Dunántúli Protestáns Lap, 1895 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1895-12-15 / 50. szám

793

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

szí karnak kell íizetni; de mivel az országos gyámolda sokkal nagyobb segélyt nyújt már megalakulása évében, mint dunántúli egyházkerületünk bármelyik egyházmegyéiében levő özvegy árva gyámolda talán évtizedek múlva nyújthatna, — mivel 1896. évtől kezdve az uj lelkészek tetszésére lesz hagyva, hogy belépjenek-e, vagy ne az illetékes egyházmegye hasonczélu intézetébe (28. § );— mivel továbbá a ma hivatalban levőknek a meglevő gyámoldai tőkékhez nem csak a szerzett, hanem a birtokos jog -czimén is rendelkezési joguk van: szükségesnek Ítélem, hogy addig határozzunk ezeknek hova fordítása felett, mig a tőke vagyon rés nulliussá nem lesz. Nekem csupán a veszprémi egyházmegyebeli gyámoldai tőkéhez, no meg az egyházkerületihez van szerzett és birtokjogom, azért csak ezek keretén belül szólok-e tárgyhoz.

Azon álláspontra helyezkedem, melyet Baksay Sándor igen szép indokolással állított fel, hogy a közegyháznak nem lehet czélja a lelkészek oly mérvű megadóztatása, mely jövedelmük tekintélyes részét feleméssze. Már is hangok emelkednek az cigyongyámolitás ellen, pedig Baksay elmélete szerint minden létező gyámoldával meglehet oldani a gordiusi csomót, a részletek kérdését, akkor, ha mindenesetre fentartva legalább is a mostani egyegy özvegynek juttatott segélyezési összeget, a gyámolda fizeti ki tagjai helyett az országos gyámintézetbe beszolgáltatandó úgynevezett belépési járulékot. Annak kimondásával, hogy a mostani özvegyeknek életük végéig ki fog fizettetni azon összeg, melyet eddig évenként élveztek, nincs megsértve a gyámoldai alapszabályok intentiója, mert például a mi egyházmegyénkben a tőkék jövödelme az özvegyek számarányában osztatván fel, tiz év óta folyvást alább szállt az egy-egy részre eső kegydij, s ha most ezt egy fix összegben megállapítjuk, az eddigi esélyektől is felszabadulnak, s az alapszabályokban körülirt joguk is biztosítva lesz.

Tegyünk számítást. Veszprémi egyházmegyénkben van

31. rendes lelkészi állomás, melynek összes javadalma 23912. frt. 53 kr, e szerint belépési járulék czimén fizetendő ennek 10%-a, vagyis 2391 frt 25 kr. Lelkészgyámoldai tőkénk 1895. jan. 1-én volt 8598 frt 69 kr, melyből ha a belépési járulékot befizetjük, a megmaradó 6207 frt 44 kr. tőkénk nem lesz alul az ez előtt 10 évvel meglevő tőkeösszegen, mert akkor 6171 frt. 69 kr. volt. Nem akarom evvel a gyámolda tőkéjét talán felosztani, mert ehhez jo" gom nincs, hanem azt akarom belőle következtetni, hogy nekünk, kik a gyámolda tőkéjét 10 év alatt a most helyettünk befizetendő belépési járuléknál magasabb összeggel gyarapítottuk, magunk megadóztatásával nem lehet az a czélunk, hogy ezen partialis intézményünket még tovább is fejlesszük, de megtaitani azt, a mit elődeink ránk hagytak, szentkötelességünk. Ezt az ősök a veszprémi egyházmegyebeli lelkész özvegyek gyámolitására rakogatták öszsze, özvegyeik közül 14 et gyámolit mosta tár, íájdaiom egynek csupán 36 frt 18 kr esik. S mivel azon esetben, ha a tőkéből fizetjük be a belépési járulékot, az özvegyek osztaléka még alább szállana, szükségesnek tartom, hogy 10 évi átlagban, vagyis 45 írtban állapíttatnék meg egy-794

egy özvegy évi osztaléka, és ha ez a jövedelemből nem kerül, a mint hogy nem is kerül ki, pótoltassék a tökéből, melyet férjeik teremtettek.

Hát az egyházkerületi lelkészgyámoldával mi legyen? Szerény nézetem szerint 1896. évtől kezdedőleg az abba általunk eddig fizetett négy-négy frt. évi járuléknak is meg kell szűnnie. A Baldácsi, államsegély, és a tűzkárbiztositási jutalékból fedezhető a lelkészi kar által eddig fizetett 1000 fi t, melyből a tőkisitésre fordított 20%-ra sincs többé szükség, hanem csupán arra, hogy a meglevő tőke fentartassék, és a dunántúli lelkészek özvegyei s árvái között annak jövödelme az országos gyámolda jótéteménye mellett is kiosztassék.

Az évi tagdíj járulékokat is pótolhatná a kerület, habár csak egy perczenttel is. Itt lesz a Baldáesy alapból b. e. püspök ur főrendiházi utazásaira eddig adott évi 1000 frt; a leendő uj püspök nem lesz főrenditag még most, de van más akárhány forrás, melyből a lelkészeken segíteni lehetne, de nem akarunk úgy látszik semmit, hanem várjuk, hogyan oldódnak meg a kérdések önmaguktól s a vége csak az lesz, hogy mi helyettünk eddig sem fizetett s ezután sem fizet senki. Pedig ha itt a kerület segítségünkre jönne l°|0-al, evvel meglehetne erősíteni a tractualis gyámoldákat.

Várjuk a jobbat.

Titoky Etele.

A református egyház szenvedése Francziaországbanés Németalföldön a 16.században.

I. Francziaországban.

(Folytatás.)

Már akkor számos Francziavárosban volt református gyülekezet, a melyek ezután az üldözés korszakában még jobban szaporodtak; a legtöbb református gyülekezet szervezkedése arra az időre esik, mint szinte az egyházaíkotmány kidolgozása is, úgy, hogy a protestáns egyháznak sokkal több tagja volt akkor, mint ma. Ma ugyanis a protestánsok száma, ha nem tévedek, úgy fél millió ; akkor több volt egy milliónál 2200 szervezett gyülekezetben. Tekintettel Francziaország akkori lakosságának jelentékenyen kisebb számára, bizonyára nem kis sereg. És még minő hősiesség! A lélekemelő hithüség minő vonásai maradtak fenn róluk! Zsoltárokat énekelve, egymást e szavakkal biztatva.: „Csak bátorság testvér, csak bátorság!“ léptek a máglyára martyrjaik, és ha a lobogó láng körülnyaldosta vonagló testüket: megdiesőiilt arezukról látszott* hogy lelkűk a lángok nyelvén száll fel az égbe, mint tüzes szekéren szált fel egykoron Illés próféta. Midőn ezen hős sereg egyik legbátrabb katonáját, Marsignac lovagot, több társával a máglya melletti czöiöphöz vezették s azok nyakán meglátta a kötelet, felkiáltott: „miért nem kötnek nekem is ilyen nyakravalót, miért nem avatnak engem is ilyen magas és dicső rend lovagjává?“ Egyházunk szenvedésének ama szomorú éveiből a hősies bátorság számos ilyen példányát említik fel s e hősies bátorságra valóban szükség is volt, hogy a vértanuk kiáll hassák a^on igazán