Dunántúli Protestáns Lap, 1895 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1895-10-27 / 43. szám

677 DUNÁNTÜLI PROTESTÁNS LAP 678

érvényes) táblázat alapján, 4°[rt-os kamatozás feltétele mellett végzett számítások szerint ugyanis 250 frt özvegyi dij tőke egyenértéke :

20 éves nőnél 4386 frt

25 „ „ 4307 „

30 „ „ 4149 „

35 „ „ 4000 „

40 „ „ 3776 „

45 „ „ 3490 „

50 „ „ 3142 „

55 „ „ 2742 „

60 „ „ 2325 „

65 „ „ 1909 „

70 „ „ 1526 frt. tehát még

75 éves nőnél is 250 írthoz mérve igen nagy és még inkább a 20—35 éveseknél, a mely életkorban levők részesülnének leginkább a javasolt médositás elfogadása esetén a konventi tervezet által számításon kivül hagyott segélyezésben.

Hasonlóan pénzügyi nehézségekbe ütköznék a tiszántúli egyházkerület azon indítványának elfogadása, mely az árvák segélyezési idejét két, esetleg több éwel is meghosszabbítani kívánja. A magam részéről mindannak, a mi a lelkészözvegyek és árvák helyzetének javítására s jövőjének lehető biztosítására szolgál, a legnagyobb mértékben óhajtója vagyok. De a mikor a segélyezésnek meghatározott összegű s egyelőre nem emelhető jövedelemből kell történni, akkor egyebet, mint a mit a kérlelhetlen számok megengednek, javalni nem tudok. Mint fentebb is említettem, a konvent a rendelkezésére álló anyagi íorrások mellett a legszélső határig, sőt talán azon is túl ment, a midőn nemcsak a 70 szolgálati évet szállította le felényire, hanem az árvák részére feltétlen nevelési segélyt kíván biztosítani. Annak a két évnek hozzátoldása pedig a pénzügyi egyensúlyt feltétlenül megzavarná s oly előnyöket biztosítana a 20—24 éves árváknak a kiskorúak rovására, a mi sokkal erősebb gyámintézeteknél is egészen szokatlan. (Folyt, köv-)

Db. Hobváth József.

Rövid mondatok.

(Aphorismák.)

Az ember.

Az élet ami földi világunkban az emberben jelent meg a legmagasabb fokon.

Az emberélet lényegileg szellemélet. Az emberben szellem jelent meg.

Szellemével az ember gondolkodó, akaró,magát lutározó öntudatos lény.

Az életerő, mely testében mint levés törvény, érzék orgánumaiban mint észrevevő subjectum munkás, egyszersmind magát tudó lét, személyiség.

A személyiség az embernek magát mint magát tudót, s a kivülöttei dolgok összegét mint tőle különbözőt tudása és azokat megismerni törekvése, s mivel miut személy magát magával azonosságban tudja, képesített a sok egyenkéntit a fogalom egységébe összefoglalni. Ezt a lehetséget nem lassanként nyeri, mm lassauként lesz személylyé, hanem az ő tudatában ott vannak a gondolkodási formák (kategóriák) mint tulajdon léteiével adottak, lényegéhez tartozók és ezeket magával hozza a reflektáló világismerés azon munkájához, melyre a nagy agy az orgánum, de amely egyszersmind az ő munkásságát korlátoló és megkötő testi orgánum.

Az emberi életerő hát egyrészről lélek, mely testi életmüvezetét az anyamellben elkészíti, folytonosan lelkesíti és testi érzék orgánumai segélyével észrevevő lélek de más részről az emberi életerő öntudatos, és ezért fogalomalkotásra, czéltevés és eszközválasztásra képes szabadon akaró személyiség, szellem, mely a benne levő kategóriáknál fogva a reflektáló gondolkodás segélyével az érzékeivel észrevett jelenségeknek alapul szolgaló törvényeket megismeri, és magának, szellemi tartalmat ad, magát szellemi tartalommá teszi.

Az emberi szellem a jelenségeknek alapul szolgáló törvényeket kutató, vizsgáló, és azokat megismerő, felfogó szellem, s van szabadsága akaratát vagy azon törvények szerint igazitni, vagy saját kárára azok ellen intézni.

Az emberi életműnkásság czélos munkásság, az ember tudva tűz czélt maga elé s az eszközöket a czéi elérésére maga választja meg. Az állatnak is van czelja, de amelyet nem maga tűz maga elé, és a mely a táplálás, önfentartás és nemének szaporításán túl nem megy. Azok a czélok, melyeket az ember maga elé tűz, ezeken jóval túl mennek. Az embernek czél maga a tudás, tanul, vizsgálódik, gondolkodik, hogy a világegyetem, az univerzumnak és ennek törvényeinek harmonikus ismere* téré jusson s ennek és ebben valami főlénynek megismerését saját rendeltetésének, czéljának tudja és ezt az ember valósággal czéljának is ismeri. A dolgok, események, jelenségek okai után tudakozódás s azoknak megismerése az embernek czél.

Az ember jót és rosszat, igazat és hamisat, szépet és rutát, illedelmeset és illedelmetlent érzéssel vesz észre és különböztet meg. Ez az emberben az erkölcsi érzés, mely annyira lényegéhez tartozik, annyira veleszületett tulajdon, hogy a kevésbé müveit emberekben, s különösen a nőkben bámulatos tisztaságban nyilatkozik.

Van az emberben egy törvény, mely a rosszat mmt rosszat elitéli, kárhoztatja, nem azért mert szokás, hanem azért, mert legbelsőbb lényével ellenmondásban vau. Azt az állapotját az embernek erkölcsnek, s a benne levő ama törvényt erkölcstörvénynek nevezzük. Az ember erkölcsi lény.