Dunántúli Protestáns Lap, 1895 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1895-07-28 / 30. szám

467

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP

46S

olvassuk, világosan felmutatják az eseteket, melyekben kettős figyelemmel kell őrködnünk, hogy érdekeink csorbát ne szenvedjenek, s minthogy államban és társadalomban a létszám ereje is tényező, e tekintetben se szenvedjünk jogtalan rövidséget.

A nagytiszteletü esperes ur idei jelentéséből amaz elismerés, hogy lelkésztestvérei a törvényt tartják zsinórmértékül, annak szellemétől vezéreltetnek, és hogy egyházközségeik elöljáróiban ie e szellemet ápolják, megnyugtató reményt nyújt mindnyájunknak, hogy pásztoraink ébren lesznek, s vigyázni és őrködni fognak hitéletünk gyarapodása fölött.

Szivből s testvéri érzelemmel üdvözlöm a nt. egyházmegye megjelent tagjait, s a gyűlést az elnökség részéről meg nyitottnak jelentem ki.

A socialismus.

Ez alatt a czim alatt adott ki Dem rég Flint edinburgi professor egy könyvet, melyből annyit tanulhatni s melyben oly sok korszerű józan tanács van, bog}7 úgy hiszem lapunk olvasóinak teszek szolgálatot, ha belőle egyet-mást közlök.

Flint úgy határozza meg a socialismust, hogy az olyan tulhajtása a társadalom jogainak s igényeinek, mint a milyen tulhajtása az Individualismus az egyed jogainak s igényeinek. Mindkét rendszer egyoldalú és szektástodó, mint átalában mindenféle — ismus szokott lenni. Sem a socialismus. sem az Individualismus nem ismerhető el a socialis organisatio igazi alakjául, mert az igazi sociologiának épugy érvényre kell juttatni a társadalom igényeit, mint az individuumokét. A socialismus és Individualismus a társadalomnak Scyllája s Charibdise jobb és balfelöl; hol az egyik, hol a másik fenyeget veszéllyel ... most a socialismus. Ezt a veszélyt fölismerhetővé tenni, a nélkül, hogy az ellenkező egyoldalúságba esnék czélja ezen kitűnő munkának.

Nem vesződöm azzal, hogy adjam a socialismus történeti fejlődését Franezia, Angol, Németországban; nem vesződöm a Marx müvében, mely a mai socialdemokraták bibliája, a tőkére vonatkozó hamis következtetések tüzetes bírálásával sem. Flint mindenütt ugyanazon eredményre jut, amely Schaffte „Aussichtslosigkeit der Socialdemokratie“ müvében található, hogy t. i. a socialdemokraták ideáljai utópiák, melyek a logikává! és történelemmel, a dolog természetével szintúgy, mint az emberi természettel sokkal élesebb ellentétben vannak, hogy sem tartós valósulásnk valamikor képzelhető lenne. Bármily tanulságos és világos is bizonyítása, vele tüzetesebben nem foglalkozom. Anyival kevésbbé kell ezt tennem, mivel ugyanez német müvekben is olvasható. Amit azonban Flint müvében különösen értékesnek s az egész kérdésből ránk theologusokra nézve fontosnak tartok, az a sociaiismus tüzetes bírálata erkölcsi és vallásos szempontból. Ezt ily találónak még sehol sem találtam, azért óhajtok ebből közölni egyet mást.

A collectivismus a „bérszolgaság“-ból eredő bajt úgy akarja megszüntetni, hogy minden egyestől elveszi tőkevagyonát s a munkához szükséges szerszámait és az öszszességre ruházza át mint egyedüli tulajdonosra, a mi azonban nem más, mint a bajnak egyetemesitése, nem pedig meggyógyitása. A socialis problémának ilyetén megoldása nemzeti rabszolgaság, állami mindenhatóság, a mellyel szemben az egyesnek nincs semmi joga, védelme; az államtól való absolut függés a szabadságnak merev ellentéte. Az ilyen állapot az ígért paradicsomi boldogság helyett a legtürhetetlenebb rabszolgaság. Az ilyen rendszer monstruosusabb erkölcsi, mint nemzetgazdászati vagy politikai szempontból. Legelsőben is sérti s megsemmisíti az erkölcsi személyiséget. Emberi méltó-ágát tagadná meg az ember, ha alávetné neki magát; valamely csordából való barommá sülyedue le. Csak az olyan ember, a kiben nincs Istenben való hit, nincs kötelességérzet, állíthatná igy a társadalmat Isten helyére, s vethetné magát feltétlenül alá rendelkezéseinek. A socialismus megtagadja a minden erkölcsinek alapját, hogy t. i. az ember személyiség, szabad erkölcsi lény, a melynek törvénye és czélja önmagában van, a mellyel soha sem lehet úgy bánni, mint a társadalom előnyére szolgáló eszközzel a nélkül, hogy meg ne szentségtelenitenénk a legszentebbet. az emberi lélek személyiségét. A socialis kérdés lényegileg erkölcsi kérdés; minden erkölcsi kérdésnek a kulcsa pedig az individuumok szivállapotában, jó vagy rósz akaratában található. Isten országa e földön nem a külvilágban kezdődik, Inneni a szív belsejéből hat kifelé. Egyik-másik emberi szerencsétlenségben vagy nyomorban lehet a társadalom bűnrészes; de direct s főleg az egyesek biine az, a kik magukat és másokat nyomorba taszítják az által, hogy kötelességeiket nem teljesítik, hanem engednek a gonosz csábításainak. Az a socialista tan, mely óvakodik attól, hogy megütközzenek fölötte a bűnösök, tehát azt prédikálja nekik, hogy ne bűnösöknek, harífem a rosszul szervezett társadalom ártatlan áldozatainak tekintsék magukat, a legtévesebb, a legtisztességtelenebb, a légiidvtelenebb tan. a melyet csak gondolni lehet. A socialis környezet befolyása nagy, de azért mégis csak másodlagos, inkább productum, mint producens. Az emberi természet constitutiv tulajdonságai és erői a társadalom váltakozó alakulásai folytán bizonyos tekintetben módosultak ugyan, de lényeges jellegük nem változott. Azon socialista váradalom, hogy a társadalomnak puszta reorganisatioja folytán az egyesek nagy megjobbulása következik be, csak illúzió. Az erkölcsi jellem képződésének leg« hathatósabb eszköze az erkölcsi nevelés, melynek helye főleg és különösen a család; apa és anya sokkal nagyobb befolyást gyakorolnak a társadalom jólétére, mint politikusok és törvényhozók. A család iránti tisztelet csalhatatlan mérő vesszeje a társadalom állapotának.

Minő viszonyban van tehát a socialismus a család