Dunántúli Protestáns Lap, 1895 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1895-11-17 / 46. szám
725 DŰNANTŰLI PROTESTÁNS LAP 726 inknak is a magunkét. Hadd dicsérje érte a maradék az Urat és az ősök emlékét! Baksay azzal az ingitványnyal fejezi be szellemns röpiratát, hogy törölje a kon vent az Egyetemes Gyámintézet szabályaiból a 19. §. c) pontját, mert: — ugymondja — az nem méltó hozzánk. Mi pedig azzal zárjuk be, hogy az Egyetemes Gyámintézetbe fizetendő belépési dijakat fizessék ki (az általunk befizetett tőkékből) — az egyházmegyei gyámoldák. Baeakonyi Keistóf. Reminiscencziák. Legutóbbi egyházkerületi közgyűlésünk s az azzal kapcsolatban lefolyt valóban lélekemelő ünnepélyek most is, mikor itthon, csendes magányunkban gondolkozunk róluk, fel-felújulnak elménkben, sőt azoknak egyes mozzanatai kitörölhetetlenül meg fognak maradni mindnyájunk emlékezetében. Miként egy változatos műsorral biró hangverseny darabjait a komoly ügyelő nemcsak az előadás alkalmával élvezi, de tud azokban gyönyörködni még később is s egyrészről fülébe cseng a hangverseny egy-egy szép melódiája, másrészről figyelmét nem kerüli ki a harmóniába ítt-ott belevegyült egy-két fülsértő dissonautia: úgy ha visszagondolok legutóbbi kerületi gyűlésünk tárgyalásaira, az azt megelőző s illetőleg azzal kapcsolatban lefolyt eseményekre, e gazdag műsorral összáállitott hangversenyünkre, a sok szép, a sok mély benyomás mellett nem kerülte ki figyelmemet néhány fülsértő hang, néhány kirívó dissonantia. Maga a közgyűlés s az azt megelőző főiskola felavatási ünnepély lefolyása részletesen és tárgyilagosan leíratott e lap hasábjain. Legyen szabad nekem utólag, mikor a szép benyomások már mélyebb gyökereket vertek sziveinkben, ezekről is megemlékezem — előre bocsátom — nem gáncsos-. kodásból, nem is rekriminálásképen, hanem igaz ügyszeretetből s őszinte jó akarattal. Hiszen e becses lap nagyt. Szerkesztője még az egymással legellentétesebb irányú vélemény nyilvánításoknak is helyt ad az esetben (s ilyen esetben mindig is helyt ad) ha a vélemény nyilvánítások minden személyeskedéstől vagy sértési szándéktól távol állva s a tárgyilagosságot szem elől egy pillanatra sem tévesztve, az igazság keresését tűzik ki czélul. Az első hangzavar az iskola felavatási ünnepélyen tűnt fel előttem. Hogy ez ünnepély hogyan ment végbe, azt részint közvetlen tapasztalásból, részint a hírlapok referádáiból mindnyájan tudjuk. Lélekemelő módon, szívhez szólóan, ünnepélyesen és buzgósággal elejétől utoljáig. Mennyi gyermek és ifjúkori kedves emlék elevenült fel lelkűnkben, mikor mi távol vidékiek a tudományoknak ezen új. díszes csarnokát először megpillantottuk? / Menynyi öröm ragyogott a szemekben, mennyi boldogság sugárzott az aiczokról, mikor mi szent nép és királyi papság a Szentlélek Ur Isten segítségül hívásával megkezdtük öröm-ünnepünket s bázgó Alleluja éneklésünk közben is eszünkbe jutott, hogy Isten után ennek az alma maternek köszönhetjük, hogy azok vagyunk, a mik vagyunk. És nem szólva a szivet lelket lebilincselő ékes beszédekről : nem volt-e impozáns látvány a lelkészi karnak s az egyházkerületi közgyűlés tagjainak a város főutczáján a templomba felvonulása? És mégis, mintha hiányzott volna valami erről a szép ünnep él yről ! Mintha ezt a gyönyörű harmóniát egy oda nem illő — hogy ugymondjam kirívó — hang zavarta volna meg • Nekem legalább úgy tetszett; mintha a Séllyei István városának ódon falain, a gyermek korom óta ismert régi épületeken, a Múzsáknak és jó erkölcsöknek szentelt hajlék tisztes homlokzatán s a régi időkre emtékeztető templom boltívein, mintha e szavakat láttam volna felírva : „Eljöttetek, ti régi ismerősök, a lakodalmi vendégségre, de nincs mennyegzői ruhátok!“ Igen, mert a mint láttuk, képviselve volt itt a modern szabó-művészet majd minden árnyalata, elkezdve a magyar attillán s őszi felöltőn, fel a szalon ruháig: csak egyet láttunk minél kevesebb példányban, a hivatalos papi ruhát és a palástot! Pedig, ha igaz is, hogy maga a külső, a ruha, senkit meg nem aláz, fel sem magasztal: mennyivel impozánsabb, mennyivel ünnepélyesebb benyomást keltő lett volna mégis az a felvonulás, ha az az 50—60 lelkész — mennyire tehető a megjelentek száma — hivatalos ruhában, palásttal jelent volna meg! És azon az ünnepélyen, a melyen ünnepelt az egyház, a traktus, a szuperintendenczia, a város és a vármegye, a melyen képviselve volt mindegyik felekezet, sőt maga a magyar kormány is, a melyen ilyen formán szép polgáii renddel mindenféle nemzet egybegyült: mennyivel emelte volna az ünnepély fényét, külső díszét az, ha a legközelebbről érdekelt fél, a tulajdonos egyházkerület s illetőleg ennek papsága ünnepi díszben vett volna részt az ünneplők között! Igaz, hogy mi — a puritán Kálvin utódai — szeretjük az egyszerűséget, nem szeretjük a fényt, a demonstrácziót. És ez a hajlam különböző helyeken különbözőképen szokott kinyomatot nyerni. — A múlt hóban láttam egy bicziklista papot, egy kálvinista fiatal óriást, ki nyilvános helyen, nagyszámú intelligens közönség közepette turista kabátban, térdig érő nadrágban, hosszú harisnyában, jockey sapkában sétálgatott. Eszembe jutott róla a cura pastoralis, az evangelizáczió és a Bölcs Salamon által többféle alakban bemutatott lélek gyötrelme. Mondjuk azonban, hogy az eféle dolog a papi decorummal nem incompatibilis, — mondjuk, hogy a szemek látásinak és a világi gyönyörűségeknek oltárára is gyújthatunk ottan-ottan egy-két vékonyabb fajta gyertyácskát de már olyan kiváló és fontos alkalmakkor, a minő nem is mindegyikünk életében, nem is mindegyik évszázadban szokott előfordulni — szómmal ne vétsek — talán mégis: érdemes lenne azt a papi ruhát leakasztani a fogasról! ? (Folyt, köv.) RÁCZ ISTY N. 46*
