikkei olvasásához, s oly mély hálával kell, hogy adózzam érte a szerzőnek a bennök megnyilatkozó elfogulatlanságért, hogy vétenék eddigi múltam, valamint közös hivatásunk ellen, ha az őszinte jóakaratot hasonlóval viszonozni nem iparkodnám. Erre nézve szabadjon t. szerkesztő ur egy kis helyet kérni jelen soraimnak. Jól esett szerző azon vallomása, hogy szent István a kereszt vallásának és erkölcseinek a felvétele által mentette meg nemzetünket az elpusztulástól, nemcsak azért, mert ez történeti igazság, mely már bebizonyosodott az avarok és hunokon, hanem azért is, mert ez eddig sokszor tagadva volt nemcsak protestánsok, hanem hitetlen katholikusok által is, kik szeretik ignorálni a történetet. S hogy ez Mohácsig igy volt, ez tagadhatlanul a római katholicizmus érdeme, de a mi Mohácsnál történt: az a'már árnyékát ide vető hitbeli meghasonlásnak, még inkább azonban a katholikus hitélet megelőző elposvá* nyosodásának következménye. Az az önzés, melyet a protestantizmust pártoló első honi matadorok tanúsítottak a hon érdekeivel szemben : katholikus eredetű. Példát adtak rá a Bakácsok és Szalkayak, kik a jogot erre a katholicizmus tanaiban feltalálhatni vélték, kiknek kellő megfékezésének, büntetésének elmulasztását az általuk szándékosan gyengévé tett királyok a catholicizmus érdekeinek az emlegetésével takarták és igazolták! Midőn Szent István a keresztyén vallást felvette, sok vagyont bízott az akkori püspökökre, mint az uj rend és ország tényleg legjobb és legokosabb embereire, kiknél jobb kezekbe ő azt nem is tehette volna az időszerint. De nem adta azt nekik a fényük és külső tekintélyük emelésére, mint kiket eleget emelt a saját erényük, hanem az ország és anyaszentegyház javára, mit azok mint szerzetes rendek főnökei ezekkel közös háztartásban nem is kezelhettek másképen. Hanem a túlságos anyagi bőség támogatva a nagy lelki hatalommal csakhamar eUzéditette a püspök-főnök urakat a kettős hatalmi eszközök minél nagyobb gyarapi*) A »Dunántúli Protestáns Lap« idei 35. és 36. számai. tásának a megkivánására (az étvágy evéssel jön! s a hatalom terjeszkedő természetül). így váltak ők ki először a szerzetesházakból s kezdtek külön udvartartást, egész fejedelmit, mert királyi kinevezés kegyenczei lévén, annak támogatásával magukkal vitték a közös dús vagyont, — szerzetük tagjait — káptalanjukat — pedig a szó szoros értelmében (okmányok bizonyítják!) hagyták koplalni! Csakhogy ezeknek is volt eszük! A koplalás helyet hízelegtek ők is a királyok és a világi nagyoknak és kaptak ők is fényes uj dotácziót, mit mindent plausibilissé tettek a tudatlanok előtt avval, hogy az az egyház javára s dicsőségére okvetlenül megkivántatik! Midőn aztán a papság, mely az imádság ürügye alatt sokszor csak henyélt, eként dúsgazdag lett, a világi nagyok, kik táborba szálltak s a hazáért a vérüket onták, ekép gondolkodtak : ha ezeknek a heréknek (bizony akkor is sokszor így beszéltek!), kiknek se fiuk se leányuk! jól esik a dús vagyon, miért ne essék jól nekünk, akik családosok vagyunk!? És neki mentek ők is a szegény királynak! és kunyoráltak és fenyegették és végre is czélt értek! mig király és ország oda nem jutottak, hogy nem volt semmijük! Aki pedig túlságosan szereti a vagyont, szereti az életet, az félti a bőrét s nem áldoz sem vagyont sem életet! Meg- megtámadták a dús püspök urak javait is ezen jó híveik még karddal is! Ilyen volt a magyar oligarkhia. Ha még harczolt, — mert nem volt más hátra, — a „koronáért“ harczolt, mint a Zápolyák, vagy a királyra való befolyásért, mint tettek már ez előtt Bakacs és Szalkay, kik közül amannak kellett a király üstökén kívül a primáczia mellet huszonöt más papi benefiezium dús jövedelme, ez meg az ország kasszájából lopogatott. A világi nagyok önzése a főpapokén lett kihizlalva ! Németország a papok kapzsisága folytán annyira jujütött, hogy Luther fellépése előtt az ország földbirtokának egyharmad része papi kézben volt; püspökei mind fejedelmek is voltak, s ez mind nem volt elég, — még búcsú hirdetésekre gondoltak, hogy utolsó fillérjét is kiszívják a népnek a vallás „külső“ fényének az emeléséi e. Mindent csupa külsőségre. Lengyelország szerencsétlen bukásának akatholicizmusa volt az oka! Ezt nemcsak a priori mondjak t. i. azért mert az volt az uralkodó vallása, a vallás pedig az alkotmány és Jwza dajkája, hanem a posteriori azért, mert tényleg ott még jobban mint nálunk, ahol közbejött a protestantizmus és a török leczke, létrejött és fennmaradt a kiváltságos papi és nemesi osztálynak az államhatalom rovására való túlságos megerősödése, melyre nézve a protestáns porosz és szakadár orosz vallás kétségesebb alkalmazkodása által hirtelen felszöktetett szomszédos államhatalomnak lehetetlen volt veszedelmessé nem lennie! Mivel azonban épen nem akarunk az állam főomnipotencziájának a védelmére len^i, mely ha felemelte ez időre Oroszországot, annál alaposabban tönkre tette a bizánczi császárságot (és Törökországot; s mely min. egyik szélsőség idővel az ostorozottnál nem kevésbé lehet veszedelmes. 52*
