Dunántúli Protestáns Lap, 1896 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1896-12-27 / 52. szám
819 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 820 A város álomba merült tehát, népe álmaiban tovább szövi talán sorsa jobbra fordulásának arany képeit, az Ígért Messiás mielőbbi megérkezésének kecsegtető reményét. Almodnak — nem tudja senki még közülök, hogy már elérkezett az idők jele s ma megszületett Izrael dicsősége, a népek millióinak Üdvözítője. Senki sem tudja még ezt, csak az ég fényességeinek milliárdjai között az imént váratlanul leltünő uj csillag jelenti a legnagyobb eseményt, mely ragyogásával Bethlehemet tölti el s fősugurkóveje oda, abba a szerény házba bocsátja csodás fényét, hol az isteni kisded rongyokba takarva s jászolba fektetve nyugszik. Senki sem tud róla — csak a jámbor pásztorok, akiket a csodás éj varázsa ébren tartott, sajtették az Üdvök-Üdvének megérkeztét, s megigézve a látványtól megértette boldogságot sóvárgó lelkök az angyalok karának a magasban zengő himnuszát: Dicsőség menyben Istennek s békesség földön a jó akaratú embereknek!“ — Szivökben viszhangra talált az angyali ének, ajkuk forró imára nyílt, a szent érzés nem hagyta nyugodni tanyáikon. Látni, imádsággal s áldozattal hódolni az Ur előtt volt keblök határtalan vágy7a s megmásithatlan elhatározásuk. Fenséges éj! Az összes múlt s jövendő emberiségnek legmagasztosabb éjjele! Te amely hatást vontál a kárhozat s üdvösség közé; amely gyógyító balzsamot s fájdalomenyhitő irt hoztál a bűnök fegyverétől megsebbzett szivekre, amely nem csak Juda elárvult népét s Izrael önmagával meghasonlott fiait akartad egymással kibékíteni s őket igaz örök boldogulásuk útjára vezetni, hanem minden nemzetek számára megnyitottad a lelki megigazulás üdvkapuját; amely nem csupán az utánad jövőknek, hanem az előtted valóknak is megszerződ a megváltás isteni gyümölcseit! Fenséges éj! Az egész világ legáldottabb éje Te, amelyen a bűn fölött végleg ki lön mondva a halál, az erényre pedig az élet s az égi jutalom. Hiába fáradt eddig a lélek az erényesség utain, hiába kutatá gyöngyöző homlokkal az ember az ösvényt, a mely Isten tetszéséhez az Ur kegyelméhez bizton vezet; hiába rakta bánkódó szívvel áldozati tüzet az Irgalmasság Atyjának: lelkiismeretének panasza csak nem hallgatott el, jótetteinek érzete, a parancsok szerinti életének tudata csak nem bírta betölteni az űrt, a mely7 közte és az isteni kegyelem közt vala. Te hozád föl szent éj, a napot, a melynek világánál örvendezve ismerte föl keblünk az eddig ily hasztalanul keresett utat, amely áthidalja az ember s Isten között a végtelen távolságot ! Fenséges éj! A hit s tudás közötti harcz megszüntetésének, az érzelem és elme egymás közti béke megalkotásának dicső éjjele! Rég ostromolta már a pogány tudós istenségeinek templomait s veté meg s gúnynyal illető hit- és erkölcstanait; az oltárokon a tűz lángja már-már kialudott, mert a kitközöny megvonta tőle az áldozatokat;— már Jehova választott népe is letért az igaz útról, a pogány tudást többre tartá a próféták parancsainál, a földi kincseket a lelki táplálóknál, a külső istentiszteletet a belsőnél, a nemzeti gőgöt a szerénységnél, a rituális szigorúságot az éltető szeretetnél. Mig a szegény nép anyagi helyzete a kufár és kapzsi Boetok, Hananok, Fabik s Kanitok fosztogató kezére volt bízva, a még egyedüli boldogító hitérzetet a saduczéusok, farizeusok s Írástudók egymással folyton vetélkedő ingatag s nem szívből fakadó tanításaik semmisítek meg. A tudás átlátta, hogy nem elég egymagában a szív érzete, hogy joga van szembeszállni az ószszel, s küzdöttek tovább meddő harczot, egész a kétségbeesésig menő harczot — midőn íme eljött a szent éj fényes csillagával s előre jelzé, hogy kevés idő még s a hit s tudás áldatlan küzdelmének vége szakad, a kettő megnyervén az emberi nem boldogitásában a maga jogát s részét, egymással kibékül. Szent éj! Mely négy ezredévnek elvesztett üdvét visszaadtad; mely mindannyiunk leikébe iktattad a jogot, hogy örök boldogságunkat megszerezhessük; mely először látád az égi Mestert, aki megtanított igazán lélekben imádni az Istent s az értelem s érzelem világának egymáshoz való örök viszonyát nekünk minden korra meghatározá: óh]áldó varázsoddal szálljad meg hitben gyöngülő sziveinket, gerjessz föl bennünk mély vallásos buzgalmat s adj aczól erőt nemes elhatározásunknak, hogy a jelen napokban, a midőn egy felől a tudás lenézni merész Krisztus tanait, más felől az evangélium szerinti igaz élőjhit egyedüli legerősebb várát, a protestantizmust a külső fegye-
