Dunántúli Protestáns Lap, 1895 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1895-10-27 / 43. szám
675 DTJNÁNTÜLIPROTNSESTÁ LAP’ 676 — különösen a realitás szempontjából — előnyére vagy hátrányára e, mindenesetre oly kérdés, melyet közvetlenül a döntés előtt kissé megvitatni nem lesz érdektelen. Mielőtt azonban az egyes módosításokkal érdemileg foglalkoznám, megjegyzem, hogy csak természetesnek fogja mindenki találni, ha akonvent épen az egyházkerületi vélemények teljes figyelembevétele alapján, a tervezetet minden változtatás nélkül fen fogja tartani. Nincs ugyanis egyetlen szakasz sem, a melyet kettőnél több egyházkerület kívánna egyértelműi eg módosítani, úgy hogy a fentartás mellett minden pontnál legalább három egyházkerület nyilatkozik; általánosságban meg valamennyi egyházkerület elfogadja a tervezetet. De ha önmagukban nézzük s pénzügyi vagy egyéb szempontból vizsgáljuk is e módosításokat, az alább jelzettek kivételével teljesen indokoltnak fogjuk találni mellőzésüket. A mi elsőben is azon óhajt illeti, melynek a dunántúli és tiszántúli egyházkerületek adnak kifejezést s a melyet méltán lehetne közkivánalomnak tekinteni t. i. az öt szolgálati év feltételének eltörlését: bármennyire óhajtandó és megnyugtató lenne is annak figyelembe vétele emberbaráti tekintetekből, ép oly elhárithatlan nehézségekbe ütközik az pénzügyi szempontból. Azon özvegyek részére ugyanis, kik a 6. § értelmében elesnek az állandó segélytől, most egyszerre legalább 800,000 irtot s az újonnan belépő tagok részére évről-évro mintegy 10,000 Irtot kellene deponálni: vagyis a tőkét 300,000 írttal, az évi jövedelmet 10,000 frttal kellene gyarapitani, ha a segélyt minden feltétel nélkül folyósítani akarnánk. Azt hiszem, ekkora áldozatot ez idő szerint kívánni sem lehet oly intézettől, melyet teljesen új alapon s nagyobbrészt a hason kiadások ál. tál máris megterhelt lelkészek anyagi hozzájárulásával akarnak felállítani. Igaz, ha az egyházmegyék nem lettek volna annyira féltékenyek gyámegylet) vagyonuk és jövedelmeikre, ha az egyházak, egyházkerületek, avagy az állam hozzájárulásával a gyámintézet jövedelme jelentékenyen emeltetnék: akkor törölni lehetett volna legalább azt, a jelenleg működő, idősebb lelkészekre nézve különösen sérelmes pontot, a mely szerint az ó szolgálati éveik is csak a gyámintézet felállításától számíttatnak, épugy mint a felállitási évben belépő fiatal intézeti tagoké. A konvent az által, hogy az előbbi tervezetben kikötött 10 évet felére, tehát 5-re szállította alá, mondhatni, hogy az adott viszonyok között — értem a gyámintézetet rendelkezésére álló vagyont és jövedelmeket — a legmesszebb menő kivánalmaknak eleget tett, annyival is inkább, mert az árvákat az apa szolgálati idejére tekintet nélkül és pedig aránylag magas segélyben részesíti, a mi szintén nem kis terhet ró a gyámintézeti pénztárra. De hát, hallottam sokaktól s olvasom egyik egyházkerületi véleményezésben is: nem lehetne-e a javasolt segélyezést azon feltételhez kötve teljesíteni, hogy az öt szolgálati év előtt özvegységre jutottak a járulékokat 5 évire kiegészítve beszolgáltatnák a gyámintézeti pénztárba ? Erre a feleletem egyszerűen az, hogy az illető özvegyek nem azért záratnak ki a segélyből, mivel férjök nem szolgáltatta be mind az öt évre járó tagdijat, mert ezen csakugyan segítve lenne az utólagos befizetés által: hanem azért, mert az általában fiatal segélyzettek özvegyi járulékai oly terhet rónának a gyámintézetre, a melyet viselni kellő segélyforrás nélkül egyáltalán képtelen lenne. Egyébként hogy a kérdéses tagdijak kifizetése, melyek átlagban egyénenként legfeljebb 100 frtra (az átlagos évi dij 20 írt; 20x5=100) tehetők, kellő fedezetéül szolgálna az annak tejében elvállalt kiadásoknak: azt hiszem, ezt magek a javaslatot tevők vagy annak elfogadását óhajtók sem gondolják*). De megvagyok arról is győződve, miszerint azt sem fontolták meg kellőleg, hogy mily terhet rónának ezzel a gyámintézetre. Hiszen elég a következő számokra csak egy tekintetet vetnünk- hogy meggyőződjünk, mennyire nem áll arányban az évjáradék elnyerhetése végett kirovatni javasolt utófizetés (az alapbetét és már befizetett tagdíjjal együtt öszszesen 250 frt) az annak fejében elvállalt kötelezettséggel. A Brune-Fischer-féle halandósági (nőkre *) Hogy az özvegyek az öt év hátra levő részére esedékes tagdijakat kifizessék, az más szóval azt teszi, hogy 1, 2, 3 vagy 4r esetleg 5 éven át csupán 230 frt, azután pedig 250 frt özvegyi ellátásban részesüljenek s mivel kiválólag fiatal özvegyek esnek e kategóriába, átlag 30—40 éven át. A mi még akkor is igen nagy teher ha az alap befizetést, mely átlagban 150 frt, szintén a gyámolda javára számítjuk.
