Dunántúli Protestáns Lap, 1895 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1895-06-02 / 22. szám

345

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP

346

lésnek van erkölcsi jogosultságfa s valódi értéke. Igazi munka meg csak ott lehetséges, a hol az a hivatás gyakorlása, vagy az arra való előkészülés. A leánymenhelyben is azon ismeretnek elsajáttitatására van tehát fektetve a fősuly, a melyekkel egy derék nőnek a háztartás helyes vezethetése — egy jó anyának gyermekei öntudatos nevelhetése tekintetéből feltétlenül hatnia kell, tehát azon ismeretekre, a melyek az általános női hivatással állanak szoros összeköttetésben; de ezek mellett nem hallgatjuk el, sőt a legkomolyabban hangsúlyozzuk, hogy a nagyobb rész valószinüleg nem szentelheti e hivatásnak életét: szükséges tehát, hogy mindegyik megszerezze azon ismereteket is, a melyek a hajlamainknak vagy tehetségének legjobban megfelelő specialis hivatás betölthetéséhez megkívántainak. A menhelyben töltött egy év alatt elsajátíthatja a házvezetéséhez megkívánható elméleti ismereteket, megtanulhatja a legfőbb nevelési elveket s a mellett mindegyiknek alkalma nyílik tisztába jönni azzal, hogy miféle sajátos hivatások tölthetők be ez idő szerint nők által, melyek ajánlatosak nőknek, tehát módjukban áll határozni a felett, hogy miféle, hajlamaiknak és képességüknek megfelelő hivatásszerű munkára adják magukat, így készítjük elő növendékeink gazdasági önállóságát, a nélkül, hogy ez által megfosztanánk őket a jó háziaszszonynyá vagy derék anyává lehetős főfeltételeitől, mert hisz az az arravalóság, mely megkivántatik a specialis hivatáshoz, csak előnyére válhátik a háziasszonynak, vagy a családanyának is. Ezzel megoldjuk tanítványaink szűk körében azt a problémát, hogy a férjhez nem ment leányokat, hogyan kell gazdaságilag önállókká tenni. Az ilyen önálló hivatás nyerhetéseért munkás társaságnak szelleme önmagától oldja meg úgy ezen társaság körére, mint sok másokra nézve is, a kik vele érintkezésbe jinnak. azon további feladatot, hogy a leányok mikép neveién dők arra, hogy a gazdasági önállóságot oly erkölcsi jóul ismerjék meg, a melyért küzdeni érdemes, a melyre eljutni megtisztelő. Ma még a müveit középosztályhoz tartozó fiatal leányokkal a kényszerhelyzet mondatja azt, hogy: „hozzá megyek a legelső körömhöz“, s ezt meg is teszik. De már a növendékeinknél ez a viszás helyzet megszűnik s meg kell szűnnie mindenütt, ha azt akarjuk, hogy egészséges családi élet legyen közöttünk ismét.

Nagyon óhajtandó volna tehát, ha a női praeparandiák egy évi folyama alatt a növendékek testi fejlett sége által is igényelt több mozgást biztositó oly tárgyakat hallgathatnának, a melyek a gyakorlati élettel a legközvetlenebb összeköttetésben vannak, s a melyek a gazdasági önállóság legbiztosabb alapját képezik. Ez lenne a nők érdekét igazán szem előtt tartó diakonia, még pedig nem kisebb jelentőséggel a vallástársadalmi életre annál, mely a vallás erkölcsi czélok megvalósítására a nő világ áldásos segédkezése által törekszik.

A ránk váró feladatnak azonban ez csak egyik része. Eredményeiben messze túlszárnyalja azt az a szeretet munkásság, melyet a keresztyén társadalom a nővilág közreműködésével fejt ki. Majd erről más alkalommal szintén szólni fogunk. A.

A b.-somogyi egyházmegyének és ezzel egyben ax egyházkerületnek, ismét gyásza van.

Halka István, a történelmileg is nevezetes kálmáncsai egyház lelkésze, május hó 18-án életének 71-ik évében, hosszas szenvedések után jobblétre szenderült. Kik idejében vettük a halálhírt, kartársai, barátjai, a szomszéd lelkészek s nagyszámmal megjelent tisztelői, részvéttel kisértük ki e hó 20-án örök nyughelyére. S midőn a legjobb és legígazabb barátja Odor József kisdobszai lelkész megáldotta a koporsóra hullott hantokat, — azzal a szomorú tudattal hagytuk el a temetőt, hogy egygyel ismét fogyott azon harczosok száma, kik a Krisztus ügyéért nemes lemondással és kitartó hűséggel küzdenek.

Buzgó, és puritán gondolkozásu pap volt a boldogult. Lelkésztársait a kikkel érintkezet, igazi testvéries lélekkel szerette — s a pap után azok családtagjait, — úgy a mint az a régibb patriarchális időben még szokás volt, — mintha rokonai lettek volna mindannyian, szeretettel halmozta el. Barátjai bizalmas körében, ha kitárult szíve s a játszó humor és tréfa megjelent ajakain, olyan jól esett nekünk ifjabb nemzedéknek látni, hogy mennyire szereti a korához nem, de kedélyvilágához még mindig közel álló ifjúságot.

Életrajzi dolgaiból a következőket emeljük ki: született Kocson, 1824-ben, a mely időben Nagy Mihály, a volt superintendens, volt a kocsi lelkész, kiről sokszor elmondta a boldogult, hogy: Nagy Mihály keresztelte, az confirmálta és pappá is az szentelte .... Iskoláit Kocson, Pápán és a debreczeni főiskolában végezte, honnét a dunántúli „patrióták“ tál saságában visszajött ismét „hazájába“.

Debreczenben érték az 1848. évi mozgalmas idők, a mikor „kötelesség szerint ő is honvéd lett s a bácsmegyei csatározásokban részt is vett.

Papi pályája színteréül b. e. Sámuel bát}Tjával együtt, a somogyi egyházmegyét választotta, hol: előbb Nemes-Kisfaludon 1 évig, Böhönyén 10 évig, a kálmáncsai gyülekezetben pedig 27 évig munkálódott az Űr szőlőjében.

Egyike volt azoknak, kik a cura pastoralishoz tartozókat — az ő leereszkedő modorával gyakorolta is. S’ miután uag\ előszeretettel, mondhatni szenvedéllyel fog-* lalkozott a házi gyógyszerekkel való gyógyítással: szívesen látott apostol volt az egyes házaknál, családoknál. A böhünyei gyülekezet tagjai máig is emlegetik a „jó“ Halkát, ki az 1858-ban dühöngött cholera alkalmával,, félelmet nem ismerő bátorsággal látogatta a betegeket » felügyelt és segédkezett azok gyógyításánál.

Gyülekezetének buzgó beszéddel kért azespeies — a leendő új lelkészben „Atyát“ is. Valyha, teljesülne a jő kívánság! Valyha megértené a gyülekezet is, hogy mi legyen reá nézve amaz „egy szükséges“ dolog! ....