Dunántúli Protestáns Lap, 1896 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1896-04-12 / 15. szám
2 31 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 232 kabfai szomszódságbeli lakosokkal együtt az isteni szolgálatra, bogy pedig azon helyen és oratóriumban valaha szent mise szolgáltatott volna,| nem tudja s nem is hallotta. Nyolczadik tanú, Ágoston Miklós, katholikus, a veszprémi püspökség tagyoni birtokában árendás, körülbelül 83 éves, letett hite után válj a az első kérdésre m Ezen tanú Tagyónban, Antaliénak szomszédságában született e világra, s ott is nevelkedett, azon okbul vallja, hogy ő nem tudja, hogy az antalfai helvét hitvallású eklézsia anya eklézsiának tartatott volna hanem inkább arra emlékezik, hogy a csiosói prédikátor járt Antalfára predikácziót és könyörgést tenni. A 2dikra. Tudja azt, hogy jakabfai, csicsói, és szentantalfai lakosok egy prédikátort tartottak, de a prédikátor Csiesóban lakván, Kurucz világ után mintegy 10 vagy 11 esztendőkkel Rádóczy Péter nevű prédikátort — megszaporodván az antalfai kálvinista, k — hoztak be prédikátornak. A 3-dikra semmit sem tud. A 4 dikre. Nem emlékezik s nem is hallotta a tanú, liogj^ azon oratóriumban és helyen valaha szent mise szolgáltatott volna. (Folyt, köv.) Thury Etele. A jegyzőkönyv 94-ik pontja. Nem régiben egy hires Nimród ivadék járt, minden vadászati engedély nélkül, az egyházkerületi jegyzőkönyvek erdejében s tőn abban nagy pusztitásokat. Mivel a „quod licet Jovi“ proverbium jó Ízlésű emberek közt már rég ,,hatályon kivül helyeztetett:“ aggodalom nélkül lépek a tisztelt előttem cserkészett nyomdokiba s egy általa figyelmen kivül hagyott rőtvadra cserkészek, t. i. a 94-ik számra. Mivel az idők lassú folyása alatt észrevétlenül valódi pedáns vaskalapossá fejlődtem: jól esik boszantanom a tisztelt olvasót s kényszeríteni, hogy, ha czikkelyemet érteni akarja, keresse elő a kerületi jkönyv 1895-íki kötetét s nézze meg, hogy miről szól az a 94-ik pont. Még csak azt sem teszem meg, hogy figyelmeztessem a kelepczére, melybe ezen pont fáradságos fölkeresése által belemegy a jóhiszemű jámbor olvasó. Vesződjék, mint én vesződtem. Semmi esetre sem árulom el, hol van ama szabályrendelet, melyre az a 94-ik pont hivatkozik. E pont a föl nem fedezett helyen rejtőző szabályrendeletek 10. 11. 14. és 16. pontjainak hatályon kivül helyezését mondja ki. Szegény napszámosai a nemzetnek, a humánus kor szelleme leveregeti hát imé rólatok a nyügző lánczokat. Hasonlóvá teszi sorsotokat azokéhoz, kik az Ur oltárának másik szarva körül forgolódnak. Nem lesztek hát többé Yerbőczy jobbágyai: „glebae obsrtricti“; költözhettek ti is szabadon, mint mások. így sóhajtottam föl magamban elérzékenyülve, azt liivén szentül, hogy a hatályon kivül helyezett pontok valamelyike a szabadság egyenlőség és testvériség proklamálása. Röstelem, mint vaskalapos, ha olykor-olykor ilyféle elérzékenyülésen kapom magamat; de a szép, nemes, liberális eszmék az „önkéntelen mozgások“ rendjébe tartozván, a legfegyelmezettebb emberben is akaratlan bizonyos emocziókat szülnek. Azonban előkeresvén nagy fáradsággal ama rejtett szabályrendeletet: szomorún kelle tapasztalnom, hogy a hatályon kivül helyezett pontok egészen másról beszélnek. Az, a minek eltörlését az idők szelleme erősen követeli: a 27-ik §. Ez a rabbilincs. Nem akart lenni rabbilincs, hanem erőszakosan lett idő jártával azzá kovácsolva. Furcsa paragrafus ez. Tessék csak fölkeresni s elolvasni figyelemmel s összehasonlítani ennek a gyakorlatban alkalmazásával. Ebbe a §-ba fogóztunk mi, hatalomnak kezelői, mi őrállók, mi, úgynevezett vaskalaposak, míndanyiszor, valahányszor a „szolga lelkek" idő előtt fészkelődtenek s a röghöz kötött nácziók mozdulni akarának. És ha valamelyik misericordianus vagy „szabadoncz“ a mozdulást megengedte: ez a §. volt a statárium, a melyet fejére olvastunk a bűnrészesnek, a kő, a melylyel mind a két vétkest megköveztük. Az együgyü eszü ember e §-ból nem képes kiszíni az eszencziát, a mit a bölcs Tertullusok benne elömleni látnak. Szerintük e §. lényege, világos czélja: az időközi mozdulás meggátlása. Az egy ügynek azt tarják, hogy nemez; mert ha ez lett volna a condifikátor szándoka, azt világosan, teljes szabatossággal is megszövegezhette volna minden félreértést, csürés-csavarást kizáró határozottsággal s nem ilyen „errá-rá, értsd rá“-módon. Ennek a §-nak az értelme, ha jól megmagyarázod, nem az, hogy időbözben elmozdulni nem szabad, hanem hogy helyet elfoglalni (időközben) nem szabad, azaz, mig az özvegy vagy árva család kegyeleméve tart, addig ne menjen nyakára a megválasztott. Kitűnik e magyarázat helyes volta, ha az élet más viszonyaira applikáljuk ezen, itt félszegül alkamazott §-t. P. o. ha a színházi rendszabályokban ilyen szakasz van: „a közönség csak a játék elején foglalhatja el helyét.11 Ebből az együgyü publikum azt következtetné, hogy elébb nincs ugyan jogom bebocsátást követelni; de van jogom az előadás közben is bemenni s bármikor kijönni, helyemet elhagyni. így van ez a 27. §-ra nézve is. Csak nem kell rajta erőszakot tenni. Mert akkor képtelenségekre lyukadunk ki: Pótszabály-rendeletet kell behozni arról, hogy nem szabad időközileg — meghalni. Aztán másik pótlékban meg kimondani, hogy Verbőczy korszakát visszaállítjuk: fölhatalmazván a lelkészt, hogy az időközben mozdulásra fészkelődőt poroszlókkal lefogathassa, börtönre vethesse. És ha a lelkész ezt tenni elmulasztaná: annak Isten legyen irgalmas. Ugyan mikor jelenik meg az a jegyzőkönyv, mely ily pótrendeleteket hoz, — vagy a 27-ik §-t hatályon kivül helyezi? Szentkuti Károly.
