Dunántúli Protestáns Lap, 1896 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1896-06-07 / 23. szám
357 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 358 semmi emlékünk nincsen, de valószínű, hogy megállapította a református tanítói állomás létesítését, s a kérvényükre minden - jót váró antalfaiak, ekkor a veszprémi egyházmegye esperese Pados Ferencz vámosi lelkész utján, megkeresték a magyarországi református egyházkerületek által, a vallásügyeknek az j udvarnál való kelló' képviseléseért Béesben tartott biztosát Nagy Sámuelt a közbenjárásra, ki erre a következő levelet irta: „Tiszteletes Nagy jó Uram!“ Vettem az elmúlt februárhó 16- áról hozzám bocsátott érdemes levelét Tiszteletes nagyjó Uramnak, legközelebb tisztelettel. Az autalfalui ügy előhaladása élőt, tem tudva vagyon, úgy az is Györffy uram x) jelentésébőlhogy már Pozsonyba felküldetett, de még ide fel nem jött, következésképpen nem is mehetett iránta semmi parancsolat is innét, hanemha Pozsonyból ment volna, még egy vagy más körülmény megvilágosittatása iránt. Azért nem árt csakugyan egy keveset vizsgálódni iránta; de ha ment onnét, az nem törvényes, mivel annak innen kell a maga idejében menni, ha tudniillik feljön egyszer és itt fenmarad. Többire szives indulatokba ajánlottan maradok Tiszteletes Nagy jó Uramnak Bécs, 1772. márcz. 5. igaz tökéletes szolgája Nagy Sámuel,“ Az utó iratban arra kéri Pados Ferenez esperest, hogy bizonyos szentgáli lakos Tóth Jánosnak és testvérének eszközölt ki a télen egy kegyelmes parancsolatot, melynek taxájára hagytak ugyan nála <S frt 62 krt. de 24 irtot kellett érte fizetnie s nem bánná ha minél hamarább megküldenék neki. A megyei ügyész által idősb és ifjú Somodi János, Szarka Peter és Szűcs István ellen indított per, a miért ezek a református lelkész és tanító haszonélvezetére családjaik földjéből átengedett ingatlanokat a csicsói plebánusnak nem adták által, reájuk nézve kedvezőtlenül végződött, mert a helytartó tanács 1773. október 21-én kelt rendeletében az antalfai rom. kath. templomhoz tartozó mindennemű ingatlanokat elfoglalni kimondotta, s Zala vármegye 1774. febr. 4. gyűléséből utasította a főbírót, hogy ezen visszafoglalást eszközölje. Hertelendy Imre főbíró erre vonatkozólag ifjú Somody Jánosnak írja: minémü tiszti keresetet ezen Tekintetes Nemes Zala vármegyének ügyésze a törvényszék előtt kezdett kegyelmed ellen is 1770. esztendőben megesett márczius hónapnak 28-dik napján a végett, hogy kegyelmed Felséges királyi kegyelmes parancsolatnak megvetésével a szentantalfai pápista templomhoz tartozandó földeket és réteket vissza adni nem akarta, és nem is adta, úgy azon perfolyam miképpen végeztetett az említett törvényszéken a nemes vármegyének: reményiem frissen emlékezik kegyelmed. Ugyanazon perben következendő idővel minémü királyi kegyelmes parancsolatok a felséges királyi helytartótanács által érkeztek és a nemes vármegyének is azon párán* csőlátókra micsoda rendelése lett, mindeniket másolatban megküldöm kegyelmednek; és mivelhogy nékem a nemes vármegyétől parancsoltatik, a törvényszék végzését Ő felségének kegyelmes parancsolatjához képest végrehajtani, azért azon végrehajtásnak véghezvitelére rendeltem a most folyó 1774. esztendőben beérkezendő április hónapnak 19 napját, több ha szükséges leszen napjaival