Dunántúli Protestáns Lap, 1896 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1896-10-18 / 42. szám
659 DŰNANTÜL1 PROTESTÁNS LAP. 660 „Szívesen időznénk hosszabban e tárgynál, szeretnénk rámutatni azon érdekekre, melyek megkövetelik a segédlelkészek fizetésének rendezését, de azt hiszszük, hogy a tény, miszerint 12 osztályt végzett ifjak fizetése 50 frt, sokkal hangosabban beszél, mintsem a fizetés fölemelés szükséges voltát más okokkal is kellene támogatnunk. Csak egy körülményt említünk meg, mely közvetve bár, meggyőzőleg utal a lelkészek és segédlelkészek fizetése rendezésének szükséges voltára, s ez theologusaink létszámának or. szágszerte tapasztalható apadása. Egyházkerületünk, hogy az apadást s a lassanként mutatkozó segédlelkészhiányt megszüntesse, tlieologusok segélyezésére 1892-ben 1000 frtot szavazott meg. Daczára annak, hogy ezen segélynél a theologusok teljesen igyenes élelmezést nyernek ; daczára, bogy e segélyezés nincs kötve jeles, sőt még csak jó bizonyítványhoz sem: a theologusok létszáma nem éri el azt a számot, mely szükséges volna arra, kogy elegendő segédlelkészünk és lelkészünk legyen. A baj tehát nem ott volt, a hol az orvos szer alkalmaztatott, hanem lelkészeink és segédlelkészeink fizetésének túl szerény voltában van, mely a talán hivatottakat is visszariasztja a lelkészi pályára lépéstől, különösen akkor, midőn a különféle állami szolgálat terén gyors és fényes előmenetel csábítgat.“ E szavakból nincs elvenni valónk most sem, talán hozzájuk tenni fölösleges, de tekintve azt az eminens fontosságot, melylyel a segédlelkész kérdés egyházunkra bir, szívesen magamra veszem a vádat, hogy fölösleges dolgot végeztem, mert vannak dolgok, melyeket nem le' hét elégszer ismételni. A püspöki jelentés XXVII. lapján a következő szomorú szavakat olvashatjuk. „Fel kell említenem azon, egyházi életünket nagy veszélylyel fenyegető, mind jobban tokozódó bajt, hogy mind nehezebbé válik segédlelkészeket kapni megfelelő számban. Vannak egyházmegyék, a melyekben egy segédlelkész sincs, és halál esetében a gyülekezetek minden lelki gondozás nélkül maradnak. Vannak olyan egyházaink, a hol az elaggott vagy elbetegt dett lelkész semmi egyházi funkcziót, még a keresztelési sem képes végezni, és segédlelkész hiányában az egyház elzüllik, az anyakönyvek hiányosan vezettetnek, a gyermekek vagy keresztelet] énül maradnak, vagy más felekezetű lelkész által kereszteltetnek meg, s az egész egyházi élet tespedésnek indul.“ A baj elhárítására a püspöki jelentés néhány módot ajánl, végül azonban megjegyzi, hogy „a bajnak főorvossága az volna, ha a lelkészi állomások jövedelmei a más polgári állások javadalmával arányban állanának.“ Ez kétségkívül úgy is van, de még ez esetben is kellene gondoskodnunk a segédlelkészek fizetésének méltányos rendezéséről, mert bár a pálya végével elérhető nyugodt és biztosított tisztességes élet többet vonzana is a lelkészi pályára, kiket a segédlelkészi sanyarú évek sem rettentenének vissza, mégis egyházunknak áll érdekében, hogy a tanulói pálya elvégzése s a rendes lelkészi pálya megkezdése közt eltelő évek sanyaruságát csökkentsük. Hogy 50 írtból nem lehet ruházkodni, vagy legalább is loy módon ruházkodni, mint azt a segédlelkész társadalmi állása megkívánja, ez oly tény, melyről vitázni sem lehet. így ha a segédlelkész állásához illően akar megjelenni vagy szülői örökségét kénytelen költeni, vagy adósságokat csinál. Mivel pedig az előbbi eset sokaknál már csak azért sem lehető, mert teljesen szegénysorsuak s csak küzdve és jótéteményekkel végezhették tanulmányaikat: az adósságcsinálás az, a mivel a káplání években a segédlelkész segít magán. Adóssággal megy azután a különben is szegényes lelkészi állásra s ennek gondjai nyomják sokszor egész életén át, nem engedve, hogy [nemes hivatásának szentelhesse erejét. Az anyagiaknak visszahatása a szellemiekre azonban nemcsak ebben nyilvánul, de nyilvánul az a tudományos irodalom iránti közönyösségben. Mikor a végzett theologus kilép az életbe, sokszor telve reménynyel és elhatározással, hogy tanulmányait odakint folytatni fogja, akkor látja, hogy lapok tartására, könyvek hozatására nincs pénze s hogy gyakran főnöke, a lelkész sincs jobb helyzetben. Az egyházmegyei könyvtár nincs kéznél s nincs is mindenütt oly állapotban, hogy használatából az ifjú s.lelkész tudományszomjának kielégítését várhatná s igy nem lévén alkalma saját magát tovább képezni, lassankint elveszti az önképzés utáni vágyat is, úgy hogy midőn esetleg anyagi viszonyai 5 —8 év múlva megengednék, hogy áldozzon valamit könyvekre, ha megteszi is, ritkán van meg többé az az élénk érdeklődés a tudomány iránt, a mi keblében megvolt akkor, midőn kilépett az iskola falai közül. Ezért van az, hogy daczára nagy számunknak — az ágostai evangélikusokkal együtt több mint harmadfélmillió a magyar nyelvű protestáns — a gyakorlati lelkészet egyik ágát — a praedicatio-irodalmat — kivéve nincs theologiai irodalmunk. Szem előtt feküsznek a többi hátrányok is, melyeket lelkészeink és segédlelkészeink — szelíd kifejezéssel élve — túlszerény fizetése, különösen azok társadalmi megjelenésében okoz; de nem akarunk tovább időzni e tárgynál, hisz a ki egy kissé utána gondol, maga is kiszínezheti magának azt a képet, mely minél tovább nézzük, annál sötétebb és elszomorítóbb. Ha saját erőnk s illetve erőtlenségünk nem engedi, hogy segítsünk, igyekezzünk odahatni, hogy a törvényhozás minél előbb komoly és elhatározó lépést tegyen az 1848. XX. t. ez. életbeléptetésére s az ezen törvényezikk megvalósítása után nekünk járó anyagi segítséggel javítsunk a segédlelkészek helyzetén is, hogy az a néhány év, melyet a segédlelkészek iskolai tanulmányaik bevégzése után az egyház szolgálatában töltenek, ne legyen jövőjükre bénító, de anyagi gondoktól függetlenül készíthessék el magukat a gyakorlati lelkészet nemes feladatának megvalósítására. De. Antal Géza. EGYHÁZI ELET. A kálmáncsai lelkészválasztás. Yálass Hagy Lajos urnák. Megvallom, azt gondoltam, hogy a kálmáncsai lelkészvájasztás ügye e lapban is véget ér már; mert úgy értesültem, hogy Begedy esperes ur utólagosan — én ugyan nem tudom ho
