Dunántúli Protestáns Lap, 1895 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1895-12-15 / 50. szám
789 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 790 élvez és hozzá jutott e fizetéshez, a mikor még 30 éves se volt. De legyen a képesítés és a munkakedv s a felmutatott siker egészen egyenlő: akkor is kiáltó ellenmondás van 600 és 2000 írt munkadij között. Erre azt szokták mondani: igaz! De hát ki tehet róla ? ! Ugyan hagyjuk el már az ilyen beszédet! Hisz igy csak az önzés, vagy pedig a töprengő, gyámoltalan kishitűség szólhat. Hát a jobbágyságot meglehetett szüntetni és annyi — első tekintetre szinte lehetelennek látszó nemes czélt el lehetett érni ? ! El, el lehetett érni férfias bátorsággal és nemes áldozatkészséggel. Összedugott kézzel, csukott szájjal még a terített asztal mellett is éhen halhatunk. De igen kívánatos volna az egyenlő alapon összeírandó alapfizetés behozatala azért is, mert igy a kis gyülekezetek is állandó papot kapnának, a ki nem pályázati kérvények írásával s jobb állomás, nagyobb kenyér után sóvárgás közt töltené idejét s ennek folytán nem immel-ámmal, de szivvel-lélekkel munkába venné gyülekezete dolgait. Hogy nagy nyereség lenne ez aa egyetemes egyházra, azt bizonygatni nem kell. Egyenlő alapfizetés mellett a korteskedés is megszűnnék, vagy legalább jelentékenyen alábbhagyna. Azt, hogy a lelkészi fizetés lakáson, tűzifán, föld haszonélvezeten és stólán kívül legalább 600 frt legyen, vallani kell nem csak a szegényebb, de a jól fizetett lelkészeknek is. így a kis egyházközségekben is alig marad 1000 írton alul a lelkészi fizetés. Én Ferenczy urnák személyes adóval kombinált birtokaránylagos adózási rendszerét elvben igen helyeslem, nagyon méltányosnak és a vagyonos egyháztagok által is elviselhetőnek tartom. Az az adózás, a minek pusztán a lélekszám az alapja, igazságtalan; határozottan ellenkezik a kér. szeretettel. Vegyük csak Somogyot; a hol az egy és két gyermek rendszer bűne virágzik. Itt a vagyonos, igazán tehetős gazdák 3, 4 lélek után fizetnek csupán; mig a szegények 5, 6 és több lélek után. Tehát a kinek úgy is hasonlíthatatlanul nehezebb megélni, az kénytelen többet áldozni. A gyengébbre vetnek nagyobb terhet. Melyik édes apa, anya tenné ezt ?! Távol legyen tőlem, hogy e miatt a lelkészeket kárhoztatnám. Hiszen ha minden jónak megvalósítása egyenesen csak tőlük függene, akkor ha nem is mindenütt, de a legtöbb helyen meg is valósulna. Ferenczy ur javaslata szerint az, a ki 30 frt állami adót fizet, egyházi adóba fizetne 30 frt 12°/0 3 frt 60 kr családja után 1 ,, 50 „ egy felnőtt családtag után ____50 „ 5 frt 6o kr szóval öt forint 60 krt; ezenkívül még domesztikai járulékot s valami csekélységet egyházmenyei, egyházkerületi stb. czélra. Fizetne mondjuk 6 frtot. No, az ilyen vagyonú ennyit ma is fizet. Ezeknél nem is járna semmi nehézséggel a változtatást. De már azoknál, a kik 80—100 vagy ennél is több adót fizetnek, nagy ellenzésre talál a javaslat. A mai nagyon is anyagias korban igen kevesen tudnak felemelkedni arra a magaslatra, a mit Pál apostol kijelölt: „ egymás terhét hordozzátok és úgy töltsétek be Krisztus törvényét.“ E helyett az apostoli utasítás helyett ma inkább ezt hangoztatják: én is csak egy helyet foglalok el a templomban, mint a szegény ; sőt az még többed magával és többször veszi igénybe a templom és a pap szolgálatát, mint én.“ Hogy valósággal igy van a dolog, erre példát is hozhatok fel egy olyan lelkész gyülekezetéből, a ki valóban szép sikert mutathat föl úgy a saját gyülekezetében, mint egyházmegyéjében is abból az időből, a mikor esperes volt. Miután a gyülekezet alig 8, 9 év alatt uj iskolát tanitólakást, paplakást, tanítói és lelkészi gazdasági épületet egészen ujból megépített s idő közben egy szomszédos telkett is megvett: tenmplomépitésre került a sor 1890- ben. A lelkész Pál ap. utasításából kiindulva úgy okoskodott, hogy a templom-építési költségnek legalább felét birtokarány7 szerint kellene kivetni a hívekre ; többre gondolni se mert. Egyházi közgyűlésben, nem minden vita nélkül, keresztül is ment a terv. Persze a szegényebb és nagyobb számú családtagokkal bírók szívesen rászavaztak, no meg a jobb módúak közül is azok, a kikben a Kr. lelke lakik. A gazdagok azonban többnyire ellenszegültek s s mivel a szomszéd faluban a tapintatlan, egész aboszantásíg kihívó lelkész miatt unitárius gyülekezet alakult, tehát ismerősök voltak az „egy az isten, egy forintot fizetünk“ rendszerrel: kijelentették, hogy inkább unitáriusok lesznek, sem hogy a templom-épités költségének felét vagyonuk aránya szerint fizessék. És a különben oly7 nagy befolyású lelkész se követendő szép példájával, se buzdító és íntő szavával nem tudott velük boldogulni. — Abba kellett a dolgot hagyni. Jobban mondva el kellett odázni, mert most már az előkészületek megtörténtek; mész, tégla, fa együtt van s a jövő évben megkezdik az épitést. Ez azonban csak egy gyülekezet! Igaz, de nem szabad felejtenünk, hogy tisztán a saját házi ügye forgott szóban; nem arról volt szó, hogy más gyülekezet lelkészi fizetéséhez járuljon az eddiginél nagyobb áldozattal! Ugyan hány gyülekezet lesz hajlandó a másik gyülekezet lelkésze fizetésének emelése végett adóját jelentékenyen emelni? Bizony kevés. De hát kényszeríteni kell ! Es ha a kényszer elől menekülni akar s felekezetnélkülinek vallja magát! És ha ily eljárással fenyeget nem valamennyi, hanem csak fele, avagy a gyülekezeteknek egynegyede i> ?! Hát a készülő vihar előtt befogjuk vonni vitorláinkat! Meghúzódunk csendesen; örülni fogunk, ha baj nélkül elvonul a fenyegető fergeteg. Gazdagabbak »leszünk egy hiába való kezdeményezéssel, egy keserű csalódással. Nem azt mondom én, hogy a Ferenczy által tervezett kulcs szerint nem fizethetnék meg az illetők a rájuk eső adót; igenis megfizethetné, de hiányozni fog a jóakarat. Aki lüO frt állami adót fizet, annak nem igen esik nehezére 14 frt (összes) egyházi adó fizetése. Ismét a ki 500 írton felül fizet állami adót, az minden nehézség nélkül megfizethetne 62 frtot. Hisz mi pápai tanárok, a kik úgy 28—30 frt állami adőtfizetünk, évenként 12 írttal adózunk egyházunknak ma is; tehát az állami adónak nem 12,