együtt itt Antalfán, ezen Tekintetes 1) Györffy József szentkirályszabadjai, majd veszprémi híres ügyvéd, egyházpolitikai iró, majd 1784. után a veszprémi egyházmegye segédgondnoka volt. | nemes, zalavármegyei helységben megtenni, melyet midőn kej gyelmednek jó idején tudtára adom, maradok Antalfán 1774. ! márczius 11 hivatalbéli szolgája. Hertelendy Imre főbíró. Hivatkozott helytartó tanácsi rendelet a római katholikus | templomhoz tartozó földek, rétek viszafoglalását mondotta ki. Valóban olyan semmi tkereső nagyhangú végzés, a milyet nem vártak a reformátusok egyházi javait elfoglalni kész papok. — Hiszen Antalfán nem volt eddig római katholikus templom; egyetlen tanú hallgatás sem bizonyíthatta, hogy a róm. kath. templomnak birtoka volt, csupán az 1753. évi osztályozáskor jutottak mindegyik hitfelekezet czéljaira. De jó ürügy volt a róm. kath. templomhoz tartozó földek, rétek átadására hozott helytartótanácsi végzéssel, minden egyházi javak elkobzásával rémitgetni, az amúgy is árvaságra jutott szegény református egyház tagjait. De ezek igazságuk teljes tudatában felkészülve várták ezen újabb támadást, melyről egy kortárs, az akkor i köveskállai lelkész ezeket írja: „A szegény antalfaiak, mihelyt hozzám hozták ezen dolgukban jött kegyelmes királyi parancsolatot, azonnal siettem ezt az urnák kezéhez küldeni, hogy most miben légyen egész dolguk bölcsen megérthessék az urak.— Szegényeknek az a nagy bajuk, hogy a római katholikusok az 1753-dik esztendőben közönséges megegyezésből tett osztályban esett részüket is bírják, de bírták a reformátusok belső fundusának nagy darab részét is, mert azon van az elfoglalt parochiális ház és az iskola egymás végibe, s csak ezeknek végibe bírnak egy darabot addig, a mint ki megy mind a három rész egyaránt, a mely darabban béhelyezték is magukat a végrehajtáskor. Már hát a római katholikusok a magukét is bírják, a lutheránusokat is akik maguk átadták nekik és a helvét hitvalláson levőknek jutott föld jó darab részét is; e mellett a mieink is egy szántóföldet átengedtek a pápistáknak az említett rátájokon kívül már mióta ijesztegettetnek, a mely elég rosszul esett. Holott azt mondják ezek szegények, hogy ama régi osztályban mind a belső, mind a külső fundusok a három hitvalláson levő közbirtokosok között egyaránt felosztattak. — Már szegényeknek egész dolgukat bizzuk az uraknak kegyes gondviselésökre, kérvén alázatos bizodalommal az urakat, mint Istentől ez időben különösen rendeltetett patronusainkat, gondviselőinket, hogy a lehető utón módon dolgukat eligazítani méltóztassanak, “ Ki volt az, a kihez Zsoldos János köveskállai lelkész és a veszprémi egyházmegye tanácsbirája ezen levelét irta ? nem tudjuk, de úgy látszik hasznára volt ez az árva eklézsia dolgainak, mert mikor a főbíró a kath. parochialis fundus megállapításáért Antalfára kiszállt, ezen levél jó irányba terelte a vizsgálatot. Közlöm ezen okmányt is érdekességéért: (Folyt, köv.) Thury Etele. Egyházi beszéd. Mi tehát, kik a múltba visszatekintve, arra, mint biztos alapra támaszkodva, belőle lelkesedést, erőt merítve, egy szép jövőt bizton reményiünk és örömmel mondjuk e nagy napon : Ez a nap, melyet az Ur rendelt: örvendeztünk és vigadjunk azon: zárjuk keblünkbe mélyeD, letörülhetlenül őseink emlékét, mert ezeréves hála- és 23*
