Dunántúli Protestáns Lap, 1895 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1895-08-18 / 33. szám
517 DUNÁNTŰLI PROTESTÁNS LAP. 518 Csizmadia ur mond, hogy a tudósok megpróbálják szétrombolni a teremtő és gondviselő bölcs Istenbe vetett kér. hitet, — hát nem keresztyén és protestáns elv: hogy mindeneket megvizsgáljátok, még az istenség mélységeit is? s nem tévedések után jutunk-e el mindig az igazsághoz? nem küzdve kell-e mindig a jót kivívnunk? Ha igaz az a hit, a tudósok meglehetős nagy seregével sem fog sikerülni azt megdönteni, hogy az igazság még a pokol kapui felett is diadalmoskodik, ha nem igaz, bármily fájdalmasan essék is, módositani, corrigálni kell, sőt esetleg teljesen mással pótolni. Ha a tudós és a tudomány valaha meghajolna a készen kapott hagyományos nézetek előtt a szellemvilág bármely ágában, — nem volna többé méltóé névre! Ne féljen hát a tudósoktól Csizmadia ur s ne féltse tőlök a vallást és a bibliát; a vallás örök tulajdona az az emberi kebelnek, melyet soha semmi tudomány nem fog onnan kiirthatni; de az idővel és a műveltség, tudomány előhaladásával mint mindenféle nézete és felfogása az embernek, úgy vallásos felfogása, hite is módosulni, haladni fog folyton. Ennek útját állani hiú erőlködés! hiú erőlködés a vallást örökre bizonj'os megszabott formákhoz kötni akarni! Bírálatom egyik passusának félreértése meglehetős felesleges kifakadásokra és leczkéztetésekre ragadja Csizmadia urat. Én mint már fentebb mondottam, a mű czimlapján levő e kifejezést: a szellemi világban első tekintetre ma használt jelentésében vettem, s azért gondoltam mást e mű tartalmának, mint a mit Drummond ad, ki a kifejezést bibliai jelentésében használja. A tévedés tehát rajtam esett meg; én tévedtem, e czim által félrevezettetve, a könyv tartalmára nézve s nem Drummond; és neki épúgy joga volt e kifejezést bibliai jelentésében használni, mint nekem jogom van azt más értelemben venni. Határozottan tiltakoznom kell tehát az ellen, hogy Csizmadia ur az én informatiom alaposságát és elfogulatlanságát kétségbe vonja, s azt inputálja nekem, mintha én Drummond részéről tévedés-nek venném, hogy ő ezt a kifejezést bibliai értelmében használja, mintha 'őt rászedés-sei vádolnám. E nem nagyon lovagias elbánást visszautasítom. Fentebbi fejtegetésemből, melyben Isten és a világ viszonyát rajzoltam, láthatja Csizmadia ur, hogy nem akarom a kér. vallást a puszta morál niveaujára sülyeszteni, mert a'szivnek vannak titkos vágyai, magasba szálló óhajtásai, mert a vallásos élet az Istentől való függés érzetéből és ama kötelékek és bilincsekből való megszabadítás utáni sóvárgásból áll, melyektől az ember a környező világgal, a körülte élő természettel szemben kötve érzi s tudja magát. Ez érzelmek teszik a vallás lényegét s ezeket a morális cselekedetek nem elégítik ki, — de hát én e félét nem is állítottam. E szeretetreméltó kifejezésére: „Csak a hiszékeny tudatlanság mondathatja az emberekkel, hogy mindegy: akár Jézusra, akár Buddhára vagy Confuciusra esküsznek“ — válaszom a következő: újra ismétlem, mint legszentebb meggyőződésemet, hogy én nem tudok mást elkárhoztatni, bünüsnek tartani csupán azért, mert ő másként, más név alatt, már szertartások közt tiszteli Istent, mint én; szerintem nem ez a fő az üdvezülésre, hogyan nevezzük Istent, kit tartunk az ő igazi prófétájának, hirdetőjének, hanem a tiszsta szív, Isten félelme, embertársaink sseretete, az igazságra törekvés, alázatossági S ha megengedem, hogy az legnagyobb mértékben a Krisztus követőinél van meg, de hogy csupán az ő szabadalmazott joguk lenne, azt tagadom, s mind az, a mit földrajz és történelem más népekről tanít, az ellenkezőről győz meg. A mennyi ember van a Krisztus követői közt, ki — bár szüntelen az ő nevét viseli száján - mégis alább való egy fétis-imádónál, bizonyára ugyanannyi van az idegen vallások követői közt is, ki — bár Jézus nevét nem ismeri, mégis úgy él, mintha általa hivatott volna el. Ezt mondottam én bírálatomban s nem azt, a mit Csizmadia úr elferdítve rám fog, hogy „mindegy akár Jézusra, akár Buddhára stb. esküszünk“, — s én e meggyőződésemet csak úgy a bibliából merítettem, mint ön a magáét, s ha ön a meggyő- 2Ődésemet hiszékeny tudatlanságnak nevezi, ám tegye, a vallásos elfogultság a szabadon gondolkodókkal hajdan még különbül is bánt s mégis mozog a föld! Észrevételei végén azt a kérdést intézi hozzám Csizmadia ur: Vájjon nem a legnagyobb balgaság lett volna-e a magy prot. Irodalmi társaságtól egy, a kegyed szája ize szerint való művet kiadni? Feleletem: nemi A vallás nem félhet a tudománytól, a tudomány világosságától; a protestantismusnak nem szabad ellentétbe helyezkednie a felvilágosodással, a haladással. Elfogult, orthodox nézet az, mely a keresztyén vallást az ős keresztyénség s a középkor rajongó hívei által ráaggatott sok mulékony járuléktól (majd azt mondtam: czafrangtól) nem tudja külön választani. Az önök keresztyénsége nem a Krisztus keresztyénsége, hanem a későbbi századok rajongó híveinek feltüzelt phantaziája által kifestett keresztyénség; nem az a hit, mely Krisztus lelkének mélységeit betöltötte, neki megnyugvást és boldogságot adott, nem az a hit, melyet ő hallgatóinak szivébe csepegtetett. 0 bizony nyal mit sem tudott születésének csodájáról, époly kevéssé utalt valaha feltámadásának és menybemenetelének csodáira. A keresztyénség lényege és igazsága első sorban Jézus saját szavaiban keresendő — s ezek nem állanak ellentétben a modern tudománynyal. A mi azt illeti, hogy az írod. Társaság kiadta Drummond művét, erre bírálatomban azt mondtam: „lefordításra és kiadásra én is érdemesnek találtam e müvet, habár alapirányával nem egyezem is meg. S ezek után ki kell jelentenem, hogy egy sort sem változtathatok az Orállóban Drummond müvéről kifejezett véleményemen, abból mit sem vonhatok vissza; Csizmadia urnák sehol sem sikerült engem felfogásom téves és kárhozatos voltáról meggyőznie. Személyeskedő, kicsinylő, becsmérlő szavaira nincs válaszom. Sárospatak. RÁcz Lajos. 33*
