Dunántúli Protestáns Lap, 1896 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1896-09-06 / 36. szám
565 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 566 a szeretet; s nem a gylilölség és makacsság szavára hallgatott. Midőn Luther a kinyújtott baráti jobbot visszautasitotta, Zwingli — könyekkel szemében — igy szólt: „Nincs senki a földön, kivel úgy szeretnék megegyezésre jutni, mint a vittenbergiekkel.“ Azért ir igy ez ügyről: Lelkiismeretein tisztán áll Isten előtt: az utókor majd igazolni fogja." Tehát Zwingli minden tiltakozásában, mint a szeretet és tiszta öntudat példáoyképe áll előttünk. Dicsőségére válik egyházunknak, hogy a testvér felekezetekkel szemben az ő szellemében jár el; s kell, hogy igy tegyen ezután is. Végre tiltakozott Zwingli minden erkölcstelenség és romlottság elleD, mit szeretett hazájában tapasztalt. Népét az Isten szent népévé akarta tenni. Egy emberöltővel ő előtte vívták ki fényes győzelmekkel szabadságukat a sveicziak. De az igy uyert dicsőség csak romlásukra vált. A kíilfejedelmek versenyezve törekedtek a vitéz sveicziakat zsoldjukba fogadni. S közülök sokan jövedelmezőbbnek tartották a külföldi katonáskodást, mint a szántásvetést atyáik földén. Természetes, hogy a silány nyereségvágyból űzött katonáskodás rombolólag hatott erkölcseikre. Külföldi fejedelmek roppant pénzösszegeket fizettek befolyásos sveicziaknak nyugdíj czimen, hogy a toborzásban segítségükre legyenek. így vonta maga után az ország külső gyarapodása a belső romlást. A szabad Sveicz, mely a politikai jármot lerázta magáról, a pénz és bűn szolgájává alacsonyodon. Hazája romlása ellen felemelte szavát Zwingli, s rámutatott a baj gyökerére. „A hol Isten félelme, ott az Isten segedelme; ahol ez nincs, ott a pokol, nyomorúság és jogtalanság uralkodnak." Ezt az igazságot hirdette meggyőzőleg honfitársainak. Ki tagadhatná, hogy nálunk is nagyon elkelne ilyen, a szennyes önérdek és mindenféle korruptio ellen emelt tiltakozás? A külső fény igen sokszor csak a belső romlottság takarója. A „Keformirte Kírchenzeitung“-ból. (Folyt, köv.) Borsos Károly. EGYHÁZI ELET. A meghívás utján való lelkészválasztás kérdéséhez. Kérdés az egyházjogtan tanárához. A b. somogyi egyházmegyébe kebelezett, történelmi névvel biró kálmáncsai (hajdan Kálmán király csehei) ev. ref. egyház lelkészi állomása lelkészének idó'közileg Visontára eltávozása folytán megüresedvén, az egyház az egyházi törv. 200 §-a alapján jelentést küldött be az esperesnek, hogy „meghívás utján“ akar választani; megnevezte azt a lelkészt is, a kit megválasztani óhajt. Az esperes a 202 §. értelmében kiküldötte a megbízottakat, a kiknek megjelenésük a gyülekezettel csak előzó' este és a lelkésznek is távollétében közöltét vén, az egyház gondnokai a nagy munka-időben s az idő rövidsége miatt a 140 szavazóból álló egyháztagok közül, habár valamennyit fölhívták is a megjelenésre, 26 egyénnél többet nem tudtak megjelenésre birni. A küldöttség a 203 §. értelmében nyilatkozatra hívta föl a megjelenteket s miután „a jelenlevők a 200—201 §-ok értelmében megnevezett alkalmas jelölt meghívása mellett“ nyilatkoztak, „a küldöttek kérdést intéztek az iránt: van-e valaki, ki a meghívást ellenzi“ ? Nem találkozott senki. A zsinati törvény igy szól: „Ha a meghívás ellen senki sem nyilatkozik, akkor (a küldöttek) az illetőt megválasztottnak jelentik ki; ellenkező esetben azonnal megállapítják, hogy az ellenzők többen vannak-e az összes jogosult választók 1/s nál; az eredményhez képest a választást érvényesnek, vagy meghiusultnak jelentik ki.“ A küldöttek, miután a jelenlevők mind a megnevezett alkalmas (t. i. minősített) jelölt mellett nyilatkoztak, ellene pedig senk-i: a jelölt lelkészt megválasztottnak jelentették ki. S daczára ezen teljesen a törvényen, annak világos értelmén, betű szerinti szaván alapuló küldöttségi eljárásnak s ebből folyó jelentésnek, az esperes feljogosítottnak tekintette magát arra, hogy a pályázat utján való választás iránt intézkedjék. Ezek után most már azt kérdem az egyházjogtan tanárától: a belső-somogyi esperesnek van-e igaza, vagy az általa kiküldött „ megbízottak “-nak ? S ezt azért kérdem, mert a b.-somogyi szigetvár-vidéki papi-kör sem tudott eligazodni e kérdésen s hogy a közelebbi lelkészi vizsgán valamelyik somogyi censendus — esperese után indulva —- nyakát ne törje e kérdésen, a mit elvégre, mint esetleg életkérdést tisztáznia is kell az egyházi kormányzatnak. Engedelmet kérek azonban, hogy a magam véleményét kissé megokolhassam, hogy aztán arra is megtehesse tanár ur esetleges megjegyzését. Én úgy vélem, hogy az Egyh. törv. 199 §-a csak elvi kijelentést foglal magában, mikor ezt mondja: „Meghívás utján csak abban az esetben tölthető be, a megürestilt lelkészi állomás, ha az illető jogosult választóknak legalább kétharmada egy jelöltben állapodik meg.“ Vélem ezt annyival inkább, mert a 200 §. már csak „az egyház többségét“ említi. Ne felejtsük azonban, hogy itt még csak az egy jelöltben megállapodásról van szó, nem pedig magáról a választásról, illetőleg ennek lefolyásáról. Itt tehát csak az az elv van kimondva, hogy a meghívás utján való választáshoz kétharmad többség szükséges. A 199 §. e szerint nem magát a választási aktust, nem is annak módozatát, hanem annak csupán csak elvét állapítja meg. A választás miként leendő foganatosítása a 202 és 203 §-okban van constituálva. Én úgy vélem, hogy a törvényhozás abból indult ki, hogy nagy egyházakban, mint Debreczen, H.-M.-Vásárhely, Budapest, Rév-Komárom stb. bajos, sőt szinte lehetetlen volna a jogosult választók a/3-ának összehívása, különösen akkor, ha nincsenek pártok; vagyis, ha megvan a választókban a megnyugvás az iránt, — mert hisz a közhangulat biztosítékot nyújt rá, — hogy Péter lesz a papunk. Minek is kellene ily körülmények közt a kétharmad többségnek megjelennie? Ez, épen ez az oka annak, hogy a kétharmad többséget nem positive, hanem negative kívánja konstatálni a törvény. 36*
