Dunántúli Protestáns Lap, 1895 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1895-12-22 / 51. szám
805 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 806 addig bírhatja, inig a birtokkal járó kötelességeket teljesíti. Már pedig a magyarországi clerus azonfelül, hogy jövedelmeinek egy részét a népnevelésre, iskolák és templomok építésére tartozott fordítani, még az ország védelmére bizonyos számból álló bandériumot is tartozott kiállítani.“ (Vegyük még ide a várerőditést s a káptalanoknak mint hiteles helyeknek kötelességét!) . .. A holt kezekben összehalmozódott birtokok ártalmára vannak a nemzeti közgazdaságnak. Vukovics Temes megye követe szerint a nagy birtokokban való elbizakodásra vezethető vissza, hogy a katholikus clerus daczol minden közhatalommal, minden köztörvénnyel; az állam érdeke tehát azt követeli, hogy a fölösleges javak elvételével gyöngittessék meg ez az elbizakodott rend. Az igen érdekes és tanulságos vitának az lett a vége, hogy 1844. aug. 1-én 25 vármegye oda nyilatkozott, hogy a papi javakhoz a borsodi indítvány szerint joga van az országnak. 22 megye pedig tagadta ,......... A borsodi indítvány szerint a papi javakra nézve tüstént intézkedni kívántak: Borsod, Csongrád, Békés, Csanád, Nógrád, Bars, Zólyom, Pest, Tolna megyék. (Kovács Feiencz: Az 1844-ik évi országgyűlési tárgyalások naplói a papi javakról.) Gliiczy Kálmán szerint: „azt állítani, hogy az alapítványok akkor is, ha czéljaiknak többé meg nem felelnek, ha az állam összérdekével nyilván ellenkeznek, fenntartón dók, — oly túlzás, mely az élőket fosztja meg jogaiktól a megholtak kedvéért; az állam kormányát századok óta elhunyt egyének akaratának rabszolgájává teszi s azt eredményezi, hogy oly intézmények és intézkedések által, melyek egészen más viszonyok szempontjából egy régen elmúlt korban tétettek, a lényegesen változó viszonyok közt élő jelen nemzedék érdekei, esetleg az ország fennállása s jóléte is veszélyeztethessenek. A kárt, a hátrányt, az igazságtalanságot, melyet az ország lakosságának egy része ilyképpen szenved, megszüntetni az államnak kötelessége s igy joga is ; s e tekintet újabb indoka annak, hogy az ország lakosai eddigelé csupán egy részének kizárólagos előnyére használt egyházi javakról az összes nemzet közös javái a rendelkezni az államnak nem csak joga, hanem kötelessége is. Deák Ferencz véleménye ez: az egyházi javak közt meg kell különböztetni azokat, a mik az egyház valóságos tulajdonai s ezeket meg kell nála hagyni; és azokat a mik a status tulajdonai a maga kulturális czéljaira, ezeket tartsa meg és használja a státus. íme legkiválóbb, országszerte nagy becsülésben álló államférfiaink, katholikusok csak úgy, mint a protestánsok, igazságtalanságnak tartják, hogy a r. kath papság kezén lévő országos vagyon csupán ennek a felekezetnek javára éi tékesittessék. És most mégis megint azt hangoztatja a kormány, hogy esze ágában sincs ennek az igaztalan állapotnak megszüntetése! Es ugyan miért ? Talán a nevezett vagyont a r. kath. egyház magán vagyonának s igy szentnek és sérthetetlennek tartja ? Ezt nem hihetjük. Hát akkor talán az időt nem látja elérkezettnek ? Igen. igen: nem érkezett még el az idő teljessége, a mikor egészen biztosra lehet venni, hogy a nagy feladat megoldása után is épségben marad a Ministerium ! Wekerle példája ijesztő! Ha ugyan ijesztő az ország jólétéért, a polgári szabadság és egyenlőségért vívott dicső harczban elbukni ?! De hát valóban nem jöt még el az idő teljessége ? Én úgy látom, már régen eljött. Erre vall az a lelketlen izgatás, a mit a clérus már 1890, tehát 5—6 év óta szakadatlanul üz nem csak a zsidók és a protestánsok ellen, de azok ellen a katholikusok ellen is, a kik a krisztusi szeretetet és polgári egyenlőséget nem csak az ajkaikon hordják, hanem tetteikkel is bizonyítják; izgat az országos törvények és a kormány ellen ; még a felségsértéstől sem iszonyodva. Igaz, hogy egész a legújabb időig oly csekély volt undok piszkolódásának eredménye, hogy ha volna önérzete, már régen visszavonult volna szégyenkezve. De hát már olyan a természete — tisztelet a kivételnek — hogy nem bántódik meg, ha visszautasítják, A pár év óta történt képviselő-választások és a városoknak, kivált a püspöki városok és megyék magatartása meggyőzhették volna, hogy ez az ország éppen nem érzi szükségét annak, hogy papok vezessék, de azért nem szűnik meg soha be nem váltható hazugságok árán venni meg a népet. (Folyt, köv.) Kis József. Az egyházmegyei gyámoldákröl. Hogy egy kissé más nézet is képezhesse megbeszélésünk tárgyát, mint a milyet e b. lap általános tiszteletnek örvendő czikkezői e tárgyról elmondottak, szives közlés végett én is bátor vagyok beküldeni soraimat. A vita tárgyát —- úgy látszik — csupán az egyh^ megyei gyámoldák jövendő sorsa képezi, s ebből kifolyólag azon általános nézet uralkodik, hogy az egyetemes gyámintézet életbe léptetésével a lelkészek helyett 10% belépti dijat az egyh. megyei gyámoldák fizessék le. Bocsánatot kérek, de én e nézettel igy általában egyet nem érthetek, mert ezen tény jogosultságát sem az ész, sem a szív előtt teljesen igazolva nem látom. Legyünk csak tisztában azon dolgok jogi természetével, melyek érdekében felemeljük helyeslő, vagy pedig tiltakozó szavunkat ! Minden gyámolda •— s igy természetes ezek vagyona is, — egy-egy testület tulajdonát képezi; ezen tulajdonos pedig nem más, mint az egyes egyházmegyék lelkész1 testületé, mint ilyen. De értsük meg egymást! Nem azon lelkészi testület a birtokos, melynek tagjai a most élő, vagy az 1896 évben működő lelkészek, hanem igen is ama lelkészi testület, a melynek tagjai sírba szállhatnak, s helyüket álljak foglalhatják el, de ezen erkölcsi testület — mint jogi személy — állandóan megmarad. Á most mű. ködő lelkészi testület tehát, csupán a gyámolda jövedelmének kezelője, de a tőkét csorbítani meg — a jog rideg szabályai szerint bírálva is el a dolgot — nincs, nem is lehet szabadalma egyetlen egy testületnek sem.