Dunántúli Protestáns Lap, 1895 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1895-06-02 / 22. szám
341 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 342 Mekkora államsegélyre van szüksége a csurgói ev. ref. fögymnáziumnak? A b.-somogyi ev. ref. egyházmegye f. év ápril hó 23-án tartott rendkívüli közgyűlése a Csurgón emelendő uj gymnázium építési ügyével foglalkozva, hogy ebben, a jelenkor tanügyi követelményeinek mindenben megfelelő épületben, azon szép eredményt és elismerést, melyet az intézet tanárai hivatásuk odaadó teljesítésével kivhtak, továbbra is biztosítsa, sőt a mennyiben lehet fokozza, elhatározta, hogy ugyanazon dijazást biztosítja számukra^ mint a minőben az állami gymnáziumok tanárai részesülnek. Mivel pedig e határozat megvalósítására a fenntartó testület nem rendelkezik elegendő tőkével, egy bizottságot nevezett ki a közgyűlés, azon utasítással, hogy az a gymn. igazgatótanács ilynemű munkálatainak figyelembe vételével, mutassa ki, hogy a jelzett czél elérésére mekkora összeg volna szükséges, mint államsegély. E bizottság jelentése alapján, hosszas megvitatás után kimondta ugyanezen gyűlés, hogy 16, legfeljebb 17 ezer forint évi segéllyel fedezni tudja a gymn. pénztár a szükséges kiadásokat; felhatalmazta tehát az egyh. megye elnökségét és az igazgatótanács néhány tagját, hogy azok az állammal ily értelemben kössenek szerződést. Néhány nappal ezutáu nt. Szabó János gymn. pénztáros ur, a b.-somogyi egyházmegye lelkészeihez intézett levelében, azzal vádolja az egyházmegye intéző elemeit, hogy az említett javaslat elfogadásával végromlásba döntötték az ősök által gyűjtött gymn. vagyont, mert a tervezet keresztül vitelére nem 16 vagy 17, hanem 19 vagy 20 ezer forint kívántatik. Tehát „jó lesz az egyh. megye közönségének idejében felébredni.“ Szabó ui levele olvasásakor azonnal eszembe jutott, hogy pár évvel ez előtt, az állammal kötött első szerződés elfogadásakor kibocsátott „Egyházkerületi értesitő“jében ép úgy hirdette a végromlást és ébresztgette az egyházmegye közönségét, És kevés idő múlva saját pénztárnoki számadásával volt kénytelen bizonyságot tenni önmaga ellen, mert a számadás szerint, daczára, hogy 2— 3 ezer forinttal többet adott ki, mint a mennyi elő volt irányozva, még is a pénztári év 2000 forint vagyon szHpoiulattal záratott. Tehát valamint akkor nem volt, ép úgy most sincs veszély. Vártam, hogy azt Szabó úrral szemben valaki kimutatja. Miutáu az nem történt, kötelességemnek tartom, ha bár megkésve is, de el nem késve, e mulasztást kipótolni. Annál könnyebben tehetem ezt, mert azon szerencsés helyzetben vagyok, hogy ismerem azon tervezetet is, melyet mint költségvetést az állammal ujrakötendő szerződéshez, a miniszteri kiküldött és az egyházmegye küldöttsége együttesen készített. E tervezet szerint is, daczára, hogy a kamatot 6°l0 szállítja 7 és 80/0 helyett, a tanári díjazásokat ellenben felemeli 24950 írtról 25525 írtra, elég 16590 frint évi államsegély. S ha elég, mért kérjünk 20 ezeret, mért veszítse el iskolánk felekezeti jellegét, mert akkor a 14 tanárból hetet nevezne ki a miniszter, míg igy csak 5-öt leend joga kinevezni. De hát elég-e kevesebb? Feleljen meg reá a költségvetés. Szükséglet. 1. 14 tanár fizetése lakbére 5-öcl éves pótléka 25525 frt. 2. Tanárinyugdijra . . . . 1470 „ 3. Pénztámokdija .... 400 „ 4. Két iskola szolga .... 500 „ 5. ígazg. tanács ..... 300 „ 6. Egészségügy ..... 400 „ 7 Alapítványok után .... 2573 „ 8. Könyvtár ..... 500 „ 9. Szertárak ..... 500 „ 10. Tornaszerek ..... 50 „ 11. Fiités és világítás .... 500 „ 12. Adó és biztosítás .... 40o „ 13. R^paratio ..... 500 „ 14. Értesítő ...... 180 „ 15. Vegyesekre ..... 800 „ 16. Főgyimn. épület béregyenértéke . . 6000 „ 17. Felszerelések elhasználása . . 1100 „ Összesen 41698 frt Fedezet. 1. 129424 frt tőke 670 kamata . . 7765 frt 2. Haszonbér földek után . . . 1251 „ 3. Gymn. bérházak jövedelme . . . 1147 „ 4. Tandíj 250 növendéktől á 24 frt . . 6000 „ 5. Könyvtár *..... 250 ,r 6. Egészségügy........................................ 250 „ 7. Értesítő ...... 180 „ 8. Javító vizsga ..... 80 „ 9. Felvételi díj . . . . 210 „ 10. Bizonyítványok ..... 125 ,r 11. Tanári nyugdíj ..... 750 „ 12. Főgyimn. épület bár egyenértéke , . 6000 „ 43. Felszerelések elhasználása . . 1100 „ Ossszesen 25108 frt Államsegély 16590 frt Összesen 41698 frt E tervezet oly reális, hogy ellene elfogadható érvet felhozni alig lehet. Ha be lesz tartva, pedig ezt megköveteljük a pénztárnoktól, nem hogy fogyna a gymn. vagyona, hanem inkább pár ezer forinttal évenként szaporodni fog. Mert nincs felvéve jövedelemnek: 1- ször Somogy vármegye, az egyházkei illet, gróf Festetich Tasziíó és Iukey József űr évi adománya 777 frt 2- or Tandijtöbblet 40 növendék után, mert a tervezet 250 tanulót vesz fel. pedig ez évben is 290 van................................................. 960 frt 3 or A régi gymnázium bérjövedelme . 500 frt 4-er Késedelmi kamatok . . ___.____150 frt Összesen 1387 frt Pedig ezeket — emberileg szólva — mint biztos jövedelmeket lehet számítani. Hogy pedig ezen jövedelem el ne költessék, hanem mint vagyon szaporulat megmaradjon, legyen szives Szabó 21*