Dunántúli Protestáns Lap, 1895 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1895-12-22 / 51. szám

803

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

804

Lehetö-e, szükséges-e az u. n. papi javak államosiátása ?

E lap mait számában már említettem, hogy az u. n. papi javak ügyére közelebb visszatérek.

A jelen században nagyon sokszor foglalkoztak már ezeknek a papi javaknak kérdésével. A kérdés felszínre vetésének mindig ugyanaz volt az alkalmi oka: t. i. a clérusnak a szabadelvű haladással s ennek törvényeivel való vakmerő szembeszállása.

Az 1841. évi hires borsodi indítvány alkalmi okáról Palóczy László Borsod vármegye követe igy szól: „Tudja mindenki, hogy midőn a clems 1838-ban a vegyes házasságoktól megkezdő tagadni az egyházi áldást, mily zavar keletkezett ebből az országban. A clerus nem csak nem igyekezett azt csillapítani, de az 1840-diki diéta után a papi fejedelmek itt maradván Pozsonyban, julius 2-án eldobták az országban Eris almáját és igy a közbajt még inkább inkább növelők, midőn a prímás főpásztori levelében s a többi főpapok is ennek alapján az áldás megtagadás szükségét nyíltan kimondták, kimondták pedig az országgyűlésen hozott országos conklusum — határozat — ellenére s kibocsáták az országos körlevelet, mely az egész országban nagy zivatart támasztott. Borsod megye tehát ezen indítványa által figyelmeztetni akarta az egyházi rendet, hogy vigyázzon magára.“

Az 1868. évi, a népoktatásra vonatkozó XXXVIII. t. ez. és a vegyes házassági válópereket szabályozó XLVIII- t. ez., meg „a törvényesen bevett keresztyén vallásfelekezetek viszonosságáról“ szóló törvényezikkek megint lázba hozták a derűst; Simor prímás pásztorlevélben óvta a papságot a felekezetnélkiili iskoláktól. Az alsó papság a szószékre vitte haragját és szenvedélyesen izgatott a a XXXVIII. t. ez. és a kormány ellen. Az 53. t. ez. ellen is hevesen kikelt; pedig ez igazán érett gyümölcse volt az időnek ; a mit az is bizonyít, hogy szinte hihetetlen gyorsasággal, egy ülésen letárgyalták általánosságban és részleteiben. Kivált a ma már nagyon is híressé lett 12. §. (a vegyes házasságból született gyermekek közül a fiuk az atya, a leányok az anya vallását követik) az nem tetszett neki. E §-sal szemben adta a szabadelvűt. éppen mint közelebb! Haynald szerint „a szabad államban szabad legyen az eg}'én, szabad a család, szabad az egyház.“ ... Ma már tényekből ismerjük e szabadelvüséget; ismerjük az egyén és a család javára a clerus által követelt szabadságot — ismerjük Wolofka és társai eljárásából! . . .

A clerus ily helytelen és jogosulatlan magatartásával szemben a világiak ismét szóba hozták a papi javaknak országos közczélokra visszavételét. A képviselőház 1870-ben el is rendelte az alapok és alapítványoknak okmányokon alapuló megvizsgálását.

Ki kételkedhetnék abban, hogy a clérusnak napjainkban elkövetett minden józanságot nélkülöző izgatása újra napi kérdéssé teszi a papi javakat? Senki, maga a clerus se kételkedik. Sőt azt hiszi, hogy a kormány már készen is van a tervvel.

Valljuk meg, van oka ezt hinni; jobban mondva,

van oka ettől félni. Jól és igazán mondja az Őrálló, hogy érzi a papság, hogy bűnt követett el hazája, nemzete ellen s most minden bűnöshöz hasonlóan fél, retteg. Fél, bár egyre biztatják a miniszterek, hogy se a népiskolákat nem akarják államosítani, se a papi javakat lefoglalni.

De hát mi alapon vélték régebben s vélik ma is oly sokan azt, hogy az u. n. papi javak országos közczélokra lefoglalhatok ? E kérdésnek alapos kifejtése nem lehet feladata egy kis hírlapi czikknek. Ezért hát csak röviden sorolom fel azokat a komolyan számba veendő okokat, a miket azok a kiváló államférfiak felszoktak hozni, a kik e kérdéssel elfogulatlanul foglalkoztak.

Palóczy László szerint azt a vagyont, a mit Szent István azért adott a papoknak, hogy a pogány magyarokat térítsék a kér. vallásra: ma a mikor tulajdonképeni czélját már betöltötte — vissza kell adni az országnak, hogy más, az új idővel előállott új és elodázhatatlan czélok megvalósítására fordittassék. Nincs czim, a melynélfogva a mostani papokat e vagyon megilletné; mert a mai papok a régieknek se fiaik, se hagyomásaik, hanem csak Isten szolgái. Ha megtörténhetett az, hogy a tisztviselők sóval fizetése (sallarium) később készpénzzel cseréltetett fel: nincs ok, miért ne történjék változás az egyháziak fizetésében is; nincs ok, miért ne lehetne az egyházi rendet is állásához illő évi fizetéssel ellátni. — Annak, hogy szent István földet adott a papoknak, egészen természetes oka volt az, hogy az ő idejében pénz nem volt; hiszen az adás-vevésnél is csere divatozott; a bírság is csak marhával, ökörrel fizettetett. Azt se szabad felejteni, hogy Szent István idejében a földnek úgy szólva semmi értéke se volt. — Országos törvényekből igazolható, hogy az ország rendei a papi jövedelmek hovaforditásáról századokon keresztül rendelkezőnek. A törvényhozásnak ez a joga ma is fennáll. Nemzeti jog ez, melylyel más nemzetek is éltek, igy Franczia-, Spanyolországban és Portugáliában. A lunevillei béke folytán (1801) hány egyházi fejedelem vesztette el birtokát, köztük a salzburgi érsek is — és ki törődött VII. Pilis átkával, mit az elfoglalókra szórt? Szánalmas mosoly volt rá a felelet. A kegyes és vallásos Mária Therézia is papi javakból látta el a pesti magyar egyetemet. „De tudnék példát mondani arra is, hogy I. Ferencz királyunk meg, kinek pedig vallási buzgóságához semmi kétség nem fér, — sok magánosoknak kétségtelen papi javakat adományozott. Nem ellenkezik tehát Borsod körlevele a törvényekkel, de nem a trienti zsinat határozataival se. E zsinat 21 és 22-dik ülésének határozatai közt ugyanis eongrua szabatik az egyháziaknak; a püspökök részére 1000 — ezer, a plébánus részére pedig 100 — egy száz aranyban. Hát ennyi-e most a kongrua Magyarországon ? .... A clerus uem tulajdonosa, csak haszonélvezője a papi javaknak. Országos törvényeink kifejezései is e mellett szólnak, mert azokban e birtokokra vonatkozólag „tenet“ (tartja, használja) .és nem „possidet“ (birtokolja, bírja) kifejezés használtatik.

Bánhidy Albert Csanád megye követe azt moudja: küldői úgy vannak meggyőződve, hogy az egyházi javakról a statusnak joga van intézkedni; mert midőn a status valakinek bizonyos terhek mellett jószágot adott, azt csak