Dunántúli Protestáns Lap, 1895 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1895-06-02 / 22. szám
343 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 344 ur oda hatni, hogy az egyházmegye fogadja el azon, számvevő korában többször hangoztatott indítványát, hogy a költségvetés meg nem tartásáért a pénztárnok vagyonilag is felelős. Kadarkút, 1895. május 28.. Mozsonyi Sándor. e. m. e. számvevő. Az Evang. diakoniaegyesület. Kerületünk legközelebb tartott ülésében egy három tagu bizottságot küldött ki, hogy az egy bú'.politikai törvények végrehajtása folytán előálló új helyzetben követendő eljárásra nézve munkálatot terjeszszen be. Nem tudjuk ugyan, hogy mik leszuek a benyújtandó javaslat alkatrészei, szeretjük azonban hinni, hogy abból nem fog hiányozni a diakonia sem. Az ügy érdekében vélek tehát szolgálatot tehetni, midőn a fenti czim alatti czikket a reformirte Kirchenzeitung után közlöm, illetőleg annak közlésére szerkesztő urat kérem, Ígérvén, hogy ha e fajta dolgokat elfogad, máskor is bekopogtatok néha *). Az egyesület eddigi munkatere a női diakonia, erre a térre szorítkozik tehát értesítésünk is. A diakonia valamely egyesületnek megállapított elvek szerint végzett szeretet munkája, különbözően az egyesek által közvetve gyakorlott szeretet munkásságtól és a társadalmi tevékenységtől, mely czélját nem önkéutes szolgálmányok, hanem törvényes intézkedések által iparkodik elérni. A diakonia feltétele háromféle. Az első, a tényleg létező szükség, mely kielégítésre vár, a második a segítésre való készség, a mely szeretetből folyó szolgálmányok által vouakodik ama szükséget megszüntetni, a harmadik a megállapított szervezet, mely a szeretetmunkásságot a nélkül, hogy szabadságát korlátozná, lielyes korlátok közötti mozgásra szoktatja. A diakonia ezen feltételeit ismernünk kell, hogy tévúton ne járjunk. A szükséglet mindig az irányadó, mert ez hívja a diakoniát segítőeszközül munkára. A szükség különböző neme szerint a női diakonia két irányban fejtheti ki tevékenységét, a szerint a mint vagy a nővi!ág valláserkölcsi érdekeinek szegődik szolgálatába, vagy pedig egyháztársadalmi czéljait a nővilág által törekszik megvalósítani. Rendszerint csak ez utóbbit szokták figyelembe venni; midőn azonban egyesületünk az elsőre is kiterjeszti figyelmét, csak korunk követelményének tesz eleget. Még sohase volt a nővilág oly sajátságos nehéz helyzetben mint most. Gyermekségünktől óta megszoktuk azt a képzetet, hogy a nő munkatere a családi kör. Ámde családot alapítani nem minden nmek sikerül, A legutóbbi népszámlálás adatai szerint Németországban a nők 20°|o-a nem megy férjhez, a házas életre alkalmas nőknek 41%-a nem él házastársi összeköttetésben, tehát két ötöd nem teljesítheti női hivatását. No már most tekintetbe véve azon számszerűit egész szabatosan meg nem állapítható tényt, hogy az alsóbb néposztályban aránylag sok házasságot szoktak kötni: akkor aligha térünk az igazságtól messze el, amidőn azt mondjuk, hogy a művelt osztályhoz tartozó 10 fiatal nő közül csak négynek van kilátása arra, hogy mint hitves éljen hivatásának. Hivatása azonban minden embernek kell hogy legyen. Ez erkölcsi kötelesség. Az azután már egészen mindegy, hogy az életfentartással járó szükség kényszeriti-e vasmarokkal erre, vagy a felett, a mire az életfentartás tekintetéből szüksége van. rendelkezik ugyan, de szükségét érzi annak, hogy legyen életének oly tartalma, mely egyedül ad annak értéket. Nem mellőzhető feladatunk tehát, hogy házasságra nem léphetett nőink számára találjunk ki oly hivatást, mely külsőleg nem zárja el, belsőleg nem teszi lehetetlenné a házaséletre léphetést, de ha mégis férjhez nem mehetnek, biztosítja számukra az életfen tarth atást. életüknek tartalmat ad. Nagyon nehéz azonban annak a problémának a megoldása, hogy miként neveljük a fiatal leányokat arra. miszerint az uralkodó szokás, a hízelgő, a helyzet komoly volta felett könnyedéu tovasikló remények ellensége, a melyek különbeu oly természetesek ; továbbá sok szülő elfogultsága, családi egoísmusa daczára belássák a hivatás gazdasági és erkölcsi szükségességét, még pedig egy különös hivatásét, arra az esetre, ha átalános hivatásukat nem tölthetik be a a házaséletben. Ne csak belássák pedig a hivatás szükséges voltát, hanem elő is készüljenek arra. Hogyan oldható ez a probléma meg ? Ha a bajt orvosolni akarjuk, akkor aunak a forrását kell felkutatnunk s ismernünk. Meggyőződésünk szerint e tekintetben az alap megvetését a neveléstől kell várnunk. Leányainkat tiszta tudattal erkölcsi és gazdasági önállóságra kell nevelni ezen alapelvek szerint: „minden embernek, tehát a férjhez nem ment nőnek is, hivatásának kell lenni.“ „A leányokat úgy keli nevelni, hogy derék házi asszonyok és anyák váljanak belőlük, de Önálló hivatásra is képesek legyenek.“ Az evang. diakoniaegyesületilek feladata, hogy ez elveket képviselje az irodalom terén, ha az útjában álló akadályokat elakarja hárítani. Ehhez azonbau megkivántatik az ilyen nevelési elveknek czéltudatos keresztülvitele saját intézeteiben. E czélból az evang. diakoniaegyesület Kasselben és Werdorfban levő intézeteiben, melyek gazdálkodó és tanító diakoniára készítenek elő, leánymenhdyet létesített. Ami az alakot illeti, olyan mint bármely más leányinternátus. de már szellemileg nem egytől nagyon is különbözik. Nem mulatozás köti össze annak tagjait, hanem erélyes munka; a munka meg nem alapjában aesthetikus, hanem alapjában praktikus képzésben áll. A dolog mai állása szerint a leányra nézze az a nevelőintézeti év, a mi az ifjakra az egyetemi év. -—Az egy czélra törekvőknek egymást munkában és szórakozásban kölcsönösen nevelő, egymásra kölcsönösen ható társasága olyan megbecsülhetetlen valami, mit nem pótolhat a szülői ház, nem az iskola. — De a törekvés központjának a munkának kell lenni. A mulatozásnak csak mint a munkától ‘és munkában való felüdü‘) Szivesen váro.n. S z e r k.
