Dunántúli Protestáns Lap, 1895 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1895-06-02 / 22. szám
339 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 340 Közigazgatási költségeink. Egyházkerületünk legutóbbi közgyűlésén a tisztviselők fizetéséről és napidijáról alkotott szabályrendeletet elfogadta, azon kikötéssel mégis, „hogy mivel a szabályzatokban uj kiadással járó rendelkezések is foglaltatnak, ezekre nézve az egybázkerületi közgyűlés végelhatározását akkorra tartja fenn, a midőn a kellő fe dezet megléte a számvevőség által számszerűi* g kimutatva leend.u Ezen kikötés útját állja minden lehető kellemetlen meglepetésnek, s igy a nélkül, hogy más fontos czélok megvalósitásától vonná el az egyházkerület pénzerejét, életbe léptethető lesz a számvevőségi javaslat, melynek a napidijakat mérséklő s pénztárkezelési szempontból jelentékeny javulást involváló irányzatát kiemeltük akkor is, mikor a javaslat ellen egyházkerületünk pénzügyeire való tekintettel elvi szempontból küzdöttünk. Azok a czélok, melyeket mint egyházkerületünk s egyházunk érdekében minél előbb megvalósitandókat jeleltünk meg, részben megvalósultak, részben a megvalósulás küszöbén állanak a nélkül, hogy egyházkerületünk vagy az egyes egyházak pénztárát megterhelnék. Ilyen czélok a tanítói fizetések rendezése, mely -— daczára az egyházak részéről itt-ott mutatkozó indolentiának — állami szempontokból úgy látszik sürgetve és megvalósitva lesz; ilyen a lelkészek és segédlelkészek fizetésének rendezése, mely czélra a legutóbbi konventi ülés határozatából kifolyólag az állam részéről mintegy ötödfélszázezer forintot kérünk és várunk; ilyen a theol. tanárok fizetése, mely a legutóbbi kerületi gyűlésen rendeztetett, s ugyancsak a theol. tanárok nyugdíj ügye, mely legközelebb szintén rendezve leend. Rendezendóül fenmarad még a tanítóképző internatus s a leány internatusok kérdése, melyek aktuálissá válása nem az egyházkerülettől függő tényezőkön nyugszik. De ha ekként a számvevőségi javaslat életbeléptetése nem fogja akadályozni egyházkerületünket az egyházunk érdekében szükséges czélok megvalósításában s nem ró is újabb terhet az egyházakra: közigazgatási költségeink most is oly súlyosok, hogy azoknak vagy csökkentéséről vagy más forrásból fedezéséről kell gon doskodnunk. Egyházkerületünk határozata s a többi egyházkerületek példája egyformán azt mutatják, hogy e terhek csökkentését nem látják lehetőnek. Sőt bizonyos tekintetben elöbb-utóbb — legalább az egyházmegyéknél — emelkedés is allhat be; értjük az esperesi fizetéseket. Az esperesek teendői ebben a bürokrtikus korszakban anynyira felszaporodtak, hogy vagy káplánt kell tartaniok, vagy más segítséget igénybe venniök, ha irodai teendőiket végezni akarják. Márpedig úgy a káplántartás mint más segítség igénybevétele pénzbe kerül, úgy hogy a legtöbb esetben az épen nem fényes honorárium teljesen fölmegy erre; s igy, mint említők, valószínű, hogy legalább az esperesek tiszteletdijánál csökkenés helyett emelkedés fog beállani. így a segítésnek nincs más módja, mint ahhoz a forráshoz menni, melyből a méltányosság és a törvény alapján is várhatjuk szükségleteink fedezését t. i. az államhoz. A konvent legutóbbi ülésén igen üdvös dolgot határozott, midőn a szegény lelkészek fizetésének 800 írtra fölomelhetése czéljából az államhoz fordult, s midőn ugyanakkor a segédlelkészek fizetésének javítására is évi 20000 irtot kérelmezett. De nem végzett teljes munkát, mert egyúttal az egyház közigazgatási szükségleteire is kellett volna egy bizonyos átalányösszeget fölvennie, a melyből az esperesek tiszteletdijainak emelése s egyéb egyházunk administrálásában nélkülözhetlen kiadások fedezhetők lettek volna. Az ág. evangélikusok — úgy tudjuk — e szempontot sem hagyták figyelmen kívül; ők az esperesek évi fizetését 500 írtban vélik megállapitandónak, s az állam hozzájárulásának nagyságát az administrationális költségekkel együtt állapították meg s kérelmezték. Ugyanez lesz — nézetünk szerint — a legközelebbi konventnek is feladata, mert hisz egyházunk igazgatása s az igazgatás költségeinek a hívek újabb megterhelése nélkül való fedezése elsőrendű szükségletünk. Dk. Antal Géza.