Dunántúli Protestáns Lap, 1895 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1895-08-25 / 34. szám

537

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

538

ködjék is, egy hajszálnyival sem tudja magát nagyobbá tenni, mint a meukorává egy tőle nem függő erő formálta. A szellemi életet tekintve is, bármennyire szeretnénk nö* vekedni — bármennyire aggságoskodjunk is, hogy Krisztushoz hasonlóbbak legyünk: az aggságoskodással magunkon nem segítünk. A legokosabb, a mit tehetünk: teljesítsük kötelességeinket, ezekben a fölösleges aggságoskodás által ne zavartassuk magunkat. Mert valamint a gyermek minden különös erőlködés nélkül férfivá nő fel: úgy mi is szépen növekedhetünk a tökéletességben. Amint a testet tápláljuk étellel, itallal: tápláljuk lelkünket is a kijelentésben adott mennyei kenyérrel és vizzel; a többit Isten kegyelme elvégzi bennünk. Krisztushoz hasonlóvá növel bennünket. Hát csakugyan képtelenség volna ez ? Hát az itt elmondottak csakugyan ellentétben állnának minden tudományos tapasztalattal ? S miért ne lehetne ajánlani ezt a fejezetet a vallásos életre irányuló következtetéseiben ?

(Folyt, küv.)

Cs. L.

Ä magyarhoni

ág. hitv. ev. és ev. ref. egyh. püspökeinek

Javaslata

az egyetemes bizottságokhoz, illetve a konventekhez, az egyházi törvények életbeléptetése után történő egyházi és lelkészi eljárásra nézve.

Az 1894-ik évi XXXI., XXXII. és XXXIlI-ik vagyis a „Házassági jogról“, „A gyermekek vallásáról“ és „Az állami anyakönyvekről“ szóló törvények, melyek az említett év deczember hó 9-én nyertek királyi szentesítést és együttesen a folyó évi október 1-jétől fognak életbe lépni, uj viszonyok és e. ékből kifolyólag sok részben uj feladatok és kötelességek elé állították magyar protestáns egyházunkat.

Mélyebben és elfogulatlanul tanulmányozván ezen törvényeket, azoknak szellemét és összehasonlítván azoknak intézkedéseit eddigi egyházjogi gyakorlatunkkal, készséggel el kell ugyan ismernünk azt, hogy eme törvények a lehető méltányossággal és körültekintéssel, az egyenlőség alapján és az egy és ugyanazon hazában létező különböző vallásfelekezetek hitelvi felfogását kímélve, óhajtják megoldani az eddigi áldatlan f'elekezetközi viszálkodásokat. Mindezek mellett is bizonyos dolog az, hogy okos egyöntetű eljárásunktól függ, úgy maguknak az uj törvényeknek áldásos életbeléptetése és köztársadalmi sikere, mint egyházi életünk további épségben tartása, sőt maga- ; sabb fokra emelése is azon káros visszahatásokkal szemben, a melyeket ezen uj törvények esetleg eredményez- j hetnek, ha velük nagy bölcseséggel nem tudunk talán élni s ha nem veszszük figyelembe az átmeneti idők és a régit az ujjal összekötő alkalmazkodás szüségeít és azoknak legjobban megfelelő módjait s különösen, ha kihasználatlanul hagyjuk azon erőforrásokat és jogokat is, a

melyeket a törvényhozás a vallásos és egyházi életnek köztársadalmi és állami nagyjelentőségét elismerve, az egyházak kezében meghagyott.

Épen ezen nagyfontosságu szempontok és a beköretkező új idők komoly szükségeinek meggondolása indították arra magyarországi protestáns egyházunk püspökeit, hogy főpásztori gondoskodó felügyeleti tisztükből kifolyólag, de az illető konventek által i» e tekintetben megbízást nyervén, addig is, míg e tekintetben az illető felső hatóság végleges megállapodásra juthatna, közösen beható tanácskozás tárgyává tegyék úgy az életbe lépő új törvényeket, mint az azok rendelkezése által előállított szükségeket s közös egyetértéssel s megállapodással tájékoztató utasításokat adjanak lelkészeink részére, mint a kiknek bölcs és tapintatos magukviseletétől és eljárásától függ a beállott viszonyoknak szerencsés vezetése s így az új egyházpolitikai törvényeknek is óhajtott sikere.

Eme tájékoztató gondolatok között minden esetre első helyen kell kiemelnünk azt, hogy immár törvényerőre emelkedvén a szóban forgó intézkedések, azok előtt őszinte törvénytisztelettel kell meghajolnunk s gondoskodnunk kell arról, hogy eme bizalom a törvénj'es rend iránt pótolja ki és ellensúlyozza még a törvények intézkedését is ott, a hol azok a gyakorlati alkalmazásban taláu egy vagy más tekintetben egyelőre hiányosnak mutatkoznának.

Magyarországi protestáns egyházunk érezve, hogy sorsa, hivatása a közös magyar hazával van összeforrva, a közös állami fejlődés érdekében, sokszor még áldozatok és jelentékeny lemondás árán is ,s mindenkor engedelmeskedett a valódi állami és közemberiségi nagy czélok és. feladatok elérése végett hozott törvényeknek: jövőre s épen ez uj törvények meghozatalának alkalmával sem keresheti tehát a harczol az állammal és a társadalmi újabb tényezőkkel s azok fejlődési tüneteivel szemben. Mert hiszen a protestantismusnjak nincs mit félnie a természetes és józan korlátok között haladó kor tünetkező szükségeitől , sőt az újabb állami fejlődési feltételek érvényesülésétől sem, annyival kevésbé, mert mint erről a legújabb idők eseményei tesznek tanúságot, a Protestantismus szelleme, igaz emberiségi czéljai és törekvései immár sok részben érvényesülnek és átkatólag nyilvánulnak ezek életében is s e tekintetben iődoíog és főfeladat az, hogy ébersége, alapéi veihez vaió következetes hűsége által jövőre is megtartsa e ráhatás! erejét s aluszékonysága, vagy épen lány hasága, vagy elbizakodottsága miatt ne engedje sem elragadtatni magát a kor áramlatai által, sem pedig kisodortatni a társadalmi tényezők sorából.

Egyházi életünk ezen jelentőségének s a Protestantismus, mint társadalmi és közmiveltségi elvnek megtartása és hivatása teljesítésének biztosítása azonban csak úgy lehetséges, ha annak tudatát, messze kiható becsének és éltékének ismeretét, nemcsak folyton ébren tartjuk híveink lelkében, hanem mindinkább drága lelki kincsesé is igyekszünk azt tenni azok számára.

Sok, nagy eredménynyel biztató s jövőre minden lelkész által kétszeres buzgósággal és fáradhatatlan hűség-