Dunántúli Protestáns Lap, 1895 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1895-11-17 / 46. szám

723

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

724

pénztárában alapitványkép elhelyezendő s az egyházmegyei tanítóknak az intézetben tanuló gyermekei között segélyül kiosztandó (alapszabály VI. 32. §.).

A b.-somogyi lelkészek szintén nem határoztak gyámoldájuk vagyonára nézve, azon esetre, ha a gyámolda valami okok miatt feloszolnék. Pusztán csak annyit mond az alapszabály, (41 §) hogy a gyámolda vagyona sem az egyházmegye, sem az egyházkerület, sem más egyházmegyék vagy testületek hason vagy külön czélu pénztárai, val nem egyesülhet, — de azt, hogy mi legyen? és mint legyen ? arra nincs határozat.

Igaz, hogy azt kimondják a mi alapszabályaink is, (Uh. §.) hogy a feloszlásra czélzó indítványok a választmány véleménye alapján a gyámoldai tagokból álló közgyűlés által tárgyalandók, — de arra szintén nem adnak és nem adtak irányt soha, hogy mi történjék hát mégis, ha a gyámolda valamikor megszűnnék ?

Vagy : ez taláu nem is múlta még idejét: és az alkalomadtávai az sohasem késő ?

Nohát: mi történik most a kerületi és egyházmegyei gyámoldákkal ?

Az egyházkerületiről azt mondják — azt mondja Baksay is, — hogy az egyházkerület nagy és hatalmas s alapját kétségkívül jóra fogja fordítani. Helyes. Csakhogy ő sem folditatja másra, mint kitűzött czéijára.

De mi lesz hát az egyházmegyei gyámoldákból ?

Egy ideig hihetőleg, sőt bizonyosan fentartjuk. Fizetjük, már t. i. ha tudjuk az egyetemes, a kerületi évi dijak mellett ennek az évi dijait is. S ha időközben ki nem gyűl valahol az épület, a mi időnkig s a gyáínoldához jogosultak idejéig fentmarad és élni fog a gyámolda, melynek legutolsó czíklusában szinte tekintélyes segélyösszeg is jut majd a jogosultaknak.

De mi lesz akkor, — mint már kérdeztük, — ha a gyámolda többé nem működhetik ?

Hogy azok határozzanak a dologban, a kik azon időkre maradnak, mikor már egy sem lesz, vagy hogy kevesen lesznek azok közül, kik az intézvényt létesítették ? az nem volna igazságos. De az sem volna méltányos, hogy a megfogyatkozó tagok — kevés számmal lévén már mint alapitó tagok, — határozzanak és rendelkezzenek azon alapok felett, miket a nagy számú elődök hordottak öszsze sok tizedeken.

Tehát, hogy maguk az alapítók rendelkezzenek a jövőt illetőleg, — hogy mit tesznek, vagy : mit akarnak tenni vagyonukkal ? hogy hova íorditják ? vagy: mi ezéíra adják ? és hogyan adják ? Mindezekről most idejében kell a gyámoldai tagoknak határozni.

A b.-somogyi tanítók gyámoldai vagyonából esetleg majd egv szépczélu alapítvány válik a csurgói főgymuásiumnál. Van, — a mint olvastuk, — egy oly egyh. megye is, mely lelkész! gyámoldájának vagyonát stipendiummá akarná átváltoztatni és pedig specifice papfiuk segélyezésére.

Mi nem mondjuk ez utóbbira nézve, sem azt, hogy helyes, sem az ellenkező nézetet nem akarjuk megkoczkáztatni.

Egy azonban bizonyos. És ez az, hogy az alapítvány,

ha czéljától elvonatik, visszaszáll az alapítókra. Tehát a mi tőkéinknek is vissza kell szállani azokra, a kik azt öszszehordták és összerakosgatták.

Nyílt dolog, tehát nincs miért eltitkolni, — az egyházmegyék és kerületek — a mi pedig az alapítványok természetéből folynék, — nemcsak hogy nem hajlandóka maguk alapjait az Egyetemesnek odaszolgáltatni, sőt ellenkezőleg, nagy hajlandóságot mondanak lenni arra, hogy az egyetemes ürügyével a provinczialisokat megsemmisítsék.

Hogy ez oktalanul és bölcseség hijjával meg ne történjék : tisztáznunk kell mindenek előtt a helyzet jövőjét, de tisztáznunk kell már a jelent is, hogy az igazság mellett a méltányosság is valahogy kárt ne szenvedjen.

Mi legyen tehát a gyámoldákkal?

„Én nem tudom, — mondja az egyházi nagyjaink közt bentlévő Baksai, — lelkésztársaim sem tudják. (Ez a solti egyh. megyére vonatkozik.) Vigyázzunk és figyeljünk — úgymond, — hol találnánk valami jó tanácsot, okos példát ? Mit cselekszenek a nagyobbak ? Debreczen, Nagy-Szalonta, Szabolcs, Békés és az egész Tiszántúl? Mit a háromegylettel bíró Pest ? Az agilis Baranya ? a forrongó Somogy ?“

Hát, — kérem, — mi jó Somogyiak, még eddig mit se csináltunk; de tennünk kell kétségen kívül, gyorsan és hamar, — mert a cselekvésnek ideje el is érkezett.

Szóljanak a dologhoz sokan, minél többen, sőt mindannyian.

Részünkről, e helyen és ez alkalomnál, nem mondhatnánk meg határozottan a magunkét.

Egyet azonban tudunk, és ez az, hogy a b.-somogyí egyházmegye lelkészeinek többsége, aligha kívánja a három gyámoldában való kötelezettségi folytonosságot fentartani. Magunk szerint is szinte képtelenségnek tartván a mostani helyzet és az Egyetemes folytán azt, hogy az eddigi alapon az egyházmegyei és kerületi gyámoldákat is megtartsuk.

Ki birja el azt a tengernyi belépési és évi dijakat közülünk ? . . ,

De egy másikat és egy harmadikat tudunk.

Amaz előbb említett után a második az, hogy a somogyi papság, — tekintettel arra, hogy az egyházmegye gyámoldájába legnagyobbrészt kétszeresen és háromszorosan is befizette már azon összegeket, melylyel az Egyetemes Gyámintézetbe belépési diját befizethetné, — határozottan óhajtaná, hogy az Egyetemes Gyámintézeti belépési díjösszegek az egyházmegyei gyámolda pénztárából fedeztessenek.

Így történt az akkor is, midőn 1892-ben az egyházkerületi gyámoldába be kellett lépnünk.

Es ha ez megtörtént ? Meg fog történni a nélkül, hogy a gyámolitandók esetleg kevesebb osztalékban részesüljenek. Tehát anyagi veszteséget nem szenvednek.

A harmadik, a mit tudunk, vagy ha óhajtó módban fejezve ki magunkat, szebben és édesebben hangzanék: a mit mondani akarunk: az Egyetemes Gyámintézetbe befizetett összeg levonásával, szívesen ott hagyjuk utóda