Dunántúli Protestáns Lap, 1896 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1896-05-17 / 20. szám
315 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. kai nem uyertek egyebet, mint a pyramisnak gyalázatos összerombálását, gyengeségük és tehetetlenségük bizonyságát. A ki és letölt kövekből azt gondolná az ember, hogy alapjából össze van zúzva, de ha az ember a pyramisra tekint, csekély rongálásnak látszik. A pyramisok előtt áll a sphinx, mint ezeknek és a múlt időknek őre. A hegység anyagát képező kövekből van kivésve egy nyugvó oroszlán emberi fővel, melynek mosolygó kifejezés teljes arcza megvan rongálva, mert a mameluk szultánok alatt czéltáblának használták, különösen az orra van betörve, mely 1.7 m. volt, fiile 1.37 m., szája 2.32 m. és egész arczának szélessége 4.15 m., egész magassága a fejtetőtől az előre nyújtott bal mellső lába alapjáig 20 m. Eleintén azt hitték, hogy a XVIII-ik dynastiából való mű, mert III-ik Tutmés nevével többhelyt emlittetik. Pedig nem, mert ez a faraó, ki Thebeben lakott, csak kijavíttatta a sphynx szobrot, mint annak nagy tisztelője, amiért a sphinx úgy szól a fáraóhoz, mint atya a fiához, mondván: én vagyok a te Harmachis atyád. A III-ik Tutmes nevén kívül ugyanazon helyen, a sphinx melle előtt találták a Chafra faraó czimer nevét is, s ezért a második pyramis épittetőjét tartották ezen hatalmas mű készíttetőjének. Azonban csodálatos műemlékünk még régebbi korból való, mert a nagy pyramistól keletre találtak egy nagy követ, melynek felírásából következtetni lehet, hogy már meg volt Chufu idejében a sphinx, mert a kőre fel van vésve, hogy: Az élő horus, alsó és felső egyiptom uralkodója Chafra az életet adó, megtalálta a pyramisok pátrónusának, őrzőjének, Isisnek templomát a sphinx templomának helyén. A sphinxet őrzőnek, őrködőnek nevezik a régi hierogliphicus Írások. Az úgynevezett sphinx-templom előtte van, mely hatalmas építmény a földszine alatt. 2—3 méter hosszú és iy2 m. széles kifaragott gránitkövekből szépen kirakva és felépítve vannak a 3—4 m. magas falak, melyek 1 m. széles meneteket és 4—5 m. széles belsőrészt zárnak körül, hová valószinüleg múmiák voltak elhelyezve és uralkodók szobrai voltak felállítva. Amint Chefren v. Chafra fáraó diorit szobrát meg is találták, melyet a gizehi múzeumban lehet látni. Ezt a múzeumot és a többi dolgot máskor leszek bátor ismertetni, most csak azt említem meg, hogy miután a győzedelmes pyramis mászók szerencsésen leérkeztek, a sphinx templom belsejében elköltött ebéd után ismét kocsikra ültünk és az egyiptomi régiségek múzeumához hajtattunk, mely a pyramisoktól 5 km.-re, a várostól 8 km.-re van az Izmail khedive által épített szép palotában 88 teremben elhelyezve. (Vége.) Barcsi József. Imádság.'1) Nagy Isten, népek nemzetek hatalmas Ura, királyoknak királya; buzgó szívvel jöttünk fel szent templomodba, hogy bemutassuk legmélyebb hódulatunkat szent trónusod *) *) Elmondatott a pápai főiskola által 1896. május 9-én tartott ezredéves ünnepély alkalmával. 31« előtt. Óh mert Te vagy az, a kit mindenek előtt keres a mi szivünk nemzeti létünknek ezredéves ünnepén. Téged óh örökkévaló király, a ki velük voltál honfoglaló vitéz őseinkkel, velük azokkal is, kik nehéz harczok árán megtartották nekünk ezt a drága közös hazát, édes hazánkat. Azért e hálaadásra szánt szent napon Tiéd legyen Atyánk az első áldozat; örömmondásunk e ragyogó idején hazafi örömünk legelső tanúja, atyai részese Te légy édes jó Istenünk! Örül a mi szivünk, telette igen örvendez ma a mi lelkünk Te benned, erős, hatalmas Istenben, kinek hatalmad sebesit és meggyógyít, lesújt és fölemel, öl és elevenít. Örül a mi szivünk, hálát rebeg nyelvünk, mert bár oly sokszor méltatlanokká tettük magunkat jóságodra, megkeményitvén szivünket: bár annyiszor fordultunk magunk magunk ellen s törtünk romlásunkra nagy nyakasságunkban, Te mégse fordultál el tőlünk; sőt erős karral mellénk állottál s múltúnkban megdicsőitéd jelenünket. Örül a mi szivünk, felette igen örvendez ma a mi lelkünk, mert ha visszapillantunk a lefolyt ezer év kezdetére s jelenünket összemérjük vele: csodálatra ragad bennünket haladásunk minden téren. Mi volt a magyar ezer évvel ez előtt? Erőteljes csemete. Isteni bölcs végzésed felvette gondunkat, ide plántált kanaánba, erre az áldott földre, mit bástyafalként vesznek körül nemes érczet termő hegyek s gazdagon öntöz négy folyó. Szent Fiadnak tudománya volt a beoltott nemes ág, mi szelíddé tett bennünket, biztositá életünket s meg is tartá mind e máig. Nem volt ugyan mindig derűs és mosolygó fölöttünk az ég, sőt gyakorta vonult keresztül határainkon dúló fergeteg, mikor bűneink miatt haragra gyűlt kebled; nemegyszer emészté éltünk fáját dúló féregként belviszály: de végtelen kegyelmed ekkor se engedte, hogy a büntető ostor gyilkoljon. Vannak, óh vannak fájó, keserű emlékeink, mikre ha vissza száll képzeletünk: szivünk megdöbben, nyelvünk elnémul és a mit érezünk és a mit gondolunk, csak hosszú sóhajunkban, könybe lábadt szemünkben nyer kifejezést; ah mert megásott sír az, a mit látunk s a ki ennek szélén van, a magyar nemzet az. Muhi, Mohács, Világos, hozzátok fűződnek e keserű emlékek, a mikor „Bújt az üldözött s felé kard nyúlt barlangjában, szerte nézeti s nem leié honját a hazában. Bérezre hág és völgybe száll, bú s kétség mellette, vérözön lábainál s lángtenger felette.“ Ah ! de, dicséret dicsőség a te nevednek Atyánk, vannak emlékeink bőséggel, a miknél meg fölmelegszik s szintúgy tágul kebelünk, hangosabban dobog szivünk, szemünkben örömköny ragyog, nyelvünk megered s elragadtatással beszél a nemzeti dicsőségről, mi ezredéves múltúnkból ránk ragyog. Mi hősi bátorság, mekkora erély; mi katonás fegyelem, mekkora előrelátás volt abban a vitézi csapatban, mely párduezos Árpád vezérlete alatt uj országot alapított a hármas halom és négy folyam vidékén! Mily bölcs alkalmazkodás, előrelátás ékesíti az első magyar koronás királyt, ki apostolává lett a keresztyénségnek; majd Szent Lászlót és Könyves Kálmánt és a második honfoglalás hősét
