Dunántúli Protestáns Lap, 1895 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1895-01-20 / 3. szám
DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 40 89 hal: nincs okunk — már t. i. általában, tehát mindig — azt mondani, jobb is hogy meghalt — csak azért, mert az a gyermek törvénytelen volt! Hisz a coelibatusnak is egyik legnagyobb bűnéül azt tartjuk, hogy vagy nem engedi megszülni a gyermeket, vagy ha megszületett, lelkiismeretlenül engedi elpusztulni. Nagy István keresztelési beszéde (egy zsidó család keresztelésénél) magvas, nyomon járó beszéd ugyan, de mégis kifogásolható, a mennyiben magáról a keresztségről nincs benne szó, a mit mond, azt már előbb elő kell adni, nem éppen akkor, a mikor már közvetlenül a keresztelés előtt állunk; tehát nem a keresztelési beszédben. Az esketési beszédek közt kiemelkedik szerkezeténél. kedves, megnyerő s épp ezért maradandó nyomokat hagyó hangjánál fogva Zábrák Denesé. A füzetet szivesen ajánljuk az érdeklődőknek. Olvasó. Apróságok külíöldröl. Érdekes dolgokat olvashatunk a clevelandi Kírchenzeítungban Amerikába költözött magyar ref. testvéreink egyházias törekvéseiről. A református egyház new-yorki klasszisa (körülbelül a mi egyházmegyénknek felel meg, de nagyobb önállósággal) múlt hónap 7-ikén külön gyügyülést tartott két mostauábau alakult magyar ref. gyülekezetünknek kebelébe való felvétele és segélyezése tárgyában. Az egyik gyülekezet Norwalk ban alakult 150 taggal, a másik pedig Bridgeport-ban 36 taggal. A két gyülekezet missionárius lelkésze lett Dokus Gábor, egy hazánkból másfél évvel ez előtt kiköltözött ref. tanító. Ő már Amerikába érkezte óta vezeti a norwalki gyülekezetei s ugyanezen a gyűlésen papi vizsgálatot tevén, a két gyülekezet megválasztott lelkészéül megerősittetett. Mivel még sem nemeiül, sem angolul nem tud, a vizsgálat úgy történt, hogy Ferenczy F. pittsburgi magyar ref. lelkész kérdezte magyarul s tolmácsolta feleleteit. Installácziója s felavatása decz. 9-íkén történt Norwalkban, melynek végrehajtására a klasszis Sommerlatte new-yorki lelkészt és Ferenczyt küldötte ki. Ezt az ünnepélyes aktust maga Sommerlatte lelkész rja le igen szépen és melegen. „A vasútállomásnál — mondja — várakozott ránk a gyülekezet három tagja. Önkéntelen is eszembe jutott a keleti német ref. synodus határozata, hogy a missioi munkásság a magyarok közt igen fontos s hogy a magyarok nem tévesztendők össze a hunnokkal vagy más félbarbár népekkel. Valóban, nem a puszták vad fiai állottak előttünk, a mint könyvekben leírják őket, zsinóros attilákban és magas szárú, csizmákban, hanem három barátságos amerikai polgár, kikkel egészen jól el lehet társalogni angol nyelven, de a kik az Isten igéjét mégis csak jobb szeretik anyanyelvükön hallani“ Leírja azután, hogy a gyülekezet pénz tárnokához szállásolták, a ki munkavezető egy gyárban s. egy csinos ház tulajdonosa. Itt a házi asszony pompás, magyaros lakomára várta, melyről azt mondja: nem hitte. volna, hogy a magyaroknak ily finom és Ízletes ételeik legyenek. — Az ünnepélyes istentisztelet d. u. 4 órakor kezdődött az angol methodisták épületében levő ímaházban, melyért hitfeleink csekély dijat fizetnek. (Templomtelket már szereztek, de még nem építkezhettek). Nyolcz fiatal emberből álló énekkar szép hazai karénekeket zengett. A gyülekezet éneklésénél meglepte Sommerlatte tiszteletest, hogy énekeskönyvet nem használtak, hanem egy fiatal ember sorról-sorrá diktálta az éneket. Az éneklésről azt mondja, hogy hasonlit a német karénekekhez, csakhogy kissá vontatottabb, de ünnepélyes és felemelő. Ferenczy prédikácziója után kezdődött a lelkész-felavatás. Sommerlatte intézte német nyelven a felavatandóhoz a ref. egyház formulái szerint a szokásos kérdéseket, melyeket Ferenczy magyarra fordított. S miután a felavatandó minden kérdésre az előirt módon megfelelt, ünnepélyes kézrátevéssel a new-yorki klasszis nevében lelkésszé avatták. Most a gyülekezethez intézett beszédet Sommerlatte az után pedig az uj lelkészhez, Dokus Gáborhoz. Jól esik látnunk azt a meleg érdeklődést, melyet német ref. hítsorsosaínk tanúsítanak Amerikába szakadt magyar testvéreink iránt. Egy Brunner nevű német ref. lelkész, ki eddig a bridgeporti magyar híveket gondozta, e két gyülekezetnek fölvétele alkalmából a new-yorki klasszisba igy nyilatkozik: „Ez a mező megérett az aratásra. Ezerek élnek közülük szétszóródva mindenfelé, pásztorok nélkül. Ki küld nekik pásztorokat? Egyházunk megkezdte ezt, a munkát a missiói főhatóság kezébe tette. Ez azonban feladatát csak úgy végezheti hatékonyan, ha a synodusok, klasszisok és gyülekezetek a szükséges pénzt kezéhes szolgáltatják. New-Yorkban mintegyl 500 magyar hitsorsosunk, Treutonban épen annyi, s Uj-York és Uj- Jersey államok más városaiban kisebb nagyobb nyáj várakozik pásztorára. Ök általában erősen kidomborodó egyházias érzékkel bírnak. De ha sokáig magukra hagyatnak, elvesztik azt, mint sok német hitrokonaink. Odakün Magyarországban számosán volnának lelkészjelöltek, kik szivesen jönnének segitségiil. Csakhogy a missiói hatóság nem hívhatja őket, mert nem rendelkezik elég pénzzel.“ Hogy Németországban az unió óta a reformátusok meglehetősen háttérbe szorulnak sokkal erősebb lutheránus testvéreink mellett, jellemzi a következő kis eset. A clevelandi ref. egyházi lap nagy örömét fejezte ki mint nagy eseméy fölött, hogy Berlinben udvari és székesegyházi lelkészszé egy ref. leikész, Schniewind, hivatott meg. Mire nevezett lelkész ugyanabban a lapban szükségesnek tartotta közzétenni a következő nyilatkozatot: A rajnai tartományból származom s atyám ref. lelkész volt; én azonban, mint a tübingai.Beck professor tanítványa, különös felekezeti kinyomat nélkül, evangélikusnak nevezem magam. A főegyháztanács kérdésére azonban készségesen kinyilatkoztattam* hogy mint ref. szülők gyermeke a heidelbergi káté szerint oktattattam. Érdekes sors jutott osztályrészéül Thompson P. Jót zsef methodista püspöknek, ki a múlt hónap 21-én halt meg New-Yorkban, 76 éves korában. A déli államokban rabszolgának született, de 16 éves korában megszökött
