Dunántúli Protestáns Lap, 1895 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1895-01-06 / 1. szám

3 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 4 tünk, csak legyünk azok, kiknek lennünk kell, t. i. Krisztus titkainak hűséges sáfárai. Azzal azonban, hogy „az Isten megnyi­totta nekünk az ő beszéde hirdettetésének ajta­ját, hogy szólhassuk a Krisztus titkát“, megelé­gednünk nem lehet, hanem szükség, hogy „erő­sen és mozdithatatlanul álljunk, bővölködvén mindenkor az Urnák dolgában“; különösen pe­dig szükséges, hogy „a mi szabadságunkkal go­noszul ne éljünk sz evangyéliomnak prédikálá­­sában“. Napjaink eseményeiből a második nagy ta­nulság az, hogy a szabad eszmék diadala az el­lenfélt csak makacsabbá, eszközei felhasználásá­ban kíméletlenebbé és egyúttal aknamunkájában tevékenyebbé teszi, úgy hogy megles minden mozdulatot, minden elejtett szót; a legjelenték­telenebbnek látsz(') mulasztást a figyelmetlenség, a szándékosság köntösébe öltözteti; az esetle­gesség szeszéjét nevünkkel hozza roszakaratulag összeköttetésbe; mások elhamarkodását, a helyzet­tel, a körülményekkel számolni nem tudó fogyat­kozását az észrevétlenül elnézés révén bűnünkké minősiti; a velünk érintkezők által a fellievülés pillanatában mondott szenvedélyes kifakadást a mi meggyőződésünk hü tükörének állítja. Szóval, ha nyílt csatában megállani többé sem ereje, sem bátorsága, akkor folytatja a legnemtelenebb guerilla- ha rezet. Népszenvedély fölélesztése, fele­kezeti izgatás, a tudatlanoknak képtelenségekkel ámítása mind megengedhető eszköz szerinte ama gyűlölt gonosz ellenség a lelki szabadság ellen. Egyházunk történetének minden lapja arról beszélő tanúbizonyság, hogy nincs oly harezmód, melyet ellenünk nem folytattak nincs oly fegy­vernem, melyet ellenünk fel nem használtak a gyanúsítástól, gonosz szándékú befeketitéstől egész a gályákig, a vérpadig. De azért legyen hála a mindenható Istennek, mi mégis élünk. Nem mondhatjuk, hogy ma talán ismét máglyák tüze, gályarabság veszélye, földes urak hajdú serege fenyegetné híveinket. De nagy tájéko­zatlanságot árulna el, ha valaki tagadni akarná, hogy nehéz időket élünk. Az ultramontán irány­zat heves támadása a protestantismus ellen min­den vonalon, úgy hazánkban, mint a küllőid minden államában, nem véve még azoket sem ki, melyekben csak kezdetleges missioi állomá­saink vannak; a vak fanatismussal folytatott té­­ritgetés minden eszközzel, minden alkalom és ürügy felhasználása mellett, nagyon sajnosán ismert dolgok. A catholikus néppárt szervezése s ennek eredményeként a lőcsei választás mu­tatja, hogy mire kell elkészülve lennünk — Ez ék­hez járul a már szentesitett törvények által te­remtett új helyzet, mely sokakat megpróbál, még azok közül, kik a törvény nyújtotta védelem foly­tán keletkezett biztonság szerint vették s telje­­sitették hivatalos teendőiket. Ily helyzetben, ily körülmények között csak egy segíthet rajtunk, az t. i., ha lelkészek, lelki­­pásztorok leszünk a szó legteljesebb értelmében. Lelkipásztorok, kik nem uralkodni akarnak Krisz tus örökségén, hanem vezérelni a nyájat, nem emberi bölcseségnek hitető beszédével, hanem a keresztnek predikálásával; lelkipásztorok, kik egész valónkat átható lelkesült meggyőződéssel valljuk: „Nem szégyenlem a Krisztus Evangyé­­liomát, mert Istennek hatalma minden hívőnek idvességére “; lelkipásztorok, kiknek egész élet­­utát az apostol eme szavai jelölik ki: „Annak­­okáért vegyétek fel az Istennek minden fegyve­rét, hogy ellenállhassatok e veszedelmes időben, és mindeneket elvégezvén megállhassatok ... a ti derekatokat bóövedzvén igazmondással és fel­öltözvén igazságnak mejvasába. A ti lábaitokat a békesség evangyéliomának készületivel megsa­­ruzván, annak felette a hitnek paizsát fölvevén, hogy ama gonosznak minden tüzes nyilait meg­olthassátok. Az idvessógnek sisakját is felvegyé­tek, és a lelki fegyvert, mely az Istennek be­széde,, ... minden kéréssel és könyörgéssel könyö­rögvén mindenkor a szt- lélek által és ugyan­azon dologban vigyázván minden állhatatos­sággal“. s. — A keresztyén élet eszménye. •— Müller K. után. — (Vége.j Vegyük kiinduló pontul és irányadóként azt, a mit lstenuek országáról az imént mondottunk. Az Űré a föld, az az ö országának egy része, az ő dicsősége megjelen­tetésének szintere. Elismeri ugyan és különösen liatigsi - lyozza is ez igazságot sok modern evaug. kérész:yén és theologus, ámde azért a protestantismus ethikus prog­­rammjául mégis csak az apostol ezen szavait tartják elí­­bénk: „Az Istennek minden teremtett állatja jó“ (I. Tini. 4. r. 4. v.)vagy „mindenek szabadok nékem“ (1. Kor. 6. r„ 12. v). Némileg jogosult aggodalommal kell tehát látnunk azt, hogy egész olyan modern theologiai nemzedék nő fel,

Next

/
Thumbnails
Contents