Dunántúli Protestáns Lap, 1895 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1895-06-16 / 24. szám
37 i DÜNANTÜLI PROTESTÁNS LAP 372 akár pedig külső behatások, az ránézve ugyan egyénileg mindegy, mert leli üdvössége egy formán a veszedelem örvényébe sodortatott a beszámítás különbsége nélkül; de ránk nézve nem mindegy, mert egy igazi keresztyénnek úgy kell szeretni felebarátját, mint önmagát s úgy kell annak lelki üdvét munkálni, mint önmagáét. A lehetőség pedig meg van s a kötelesség is kényszerítő erővel hajt bennünket, hogy felebarátaink tökéletesedése és üdvözülhetése utjából legalább azokat az akadályokat háritsuk el, melyek tudtukon kivül viszik őkat az élősdiség lejtőjére. Mert a kiket a tudatlanság, vagy külső behatások, mint pl. az egyházi tan és szervezet hiánya vagy az illető egyház megromlott közérzülete sodor az erkölcsi megsemmisülés örvényébe, azokért — bár az illetőkre nézve mindegy — felelősséget kell lelkiismeretükben érezniök mindazoknak, kiknek kötelességük küzdeni a tudatlanság ellen lelkes tanítással s kiknek mint vezetőknek hivatásuk, hogy7 az egyházi tan és szervezet esetleges hiányain segítsenek. Mert különben az egyház a helyett, hogy nemes hivatását teljesítené s tagjainak hűséges vezetője lenne a tökéletesedés és üdvösség felé, legfőbb terjesztője lesz az óiősdiségnek. Tehát lelkileg éiősdiek azok, kik tunyaságból mulasztják el — mert tudják, mit kellene tonniök, — hogy összes erejükből szünetlenül munkálják lelki üdvüket; épen úgy éiősdiek, kik tudatlanságból nem törekszenek megközelíteni a Krisztusban elénk állított dicső mintaképet. De éiősdiek azok is, — bár sokan közülük abban a meggyőződésben vannak, hogy a leghelyesebb utón járnak, — kik egyházuktól ajánlott kegyszerekkel, üres, jó cselekedetekre nem indító tantételek elfogadásával remélik megnyerhetni a tökéletesedést és üdvösséget. Mindezek éiősdiek s mint ilyenek a legnagyobb bünhödésre kárhoztatvák, mert a tökéletesedés útjáról letaszítva s a szellemi és erkölcsi elsatnyulás sorvasztó betegségétől emósztetve örökre elüttettek attól, hogy valaha azok közé jussanak, kiket a Megváltó választottaknak nevez. (Folyt, köv.) Jókai műveinek vallásos méltatása. A közelebbi időben az összes magyar lapokat bejárta. egy Baranya Vámzárról Jókaihoz intézett levél, melynek Írója — magát nyíltan megnevezvén. — se többet se kevesebbet nem kér, mint azt: — hogy a nagy iró térjen át a cath. vallásra. — Jókai igen szellemesen megfelel a levélre, kinyilatkoztatván, hogy ő úgy is catholikusnak tartja magát, mert: hiszi a szenteknek egységét, hisz egy közönséges kér. anyaszentegyházat; különben is a Protestantismus egyeteme — ez alapon minden időben catholikusnak tartotta magát s eleitől fogva tiltakozott az aeatholikus eluevezés ellen. E körülmény adott nekem, mint a vallás szolgálatában állónak inpulsust arra, hogy a nagy Írónak vallásos méltatásáról ez alkalommal felolvasást tartsak. —Nem laikusoknak szól a felolvasás, ellenkezőleg olyanoknak, kik velem együtt szintén a vallás szolgálatában állanak. Mint ilyenek azért méltán érdeklődhetünk az iránt, hogy az iró, ki ma már világhírre emelkedett, kinek eszméi a világ piaczára állitvák, kinek müvei minden müveit nyelven olvashatók, milyen vallásos benyomás alatt állott, s azok hatása alatt, mintegy szellemi nagyhatalom a hazai és világirodalom terén mily szolgálatokat tett a hazafiság és nemzetiség mellett még vallásfelekezetének is. Czélzatosan használtam a felekezeti jelzőt, mert csakugyan azon felekezeti szempontból kívánom őt méltatni, melynek történeti traditióí, vallásért és nemzetiségérti véres küzdelmei, rajongó hazaszeretete minden időben annak — más felekezetekkel soha meg nem osztható tulajdonát képezték. Bátorított az a tudat, hogy a magyar írók e legnagyobbika, a Parnasus legmagasabb csúcsán se tagadta meg sok századon keresztül hányatott és üldözött felekezetét, melynek követői proverbiás elnevezés szerint magyarvallásuaknak neveztetnek. Egy 70 évet meghaladott író müvei felett már életében hosszú idő gyakorolt kritikát, mely kritika ugyanazon müveivel szemben is különböző, többé vagy kevésbé kedvező volt a szerint, a mint a társadalmi és politikai divatok változtak, a közerkölcsökkel szemben világosabb vagy elfogultabb, szabadabb vagy korlátoltabb életnézet volt uralkodó. A korábbi időkben Jókai müveire széles körben elfogadott nézet volt az, hogy azok, valamint individuális tárgyunk, úgy individuális értékűek is. Erős alappal bírt e felfogás; mert mig a világirodalom regényírói általánosabb érdekű tárgyat öleltek fel müveikben — milyenek a korlátokat nem ismerő emberi szenvedélyek — uralkodók cselszövényei, politikai íntriguak, államcsínyek, világvárosok titkai, pénzvilág örvényei és a többi: addig Jókainak legszebb müveiben egyes hazai intézmények, társadalmi osztályok, egyes kimagasló egyéniségek, nemzeties törekvések leírásánál is erősen kidomborodik az individuális nemzeti szabadság, miről ki ki meggyőződést szerezhet a Rákóczi féle szövetséges rendek leírásánál,
