Dunántúli Protestáns Lap, 1895 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1895-08-18 / 33. szám
515 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP tást, akkor a mire az egyik esetleg nem képes, azt a többi helyrehozhatja s a kedvezőtlen hatást nullifikálja. Ha pedig ezen különvéleményemmel egyedül maradok s ha azt Ítélik róla, hogy az a mostani irányzat mellett, mikor minden szakra külön ember állittatik, meg nem valósítható s visszafejlődést jelentene: akkor — bár véleményem helyésségét fenntartva — nt. Antal Gábor ur szintén e lapban közlött nézetéhez állok s azt mondom, hogy a vallástanári kathedrát a többivel teljesen egyenlővé s lehetőleg tekintélyessé kell tenni. Első sorban természetesen u^y, hogy fizetése éppen annyi legyen, mint a többié. Mert valóban a személyről a tantárgyra is kiterjeszthető inferioritást vonhat maga után némelyek szemében az, ha a vallástanárnak kisebb fizetése van, mint a többinek. De én még nem állok itt meg; mert szerintem ez még nem elég arra, hogy a vallástanári állás tekintélye teljesen biztosíttassák és se a közönség, se a tanuló ifjúság ne tekintse kisebbnek a többinél. Antal Gábor ur javaslatát még meg kell toldani. A vallástanári széknek a közönség és tanuló ifjúság szemében csak úgy biztosíthatunk a többivel teljesen egyenlő tekintélyt, ha megkívánjuk a vallástanártól, hogy ép úgy okleveles tanár legyen, mint a többi. Ez esetben azután mindig ő rá bíznám a felsőbb osztályokban pb a philosophia elemeinek tanítását. És ez a követelemény egészen méltányos; díucs benne túlzás. Mert ha a vallástanár épen azt a fizetést és ugyanazon jogokat élvezi, — a mint szükséges is, — mint a többi tanárok: akkor méltán kívánható meg, hogy épen oly képesítéssel is is bírjon, mint azok, nehogy ennek hiánya bárki szemében is kisebbítésére szolgáljon. Ez esetben azután nincs semmi alaki hiány arra nézve is, hogy esetleg az iskola igazgatójává választassák. Nagyon alapos megbeszélést igényelne a vallástanitás tanterve is. Mert ez szerintem nagyon hibás és egyáltalán nem czélra vezető. Avagy micsoda beosztás az, hogy épen a magyar prot. egyház története csak egy osztályban (VlII-ik) tanittatik, holott épen ennek kellő terjedelemben, legalább a két felső osztályban tanításával lehetne legjobban itjaink lelkében felgyújtani kálvinista egyházunk iránt lelkesedést és soha meg nem ingó mély ragaszkodást. E helyett azonban három éven át tanítunk nekik általános egyházit történetet. A hit- és erhölcstant sem tanítanám oly terjedelemben és épen az alsóbb osztályokban, mert fiatal gyermekeknél az elvont tételek, — bármily magasztosak legyenek is — okulás és lelkesedés helyett csak unalmat szülnek. A tanterv megváltoztatásának módozataira ugyan most részletesen nem szándékozom kiterjeszkedni, hanem csak általánosságban jegyzem meg, bogy az alsóbb két osztályban fill és IV.) a hit- és erkölcstan helyett mást, pl. az általános kér. egyháztörténetet kellene tanítani lehetőleg oly tankönyvekből, melyekben a szív és lélekképző elem dominál a helyett, hogy száraz kompendiumok legyenek. A hit- és erkölcstant pedig elég volna egy éven át egy felsőbb pl. a VI ik osztályban telvenni. F Válasz az Eszrevételek-re. (Folyt, és vége.) Láthatja, kedves tisztelendő ur. hogy az én Istenem nem nyugalomba helyezett deista Isten, hanem a természeti világban s mindnyájunkban élő, működő fő valóság: de azt is tetszik látni, hogy én e felfogásom mellett sem a biogenesis törvényét, mely a kész természeti világba egy hatalmi aciussal az életet be plántája, sem másféle (például bibliai) csodát el nem fogadhatok, összeférhetőnek nem tartok, — s hogy nekem úgy a természeti, mint a szellemi és erkölcsi világ kifejlődését természeti (mechanikus) okokból, az az a természetes fejlődés alapján, a természeti összefüggés (causalitas) lánczolatának teljes figyelemben tartásával, minden azokat szétszakító beavatkozás kizárásával, kell magyaráznom. Ezt teszi a mai tudomány (Du Bois-R és Herbert Spencer), és én nem vagyok képes magamat kettészakítani, hogy hitemmel egy (a naiv antik), tudásommal más (a tud. kutatáson alapuló modern) világ nézletben gyökerezzem; miként magam egységes lény vagyok, hitemnek és tudásomnak is egységbe kell összeolvadnia, csak akkor nyerhetem meg a szükséges erőt, nyugalmat és biztonságaot. Én a tudományt, ha az lerombolja is a gyermekkoromban magamba szitt, oly édes, oly boldogító hitet, e miatt még sem rovom meg, még sem vetem meg, mert mint gondolkodó lénynek az igazság felé való törekvés életem czélja; az igazság az a nap, melynek világa éltet; a gyönge szemüt talán bántja a fény, de én nélküle nem élhetek: s aztán a lerombolt templom helyett egy újat nyit meg előttem, melynek homlokzatán e szavak olvashatók: Jertek be, itt is Istenek laknak! Meglehet, hogy a tndomáuy képviselői néha kíméletlenek, a világ processust csak physikai oldaláról nézik, magyarázzák, abstrahálva teljesen Istentől, —de ez nem ok arra, hogy én azért az ő tudományos vívmányaikat el ne fogadjam, ne valljam; ők csak az ok és okozat lánczolatát nézik, én nézem és látom ezekben Istent is, az ő jelenlétét, működését. De még ha igaz volna is, a mit
