Dunántúli Protestáns Lap, 1895 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1895-07-21 / 29. szám

Hatodik évfolyam 29. S/ilIII. Pápa, 1885 július 21. ELŐFIZETÉSI DÍJ: Helyben és vidékre pos­tai szétküldéssel egész évre 4 frt, félévre 2 frt. X Az egyház és iskola köréből IDIÁMII EY.REF. EGYHÁZKER. HIVATALOS KÖZLŐMÉ, i. HIRDETÉSEK DIJA: 4 hasábos petitsor több­szöri közléséért 5. egy­szeriért 7 kr sorja. Ezen­kívül bélyegdíj 30 kr. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. TARTALOM: Elnöki megnyitó beszéd a tatai ev. ref. egyházmegye 1895 jul. 10-én tartott lelkészértekezletén. Antal Gábor. — Néhány észrevétel Dr. Rácz Lajos ur bírálatára. Cs. L. — A mezőföldi egyházmegye köréből. XA'Y. — A tatai ev. reform, egyházmegye közgyűlése. Széki Aladár. — Vegyes közlemények.— Elnöki megnyitó beszéd a tatai ev. ref. egyházmegye 1895.ju.lius 10-én tartott lelkészértekesletén. (Folytatás.) E tekintetben Dalunk magyar reformátusok­nál valóban viszás állapotok uralkodnak, a mi­nek annál kevésbbó volna szabad megtörténni, mivel a mind több esetben, mind nagyobb mérv­ben igénybe vett állam segély révén az idegen befolyást és szellemet úgy sem tudjuk intéze­teinktől távol tartani. Ennek ellensúlyozására kellene intézeteinkben a reform, jelleget minél szembeötlőbben kifejezésre juttatni. Mert nem a legnagyobb viszásság-e az, hogy ref. felekezeti közép iskoláink nagy részében az ev. ref. hit­tant nem rendes és állandó tanárok tanítják, bogy a hol rendes és állandó tanárok tanítják is. azoknak fizetése, talán az egy pápai ev. ref. főgymnásiumunk kivételével, kevesebb a többi rendes tanár fizetésénél? Hát nem viszásság-e az, bogy ev. ref. iskolát fentartó hatóságaink nem átallannk egy ugyanazon pályázati hirdetmény­ben vallás tanári állásra pályázatot hirdetni 600--800 forint fizetéssel, a mint minden nap láthatjuk? Sőt nem oda kellene-e törekedni, hogy ha az allamsegélyiyel járó idegen befolyás miatt az intézet némileg veszít ev. reform, jellegéből, az helyre üttessék azzal, hogy az intézet igaz­gatója theologiát végzett tanár, vagy épen a hittanár legyen. Csak ha ez akadályba ütköznék, akkor adassék a vallás tanitás más, de minden esetre tekintélyes tanár kezébe. Én nagyon sok szerzetes gyranasiumot ismerek, a hol az igaz­gató tanitja a vallást. Két róm. katholikus jog­­academia van Magyarországban, az egri és pé­csi s mindegyiknek igazgatója egy egy kanonok, mert mindezen intézeteknél a fentartók akarják, hogy a róm. kath. jelleg kifejeztessék. Miért ne törekednénk mi is erre? Bizony igyekeznünk : kell arra, hogy a vallásosság és egyháziasság úgy középiskolai tanulóinkban, mint tanáraink­ban erősittessék. Én tisztelettel és örömmel emelek kalapot Erdély tettekben gazdag, tevé- i kény püspöke Szász Domokos és egyházkerülete ! előtt, a ki kigondolta annak módját, miként le­­| hetne az állam által is képesített tanárokat egy- i házias szellemben nevelni és sok küzdelem és | nehézség legyőzése után oda fejlesztették az esz­mét, hogy az 1895[6. iskolai évre megnyílik a kolozsvári ev. ret. theologiai academia, összeköt­­| tetésbe hozva a kolozsvári tudomány egyetem- S mel. Én ez intézettől, megvallom, sok jót várok, és nem osztom azon aggodalmakat, a melyek el­lenébe felhozottak túlterhelés és egyéb tekinte­tekben. Hiszen a mi ref. íögymnasiumainkban mennyi jeles tanerő működött, sőt működik most is, a kiknek az volt előképzettségük, hogy theo­­iogiát végeztek, a kiknek helyeit, ha kidőlnek, csak nagy nehezen, sok vajúdás után tudjuk a szakképzett, diplomás tanárok közül méltó utód­dal betölteni. (A példáért nem kell messze men­nünk) Mennyivel hatékonyabb és sikeresebb lett volna ezeknek tanári működése mindjárt kéz-29

Next

/
Thumbnails
Contents