Dunántúli Protestáns Lap, 1896 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1896-05-03 / 18. szám
275 DŰNANTUL1 PKOTESTÁKS LAP. 276 zom, a mit csak leket, újra, összefoglalva, kogy a vének is tanuljanak. A gyermekeket a holnapi nap fontosságára figyelmeztetem s lelkűkre kötöm, kogy a Zsoltárkan ez s ez imádságokat elolvassák. Vasárnap az Urasztalát felterittetem s a körül székeket rakatok a növendékek és a két legvénekk presbyter számára. Ezek a két szélső széket foglalják el. A rendes isteni tiszteletet elvégezem s újból hirdetem, kogy ma konfirmáczió leszen a gyülekezet jelenlétében. Hogy pedig közbeeső ok ne legyen az eltávozásra, a kántor nem énekel. A szószékből lejövén, az Urasztala mellé lépek. II. A szertartás. A konfirmálandók a tanitó ur vezetése mellett rázenditik a 37. dics. 1 versét. Ez alatt az asztal-teritóket a szent jegyekről szokás szerint elkáritom. Tartok egy konfirmácziói beszédet, rövidet, egyszerűek Utalok arra, kogy a gyermekek már megvizsgáltattak s kifejtem a czélt, mely végett e gyermekek ide állittattak. Elmondatom egygyel az apostoli kitformát. Béveszem őket az én Uram, a mi Urunk Jézus Krisztus anyaszentegykázának kebelébe kéznek fejre tételével, melyben a két presbyter közreműködik, szentirati mondatokkal. A gyülekezet imát mond uj tagjaiért. Az Úrvacsorával való élésre jogot és szabadságot adok, mint a kér. egyház bevett s élőnek ismert tagjainak. Felolvasom a szereztetési igéket. Tartok egy rövid beszédet, mely kizárólag a gyermekek által tanultaknak ismétlése, összefoglalása, hacsak leket, a kön}7vnélkül tudottaknak beillesztésével. Dogmatikus ez, polémia, apologia nélkül. Kidomborítva benne az Úrvacsorára vonatkozó ref. tan. Bűnbánó ima, a gyermeki kedély egyszerűségéhez alkalmazva-A szent jegyek megáldása rendes szokás szerint. A szent jegyek kiosztása, egy-egy alkalmi szent irati szöveg kíséretében. A presbitereknek is. Rövid intő beszéd a gyermekekhez s azok hálaadó imája. Ez ima vezérgondolata ez. Édes óhajtással vártuk ez alkalmat és az Isten kifogyhatatlan kegyelme betölté óhajunkat; az ő szent Lelke erősítsen meg minket stb. A gyermekek együttes megáldása. Míg a szent jegyeket a térítőkkel letakarom, a konfirmáltak éneklik a 110 dics. 5 versét. III. Utólagos teendők. Az ének elhangzása után beszéd kíséretében kiosztom az emléklapokat s az újtestamentomot, s kérem a nyájat, kogy e báránykákat fogadják be maguk közé s továbbra is gondot viseljenek róluk. A lelkész mint hiv pásztor ajánlja föl magát s fokról-fokra emelvén a beszéd színvonalát, az áldás magasztos igéiben szép befejezést nyer az# A tanitó énekel valamely alkalmi verset, mely alatt a gyülekezet a templomból szétoszok * íme, én igy, ilyen formában gyakorlom a konfirmácziót s ha ki Ízlésének e forma tetszenék, annak csak azt vagyok bátor megsúgni, hogy, ha esetleg ráadja magát ezt a vázlatot kitölteni, az egyes részeket összefoglalni, óvatosan vigyázzon arra, hogy összes elmondandó beszédei és imái egy óránál több időt semmi szin alatt ne igényeljenek. Az enyim \ órát tölt be, s ez idő teljesen elég a szertartást az ünnepélyesség s vallásos lelkesedés kellő fokára fölemelni. Indokolnom kellene eljárásomnak mozzanatait, de az talán felesleges is lenne. Kitűnik belőle eléggé, bog}' ev. ref. egyházunk tanainak megfelel, feleslegest nem tartalmaz. Egyszerű, de szép és nemes. Életet lehel a csontokba. Np. J. Á. Régiségek. Adatok a szentantalfai ref. egyház történetéhez. A szentantalfai árva eklézsia. Küzdelmeik az egyházi javak megtarthatásáért; újabb vizsgálat; sikertelen folyamodásuk Mária Teréziához lelkész, tanitó tarthatásért és egyéb viszontagságaik. Mint a szomjuhozó az üditő forrást, az elfáradt utas a hives árnyékot: úgy óhajtotta a nyilvános isteni tiszteletétől, lelkészétől megfosztott egyház visszaszerezni elvesztett szabadságát. Nem olyan idők voltak, hogy meghallgatták volna igaz okaikat, hanem olyanok, a melyekben minden nap újabb veszedelemtől kellett rettegniük, mert a katholikus papoknak még nem volt elég ennyi áldozat. Azon királyi parancs, mely az antalfai reform, egyháztól templomát, lelkészét, tanítóját elvette, semmit sem mond az egyház birtokáról s igy a dolog természetéből következik, hogy ez érintetlenül előbbi tulajdonosa kezén marad. Önmagát tagadta volna meg a csicsói plebánus, ha ezt igy értelmezte volna, azért felhasználva a kedvező alkalmat, nem csak a templom és parochialis házhoz, hanem az egyház mindennemű birtokához jogot formált és tényleg azt használatba vette.
