Dunántúli Protestáns Lap, 1895 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1895-11-17 / 46. szám
727 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 728 Rövid mondatok. (Aphorismák.) jí Jézus Krisztus. Az evangyéliomokból a Jézus Krisztusnak egy olyan képe sugárzik elibénk, melyben az isteni és emberi egyesülve volt, az istennek teljessége és az istennek ember- eszméje láthatóvá, tapasztalativá s történelmi igaz sággá lett. Istenemberi személyiségét a Jézus Krisztusnak Strauss nem tartja történelmi igazságnak, hanem azt véli, hogy az első keresztyének a názáreti Jézusnak képét az ószövetség messiási jövendöléseiből vett mennyei vonásokkal diszitették fel, s igy alkottak Jézusból egy mondaszerü? egy mythikus személyiséget. így hát az első kersztyén gyülekezet költötte volna a Jézus Krisztusnak istenemben személyiségét. Hanem ha ez igaz : akkor az a kérdés, ki alkotta azt az első keresztyén gyülekezetei, mely a Jézus Krisztus istenemben személyiségét költötte ? A Jézus Krisztus képe az evangyéliomokban annyira különbözik az akkori fogalmak szerinti zsidó törvénytudós képétől, oly kevéssé az akkori idő szelleme szerinti erkölcsi tökéletesség képe, hogy ezzel inkább ellenkezik. — Amit hát az evangyéliomok a Jézus Krisztus személyéről és cselekedeteiről előadnak, azt az akkori idő és népszellem nem kelthette. Az evangyéliomban iratik, hogy a Jézus Krisztus a halálból feltámadott. Ha ez költemény lett volna, ennek az apostoli időben kellett volna keltetni, mivel ez eseményt az apostolok a Jézus feltámadása után az 50-dík napon hirdették. S ha az apostolok költötték volna: a Farizeusok és Írástudók kétségtelen, hogy igyekeztek volna a zsidókat erről meggyőzni és az apostolok előadásának nem adtak volna hitelt, s a Krisztus egyháza ennek hirdetésére létre nem jön. Az egyház fenállása igazolja, hogy az evangyéliomok a Jézus Krisztus személyéről nem mythust, hanem történelmi igazságot foglalnak magokban. A melyek a Jézusról mint magáról mondottak az •evangéliomokban feljegyezve vannak, nem hihető, hogy valaki azokat költötte és adta volna a Jézus szájába. - Minden beszédének központjává a maga személyét teszi, ő benne hinni és ennek a hitnek alapján az istent szeretni, ez az ő tudománya. Mindent a maga személyére alapit. Az ügy, melyet képvisel, az üdv, melyet hoz, a követelmények, melyeket felállít, a jövő, melyet hirdet, minden az ő személyében van. „Én vagyok,“ „ha nem hiszi tek, hogy Én vagyok, meghaltok a ti bűneitekben (Jáu 8: 24),“ ez alapjában az ő tudományának foglalatja. Ennél öntudatosabb szó nem ejthető ki. Az emberiség nagy tanitói közül senki sem bátorkodott ezt magáról mondani, az ő ügye az ő személyében áli. Jézus úgy beszél magáról, mint akit isteni tekintély illet. Azt, hogy ő kicsoda, a magáról mondott ember Ha és Isten fia nevezetben foglalta össze. Az ember fia nevezettel egyrészről emberi nemünkhöz tartozóságát, s különösen szenvedését, de más részről azt fejezi ki, hogy az ember névnél őt több illeti meg. 0 az emberiségnek megtestesült ősképe. Az emberi lét a maga eszményi igazságában és tisztaságában azon zavarok nélkül lép benne élőnkbe, melylyet abban a biin okozott. A magunk saját igazságát látjuk ő benne megvalósítva. Ezen ősképiségen alapul Jézusnak egyetemes példányképisége. — Az isten fija nevezettel saját lényének a legbelsőbb, legelrejtettebb, az egyetlenszerü és örök viszonyát fejezi ki az Atyával. „Mindenek nekem adattak az én Atyámtól, — mondja — és senki nem ismeri a fiút, hanem csak az Atya, az Atyát is senki nem ismeri, hanem a Fiú, és akinek a Fiú megkarja jelenteni (Máté 11: 27.)“ Az ő istenhezi viszonya egyetlenszerü, absolut közösségben áll az istennel (Ján. 10 : 33, 34), ő általában az istennek megjelenése, és kijelentése (Jón. 14; 9 s köv. és 17 r.) és azért olyan tiszteletben akar részeltetni mint az Atya (Jón. 5: 27): egyszóval teljesen az istennel fogja össze magát, és mint olyan, aki az istennel együvé tartozik, szemben áll a világgal és az egész emberiséggel, ő az istennel az egyik részen, az emberiség pedig a másik részen. Ezért mondja magát a világ urának. (Folyt, köv.) Kiss János. ISKOLAÜGY. A ,,kolozsvári ev. ref. theologiai fakultás.“ Folyó hó 3-án volt a „kolozsvári ev. ref. theologiai fakultásának, az ev. ref. egyházkerület nagyszerű új intézetének ünnepélyes felavatása az egyetemes convent tagjainak, a közoktatásügyi miniszternek, az erdélyi ref. papság tekintélyes részének, a kolozsvári intelligentia szine-javának, s számos vidéki vendégnek jelenlétében. Az ünnepély 10 órakor vette kezdetét a fakultás gyönyörű dísztermében, s 12 óra után végződött; 2 órakor nagyszerű bankett követte a városi vigadó nagytermében, melyben több mint 300 ember vett részt. A napi lapok meglehetős részletes tudósításukat közöltek az egész ünnepély lefolyásáról, azért — ismétlésekbe nem akarván esni — nem is foglalkozom most azzal, hanem magával az intézettel akarom — nagy vonásokban — megismertetni e b. lap t. olvasóit. Teszem pedig ezt azért, mert szerintem ez az intézet nem csak az erdélyi ref. egyházkerületre nézve bir nagy jelentőséggel, hanem az egész magy. ref. egyházra, távolabról pedig az egész magy. prot. egyházra nézve is. Sokan úgy nyilatkoznak ez intézetről, mint a melynek felállítása teljesen felesleges, haszontalan erőpazarlás, s talán csak helyi érdekeknek, s egyesek személyes hiúságának kifolyása. Hiszen mondják — a meglevő öt ref. theologia akadémia teljesen elégséges arra, hogy hazai ref. egyházunknak kellő számú lelkészt képezzen; különösen most, midőn ezek is oly szűkében vannak a hallgatóknak. Hát ez kérem tökéletes igaz; s ha az erdélyi ref.
