Dunántúli Protestáns Lap, 1896 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1896-06-07 / 23. szám
359 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 360 örömünnepünk csak igy lehet hozzánk méltó, igy lehet egy szép jövőbe biztos kilátást nyújtó. II. De hogy hazánk ezeréves fenállásának emlékére hozzánk méltóan szentelhessünk öröm- és hálaünnepet, szükséges továbbá, hogy a múltakból tanulságot vegyünk. A mult, a maga felemelő és borús érzelmeket keltő eseményeivel, mint egy nyitott könyv áll előttünk. Ilyen nyitott könyv gyanánt áll ellőttünk nemzetünknek múltja is. Vannak benne fényes, de vannak benne sötét lapok is. Vegyük fel ezt a könyvet, forgassuk lapjait és a mit olvasunk belőle, fordítsuk tanulságunkra. A mi fény, a mi dicsőség van benne, ébreszszen bennünk nemes önérzetet; a ború, a homály, az árny pedig tegyen bennünket óvatosakká, vigyázókká. Ott ragyog tündöklő fény nyel mindjárt nemzetünk története legelején, hogy mihelyt őseink lábaikat az új haza földjére rátették, a különböző törzsek vezérei azonnal szerződést kötöttek, hogy egy szívvel, egy lélekkel, egy akarattal, egy erővel hatnak, munkálnak, alkotnak. A történelem bizonyítja, hogy mindig az egyetértés volt, ma is az a legbiztosabb támasza egy társaságnak, vagy országnak. Erre nézve a költő ezt monoja: „Erőre kél a társaság, Ha népe összeforr; Hazát, mely egység-elvén áll, Kor s vész el nem sodor.“ A szent Írás pedig igy szól : minden ország, valamely magában meghasonlik, elpusztul és egy város is vagy háznép, a mely meghasonlik magában, meg nem maradhat(Mát. 12: 25.) Mig együtt tartott, együtt érzett a magyar, nyomában mindenütt a dicsőség virága fakadt. De mihelyt egyenetlenség, pártviszály dúlt kebelében, emésztette erejét? azonnal aláhanyatlott nemzetünk szerencse-csillaga. Szivrázóan beszél erről a Muhi puszta, a mohácsi gyászsik, de mindenek felett ős Buda-vára, mely 150 évig nyögte a török uralmát. A mi volt, ezután is lészen — mondja a biblia. — Ezután is az egyetértés leend a honnak legerősebb támasza ! Ez az első tanulság, mit nemzetünk történetéből levonhatunk. Mig nyers erő állott nyers erővel szemben, mig a kar, az izom volt főszerepvivő a harczban, mig az erős testben ép lélek lakott, mig lelkének szárnyait fenrepül. tében mi sem akadályozta, — nagy volt a magyar, hatalmas és szabad! De midőn a kor haladt s a magyar hátramaradva az elmékre sötétség szállott s lelkének szárnyait lenyűgözni engedé, szomorú, gyászos napok következtek reá. Már-már beteljesült a bibliának mondása: El vész az én népem; mivelhogy tudomány nélkül való. (Hozs. 4: 6.) Mível pedig egyik szerencsétlenségre másik szokott következni, a dicsőség aláhanyatlásával jött az erkölcsi alásülyedtség is, mi azután rabigába görbeszté büszke nyakát; mert mint a költő mondja: „. . . Minden országnak támasza, talpköve A tiszta erkölcs, mely ha megvész, Róma ledül s rabigába görnyed.“ S miután a mi volt, ezután is lészen, — a kor ezután is haladni fog s ezután is csak a tudomány, felvilágosodottság, haladás és tiszta erkölcs leend mindenkor egy nép, egy nemzet szabadságának, függetlenségének és jólétének alapja! Ez a második tanulság, mit nemzetünk múltja felmutat. (Folyt, köv.) Neupor Béla. ISKOLAÜGY. Észrevételek a tamitóválasztásra vonatkozólag közlött szabályrendelet tervezetre. Hogy mily égető szükség kerületünkben a tanitóválasztásra vonatkozó szabályrendeletek módosítása, változtatása, s menyire nem felel meg a jelenleg érvényben levő, bár már végnapjait élő rendszer a tanítói kar jogos és méltányos kívánalmainak, hosszasan indokolni túlhaladott álláspont lenne, meglővén a felől győződve mindenki, a ki csak kis összehasonlítást tesz is többi testvér Egyházkerületeink, vagy az állami iskolák, vagy nekünk lelkészeknek választatási szabályzataival. Hogy mégis egy-két igazán tarthatatlan, indokolh&tlan rendelkezésére rámutassak, elég felemlítenem csak azon intézkedéseit tanitóválasztási eljárásunknak, melynél íogva más egyházmegyebeliek, annál kevésbé idegen kerületek tanítói kivoltak zárva a választhatóságból, előttök áthághatatlan sorompók emelkedtek, mig más kerületek örömmel engedtek tért az idegeneknek is, mint a kik által a sajnosán érzett tanító hiány némileg kevésbé érezhetővé, sőt pótolhatóvá vált. Vagy hány jeles készültségü ifjút vesztettünk el csak a miatt is, hogy a 2-od és l-ső osztályú egyházakba, csak hosszas 10 évi szolgálat után juthatának be. Ezek s ily egyebek fogyatkozásai kerületünk válasz, tási szabályzatinak. Ezen kívánt segíteni a kerület is akkor, midón a tanügyi bizottságot megbízta egy újabb tervezet elkészítésével s ugyan ezt kivánja elérni jelen észrevételeim tárgya, az e becses lapokban közölt tervezet: E tervezet minden egyes pontja, az egész iránya elárulja, hogy azt egyházi törvényeinkben teljesen jártas, azokkal foglalkozni szerető szerző irta, s a magam részéről általánosságban & legnagyobb készséggel elfogadom, s szerző iránt, ki választási szabályzataik megalkotását, tervezetével igen igen megkönnyebitette, elismerésemet fejezzem; mindamellett is vannak egyes észrevételeim, melyeket tervező részint figyelmen kívül hagyott, részint pedig javaslatában — pedig mellőzhetetlenek — kifejezetten benne nincsenek. Az I. szakaszt, mely szól az egyházak osztályozásáról teljesen osztom, s helyesnek találom. A II. szakasz 6 §-a, mely a tanítókat képesítő
