Dunántúli Protestáns Lap, 1895 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1895-06-16 / 24. szám

377

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP

378

som, hogy ha ezen minden kétségen kívül előálló szükségletek fedezetet nyernek, nem vethet*e füstöt a gymn. töke alap 25—30 év alatt?

Vaunak azonban olyanok is, kik ezen körülmény bekövetkezhetését éppen úgy látják, mint én, de azt mondják, hogy 10 év múlva úgy is revisio alá jön az egész költségvetés s ebből foiyóiag a fizetés rendezés, és ha addig nem lesz baj, nem kell tartanunk semmitől. Ezen tervet is én azonban csak azon esetben vagyok hajlandó -elfogadni, ha aztán a kötelezettség is, melyet a gymn. pénztár magára vállal, csak 10 évre fogadtatik el; de erről a tervezett szerződésben szó sincs.

Vannak továbbá olyanok is, a kik azért nyugosznak bele az adott helyzetbe, s nem félnek még a tőkefogyástól sem, mert úgy mond, -■ - az úgy is az állam birtokába megy által előbb-utóbb, mint tanügyi s iskolai alap: miért tehát annyira félteni tőkéinket? Az iskolák államosítása úgy is nagyon rövid idő kérdése: addig tehát éldegéljünk úgy, a hogy tudunk; ha másként nem lehet, hát még a tőkék bevonásával is. Megvallom, hogy én ezt az okoskodást nem osztom; s a gymásium minden tőke vagyonát, a vett tanárlakokkal együtt olyan felekezeti tulajdonnak tartom, melyeket, ha a gymn. valamikor csakugyan az állam kezébe menne át — mint felekezeti tanügyi alapot a saját kezeink között visszatarthatunk, nemcsak, hanem a nagyérdemű alapitváryozók intentioit sértenénk meg, ha egy állami — felekezeti érdeket nem ápoló — intézet rendelkezése alá bocsátanánk azokat.

Ilyen felfogásoktól vezéreltetve, küzdők én M. S. ur által bemutatott költségvetés ellen, mely 16590 frt évi államsegély mellett idő múltával — minden kétségen kívül megemészti felekezeti vagyonúnkat; holott pedig — midőn a gymnasiumok állonmsitása csakugyan várható — minden áron árra kellene törekednünk, hogy ez idő szerinti költségvetésünket mindig úgy osszuk be, hogy minél több maradhasson az évi tőkésítésekre; hogy igy aztán azon felekezeti véreresztés, melylyel az úgy is előbbutóbb államivá váló gymnasiumaink fentartásához — igazán minden czél nélkül — évenként hozzájárulunk, némi kárpótlást nyerne az évi szaporulatokban. Ebből folyőlag ki is mondom határozottan, hogy a b.-somogyi egyházmegye közönsége megbocsáthatlan bűnt követne el, ha megengedné, hogy a tervezett szerződéses költségvetésből kihagyott bevételek, mint a milyen az egyházmegye évi járuléka, a vármegye 315 írtja, Gr. Festetich T. és- Inkey József holtig tartó évi adománya, — a költségvetés fedezete körébe — mint a múltban történt — ismét bevonassák; — hanem ezzel ellenkezőleg mondja ki a közgyűlés, hogy a fent jelzett jövedelmek tartalékalap képzésre fordítandók, annyivalinkább, mert az újabb állami szerződési tervezetből azon intézkedés — mely a mostaniban bent van — hogy t. i. a tandíjból 1% minden évben tai tál éktőkéül helyezendő el, egészen kihagyatott.

Már is talán untató közleményemmel az olvasó közönséget tovább terhelni nem akarva, még csak annyit jegyzek meg M. S. ur közleménye utolsó szavaira, miszerint csakugyan szükséges, hogy a pénztárnok a költségvei és egyes czimleteinek be nem tartásáért felelőssé tétessék, s az idevágó egyházmegyei határozat kimondásához szívesen hozzájárulok. M. S. ur azon előadását azonban, mintha a régibb állami szerződéssel szemben támasztott nehézményeim alaptalanok lettek volna, még most is tagadom, s ennek igazolásául akkor í? constatáltam, de most is constatálom, hogy a szerződésben kamatozó tőkéül 102[*5 frt volt felvéve, holott nem volt több 93559 írtnál; s hogy a költségvetés mégis megbírta a kiadásokat, egyik oka az, hogy bár a fentebb jelzett jövedelmeket a szerződésből akkor is kihagyták, azonban utóbb még is behozták; és oka volt továbbá az a körülkörülmény, hogy 1300 ftra felvett tandíj egész 5000 ftíg felemelkedett stb.

Tandíj! A pénztár minden egyéb emelkedő bevételeinek örülök, de ha tandíj szaporulatot Iátok, szomorúság fog el, mert ez az egy-két száz forintnyi szaporulat teszi eredménytelenné ’és czéltalanná 18 -20 ezer forint évi kiadásunkat, a mennyiben a íuluépesség miatt a mi gyermekeink ott óhajtandó vezetésben s gondozásban nem részesülnek; közép tehetségek, bár ezekből szokott az igazi hasznos elem kikerülni, — a tudományos pályáról nagy részben leszorulnak, a maguktól nem fejlődő tehetségek — a mivelés hiánya miatt parlagon hagyatnak.

Megint érzem, hogy oly tárgyra tereltem a figyelmet, melynél magamat megértetni nagyon nehéz. Megkísérlem tehát részletezve is előadni gondolataimat; s ezt illetőleg először is kijelentem, hogy nem a tanár urak működése ellen van kifogásom, — bár leginkább ők volnának hivatva eloszlatni az én nehézményeimet, — mert hiszen ők felekezeti különbség nélkül — a mennyiben azí osztályok tninépessége engedi — mindenkit egyformán tanítanak, már csak azért is, mert az iskola államsegélyezett; azonban ily körülmények között, a midőn ami felekezeti gyermekeink részére semmi kedvezményt nem követelünk, de semmi előnyt nem is nyerünk, hogy aztán miért áldozunk az ily intézetre évenként 18—20 ezer forintot? én igazán nem értem. Ha már nincs jogunk hozzá, de talán nem is illenék követelnünk, hogy ott a mi gyermekeink előhaladását a tulnépesség ne gyengítse, vágj hogy ott azok a más felekezetű gyermekeknél sokkal inkább gondozva legyenek, hogy még a közép tehetségnek is a haladás tekintetében az eredmény legelső fokára emeltessenek : vallyon nem jobb volna-e lemondani iskolánk felekezeti jellegéről, a mely úgy is csak sallang, minden haszon nélkül, s azt már most átadni az államnak, mint oly intézetet, mely semmi felekezeti érdeket* nem szolgál és csak terheket rak vállainkra ? Ha már felekezeti érdekeinket előtérbe tolni nem lehet, nem illik: vallyon nem jobb volna-e az itt czéltalauul elpazarolt pénzünket évenként Pápán, Csurgón vagy az ország bármely részében tanuló b.-somogyi születésit gyermekeink között segélyképpen osztani ki, mint egy oly intézetre pazarolni el, a melyben a mi felekezeti gyermekeink a tanulók számának csak egy harmadát sem érik el, — s