Dunántúli Protestáns Lap, 1896 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1896-04-12 / 15. szám
233 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 234 Rövid mondatok. (Aphorismák.) Radikalismus. A vallásos eszmékről a Radikalismus azt állítja, hogy azoknak tárgyai a valóságban nem léteznek. Nem egyebek azok, mint költői igazságok, a subjectiv szellem termékei, a fantázia szülöttei, symbolumai az igazságnak. Anuyi bizonyos, a mit a Radikálismus is elismer, hogy a vallásos eszmék, az isten, szabadság, halhatatlanság eszméje megvaunak az emberi észben. Nem volt és nincsen nép, ha még oly durva s vad is, nincsen ember isten eszméje nélkül. A vallásos eszmék léteznek az emberi észben. Az hát a kérdés, hogy vallásos eszméit hol veszi az emberi ész? A természettel való összeköttetéséből nem veheti. Mert a vallásos eszmék valami olyant terjesztenek élőnkbe, aminek lenni kell, de ami a tapasztalattal és valósággal bizonyos ellenmondásban van, vagy is ami jelenben nem létezik. Élőnkbe terjesztik, hogy a jót, igazat, az erkölcsit meg kell valósítanunk. Az eszmeinek ez a sajátságos jelleme mutatja, hogy az észmék oly tulajdonsággal bírnak, melyet egészen a tapasztalatból nem vehettek. Hanem erre azt mondja a Radikálismus, hogy az értelemben meg van az általános, a végetlenre törekvés ösztöne, és az eszméit csak is az ész tapasztalatainak ezen ösztön által való kibővítései, a fantázia által kíékesgetései. A tapasztalatban találunk jót, igazat, erkölcsit, melyeket az általánosra, a végetlenre törekvés ösztöne általánosít, eszmékké tesz. így állanak elő az észeszmék. De itt az a kérdés áll elő, hogy az általánosra, a végetlenre törekvés ösztöne honnan van az emberi értelemben. Ezt a tapasztalatból kimagyarázni ismét nem lehet. Annak, hogy ez a tapasztalatból származnék, a történelem ellene mond- A prófétai szellemek, akik az emberiség fejlődését előbbre viszik, épen azért prófétai és ébresztő szellemek, mivel eszméik ellenkeznek azon nép eszméivel, melyben születtek és melylyel összeköttetésben nevekedtek. Eszméiket ezek a tapasztalatból, és környezetüktől nem vehették és nem is vették. Mert a történelem igazolja, hogy az ilyen szellemek már gyermekkorukban oly sajátságos gondolkodásuknak és természetüknek adták jelét, mely családjuk és környezetük hagyományaival egészen ellenkezett. Ezt a tapasztalatból, s az általánosra törekvés ösztönéből már gyermekkorukban nem vehették. A vallástörténet bizonyítja, hogy a történelmi vallásokban az istennek eszméje nem szellemibbé, hanem inkább lassanként érzékivé tétetett. Ha hát kezdetben és a még csekélyebb tudásban az isten eszméje tiszta és mély volt: az ezt alapitó elvonódás és speculáczió utján az általánosra törekvés ösztönéből az istennek erre az eszméjére nem juthatott, hanem ennek neki adatnia kellett. Adathatott pedig egyedül az istentől. Az emberi ész a világgali összeköttetéséből ha termelhet is eszméket; de vallásos eszméit nem termelheti s nem is termeli, hanem az isten adta azokat az emberi észbe. „Az a körülmény mondja Lange, hogy általában költő teremtő ösztön von keblünkbe letéve, mely a íilozófiábani, művészetben, vallásban gyakran ellenkezésben van értelmünkkel és még is olyanokat hoz elő, amik a legnemesebb, a legkitűnőbb emberek által többnek tartatnak, mint csupa ismereteknek, ez a körülmény arra mutat, hogy eszméink valami ismeretlen igazsággal összefüggésben vannak.“ Ha megakaijuk hát az ész vallásos eszméit érteni és felvilágosításukkal ellenmondásba bonyolódni vagy a fődolgot felvilágositatlanul hagyni nem akarjuk: akkor nem a subjectiv szellem termékeinek, nem a fantázia szülötteinek, hanem úgy kell azokat tekintenünk, mint az istennek kijelentéseit az emberi szellemben. És pedig azért adta isten a vallásos eszméket az észbe, hogy ezek segélyével jusson az ész istennek, és általában az érzékfeletti világnak ismeretére épen úgy, mint érzékeink segélyével jut az érzéki látható világ tárgyainak ismeretére. Igaz, hogy mint érzékeink segélyével a külvilág tárgyainak: úgy vallásos eszméinkkel az érzékfeletti világ tárgyainak csak is subjectiv ismeretére jutunk. De amint nem tagadhatjuk a külvilág tárgyainak valósággal létezését bár róluk csak subjectiv ismeretünk vau: az érzékfeletti világ tárgyainak létezését sem tagadhatjuk, ha csak subjectiv ismeretünk van is róluk, s a Radikálismusnak az az állítása, hogy vallásos eszméink tárgyai a valóságban nem léteznek, meg nem állhat. Ki'S János. ISKOLAÜGY. Millenniumi fogyatkozások. Természetesen, itt csak arról Írunk, a mi lapunkba való. Arról, a mi bennünket mint néptanítókat s egy felekezet szükebb körében élő hazafiakat illethet. Egész őszintén mondva: készületlenül talál bennünket az ezredéves jubileum. A nép nem ismeri a nemzet történetét. Legalább alaposan nem ismeri. S ha majd az ünnepi szónoklatokat hallja, — mikben hivatva leszünk a magyar állam ezredéves felállásának tényezőit méltatni: meg fog-é érteni úgy, a mint kellene, hogy megértsen? s nem fognak-e legtöbben csakis a füleknek s nem egyszersmind a telkeknek is szóllani ? Szóval: képes lesz-é a magyar kálvinista nép ez örömévben rendezendő hálaadó istenitiszteleten, ünnepi malaszttal, lelkesedéssel megtelni? . . . Sem az állami, sem a hitfelekezeti népiskolákban nem tanítják rendszeresen Magyarország történelmét. Nálunk pedig csak épen „az olvasókönyvbe foglalt történelmi részek által“ taníttatott Bánhegyi-Emericzi tankönyve, s minden rendszer nélkül, csak „olvasmányokban“ tractálta a nevezetesebb királyokat s az egyes kiválóbb alakok történetét, vagy a nevükhöz fűzött eseményeket. S a ki a tanítás módszerével nem ismeretlen, tudni fogja, hogy a használatba hozott kézikönyv menynyire megkötötte még a tanító jóakaratát is. Tanügyi bizottságunk kidolgozott tanterve felölelte ugyan a nemzeti történet tanítását, s szépen kijelöl
