Dunántúli Protestáns Lap, 1896 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1896-06-07 / 23. szám
DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 456 3 55 Ha más téren hibázunk, nem egészen válik be p. a zónatarifa, — pár év alatt reparálhatjuk a hibát, de az emberi agyvelőn experimentálni nagy felelősséggel jár s az ifjúság helyes nevelését koczkáztatni veszélyes dolog. Ha itt hibázunk, botlásunkat egész generatiók fogják megsinyleni. Azok közül a reformok közül, melyek középiskolai oktatásunk terén újabb időben létesültek, legfontosabb a görögnek fakultativvá tétele. Azt mondják: az egységes középiskola kedvéért történt; — azonban a figyelmes észlelő előtt nem titok, hogy része volt benne a közvélemény nyomásának is, mely természetesen mindig arra törekszik, hogy a fiuk minél könnyebben megfuthassák a gymnasiumot. A tanárvilág akkor is tiltakozott ellene, — pedig csak sejtette a khaost, melyet ez előidézett! Közoktatásügyünk mostani vezetője szintén nagy dolgot cselekedett, midőn a nők előtt is megnyitotta az egyetemet. Bizonyára nemes idealismus vehette rá! — nagy népszerűségre tett vele szert női körökben; — de volt volna ennél nekünk fontosabb teendőnk is, talán a nők nevelésén is lehetett volna másként lendíteni! — Újra kellene teremteni a nőket, természetüket kellene megmásítani, — ha őket is a fiuk mintájára akarnánk nevelni. A tudós nők ritkák és mondjuk ki — nem is nagyon óhajtandók. Ha szétnézünk a magyar társadalomban, azt látjuk, hogy a házvezetésnek, a gazdaasszonykodásnak, szóval az igazi magyar asszonynak az alakjai napról napra fogynak, a valódi salonnök alakjai csak itt-ott, szórványosan jelentkeznek. Ezt a két elemet: a jó házi asszonyt, meg a müveit lelkű nőt kellene egyesíteni a magyar asszonyban; — de ezt ne várjuk se a budapesti, se a kolozsvári tudomány egyetemtől, hanem az . . édes anyáktól! Most meg az érettségi vizsgálatot akarják reformálni! Azt mondják: mai formájukban igen terhesek a tanárokra is, meg a tanítványokra is. Csodálatos, hogy nálunk mindig az a kiinduló pont: hogyan könny Mink s nem az, hogy még nehézségek árán is: hogyan javítsunk! Mostanában múlt ezeresztendeje, hogy ide jöttünk lakni s ama bizonyos ázsiai kényelemszeretetet még sem bírtuk levetkőzni, ügy látszik, hogy a vérünkben van! Soh’ se felejtem el, amit tapasztaltam, mikor mundurban kellett szolgálnom a monarchiát. Baj társaim nagyrésze német fiú volt, csak keve" sen voltunk magyarok. Mielőtt felvettük volna a katona ruhát, nemcsak testileg, szellemileg is megvizitáltak bennünket. Sok-sok kérdést intéztek hozzánk: tudunk-e rajzolni, festeni, gyorsirászatot, idegen nyelveket: vívni, úszni, lovagolni, lőni stb. német pajtásaink a legtöbbre azt mondták, hogy: igen; mi, magyar fiuk meg a legtöbbre azt voltunk kénytelenek válaszolni, hogy: nem. Ekkor az egyszer restelltem nem ... azt, hogy magyar vagyok, hanem hogy a magyar fiuk olyan keveset tudnak! Jó leczke volt ez nekem! Beláttam, hogy mennyivel kevesebbet hoz a magyar fiú a gymnasiumból, mint a német. Azért nézem én félszemmel ma is a tanulást könnyítő reformokat! Arról kellene beszélnünk és tanácskoznunk: miképen tanítsunk, hogy tanítványaink minél több igaz ismeretet s még egyet, ami szerintem a legfőbb: tudomány szómjat vigyenek magukkal az életbe. Nem mindig az a jó barátunk, aki rajtunk könnyíteni akar, — hanem rendesen az, aki képesekké tesz bennünket minél nagyobb terhek elviselésére s nagy küzdelmek sikeres leküzdésére. Jól esett ezeket elmondanom most, a második ezeresztendo küszöbén! Faeagó János. Régiségek. Adatok a szentantalfai ref. egyház történetéhez. Mihelyt igy elmondhatták igaz okaikat a vármegyei küldöttek előtt, a melyek alapján egyházi birtokaikat megtarthatni reményi ették, élt közöttük azon forró óhajtás, hogy még Ő felségéhez vallásuk szabad gyakorolhatásáért benyújtott folyamodásukra kegyelmes válasz érkezik, gyermekeik tanitathatásáért egy tanítót vihessenek. Kérték ezt annyival iakább, mivel e helytartó tanács felvilágosítást kért a vármegyétől, hogy „vájjon melyik hitfelekezetnek volt Antalfán iskola tanítója és mióta volt, s micsoda alapja van kérésünknek.“ Ezen helytartó tanácsi leiratra való hivatkozással, alázatosan folyamodnak a Tekintetes, nemes vármegyéhez, hogy méltóztassék Tekintetes főszolgabíró urunkat esküttjével együtt a mi helységünkbe kiküldeni, hogy előterjesztést tehessen a felől, menynyi számú gyermekeink legyenek, a kiket kellene O felsége kegyes rendelése szerint a tudományokban nevelni. A vármegyéhez küldött ezen kérvényüket, igy Írják alá: alázatos kész szolgái az antalfai helvét hitvalláson levő árva ekklézsiának tagjai közönségesen.“ Zalavármegye 1771. junius 29-én Zala-Egerszegen tartott közgyűléséből — mint a kérvényre irt végzésből olvasom — utasította a főbírót, hogy ezen ügy megvizsgálásáért Antalfára szálljon ki, és annak állásáról jelentést tegyen. — Eljárásáról
