Dunántúli Protestáns Lap, 1896 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1896-11-29 / 48. szám

Hetedik évfolyam. 48. szám. Pápa, 1896. november 29. DUNÁNTÚLI ■X MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. (ÍRTALOM: A lelkész! fizetés és a lelkészképzés. (Vége.) Dr. Antal G. — Wesley. (Folytatás.) Csizmadia Lajos. — Egyházi élet. Szabályrendelet-tervezet a dunántúli ev. ref. egyházkerületben az egyházközségek háztartásáról. (Folytatás.)— Tár ez a. A református egyházkerületek száma a XVII. században. Révész Kálmán. — Vegyes közlemények. — Hivatalos rész. Pályázat hirdetés. A lelkészi fizetés és a lelkészképzés. ii. A kultuszminiszter Csáktornyái beszédében nemcsak a lelkészi fizetések javítását jelölte meg mint első sorban megvalósítandó feladatot, hanem a lelkészképzés magasabb színvonalra emelését illetőleg is tett kijelentést. „Nagyfontosságunak tartom — úgymond — a papképzés kérdését, úgy hogy ezzel az illeté­kes tényezőknek most már a legbehatóbban kell foglalkozniok. Én már az országgyűlésen egyik, vagy tán több felszólalásomban is kifejtettem azt az álláspontot, a mi egyébiránt báró Eötvös Jó­zsef törvénytervezetében nyert részben kifejezést, hogy módot kell nyújtani minden bevett vallás­nak arra, hogy papjaik a legfelsőbb egyetemi képzésben is részesülhessenek. Nem kétlem, hogy az egyházi főhatóságok első sorban hordozzák szivükön, hogy minél vallásosabb, de egyúttal minél műveltebb lelkészek hirdessék a vallás ta­nait, mert csak igy lehet a pap igazán lelki pász­tora, atyja, tanácsadója híveinek, és csak igy ve­szi is körül nemcsak híveinek, de mindenkinek tisztelete és becsülése.“ Midőn e tervet igy általánosságban a leg­melegebben üdvözöljük, nem hallgathatunk el egy megjegyzést, s ez az, hogy mi a mostani theo­­logiai akadémiákat teljesen egyenrangúnak tart­juk bármely egyetemi fakultással, s egyáltalán nem szeretnék, ha theologiai akadémiáinkat ala­csonyabb színvonalon álló szemináriumoknak te­kintenék csak, s az egyetemi fokú képzettséget lel­készeinktől megtagadnák s illetve nálok el nem ismernék. A lelkészi oklevél ép oly magas fokú képzettségnek dokumentálása, mint a tanári vagy ügyvédi vagy orvosi oklevél, s theol. akadémiá­ink jelenlegi színvonala legjobban úgy Ítélhető meg, ha párhuzamba állítjuk a vidéki jogakadé­­miák színvonalával. Amint ezek, bár újabb tör­vényhozásunk egyik sajnálatos intézkedése foly­tán a teljes érvényű jogi diploma osztásától meg vannak fosztva, egyenlő értékű képzést nyújta­nak a budapesti vagy kolozsvári egyetem jogi fakultásával: úgy theol. akadémiáink is ép olyan képzést nyújtanak lelkészeinknek mint pl. a<kül földi egyetemek theol. fakultásai. Szükségesnek* tartjuk hangoztatni ezt azért, mert épen abban találjuk a legnagyobb sérelmet lelkészeink kon­­templált fizetésjavitásánál, hogy egy egyetemi fakultási képzettséggel biró egyén sokkal kisebb kvalifikáczióju egyénekkel részesüljön egyenlő sőt ezeknél alacsonyabb fizetésben. Elkerülhetlennek tartottuk felemlíteni ezt eset­leges félreértések s a jelenlegi lelkészképzés ki­sebbítésének kikerülése czéljából; az eszmét azon­ban, melynek a kultuszminiszter kifejezést adott, s melynek testet is adni szándéka, ismételjük, a legmelegebben üdvözöljük s szükségesnek és ki­hatásaiban üdvösnek tartjuk. A kérdés fölvetését s illetve megoldásának módját nem gondolhatjuk máskép, minthogy az az állam által állami eszközökből történjék. Szüksé­ges a prot. theol. fakultások ily nemű felállítása a két egyetemen épugy — mint kath. theol. fakul-48 JR------------------------------------------------^ _ it-------------------------------------------------- 5^ ELŐFIZETÉSI DU: egyház ŐS iskola köréből HIRDETÉSEK DIJA: Helyben és vidékre pos- 4 hasábos petitsor több yiiSTÚLIEV.REF.EGTHÁZKER. HIVATALOS KÖZLÖNYE. ■SFÍSS'£€; _ __

Next

/
Thumbnails
Contents