Dunántúli Protestáns Lap, 1895 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1895-05-26 / 21. szám
Hatodik évf ol ja m. tíl. s/,«lllt. Pápa, 1885. május .26 DUNÁNTÚLI ELŐFIZETÉSI DÍJ: ! Helyben és vidékre pos{ tai szétküldéssel egész í évre 4 írt, félévre 2 frt. Az egyház és iskola köréből ADlMLl EV.REF. EGYHÁZKER. HIVATALOS KÚÍE. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. &HIRDETÉSEK DIJA: 4 hasábos petitsor többszöri közléséért 5, egyszeriért 7 kr sorja. Ezenkívül bélyegdíj 30 kr. TARTALOM: A prot. papság- társadalmi műveltségének kérdéséhez. Barba.— Az elfogulatlan közönségnek. Kormendy S. Tanügyi észleletek német földön. Kondor József. — T á r c z a. Első küzdelem az iskola székhelyéért (Folytatás). Kis Ernő. — Apróságok külföldről. Borsos István. — Vegyes közlemények. — Sze r-‘ k e s z t ő i üzenetek. A prot. papság társadalmi műveltségének kérdéséhez. A „Prot. E. és I. Lap“ f. évi 10. és II. számaibau Kármán József ur a prot. papság társadalmi műveltségének fontos kérdését tárgyalván, miután a prot. papság müveletlenségét hatványozott kiadásban bemutatta, mint egy újkori Nehemiás a prot, különösen ref. papság sanyaruságos volta feletti aggodalmai között kereste és — fel is találta a baj megszüntetésének gyógyszerét; de találmánya az Utilitarismus szempontjából éppen nem mondható korszakalkotónak. „Hivatásává kellene tenni — mondja — theol. intézeteinkben valamely tanárnak, hogy legalább minden héten kétszer-háromszor előadást tartson az illemtanból. A theol. tanárok választásánál több figyelmet kellene fordítani a választandó tanár tudományos képzettsége mellett annak társadalmi műveltségére is ;u vagy más szavakkal : a megválasztandó tanárnak jó volua talán egyúttal oki. táncz és illemtanárnak is lennie. Kár, hogy ez a felfedezés nem került a nyilvánosság eié pár hónappal ezelőtt, mikor a vallás- és közoktatásügyi m. kir. minister a képviselőházban a tanárképzés reformjával kapcsolatban az általános művelődésről is szólva azt mondta, hogy a filozófiai hallgatók egy része alig képes megszerezni azt a műveltséget, a melyre szüksége van. Megtalálta volna a miniszter a biztosan czélhoz vezető Ariadne-fonalat; mivel a fentebb említett körülménynek a tanárok az okai: ergo az egyetemi tanárok kinevezésénél több gondot kell fordítani a kinevezendő társadalmi műveltségére. Hát ez olyan „a baculo ad angulum“-féle következtetés. Azt csak elhiszi K. J. ur is, hogy az egyetemi tanárok kellő társadalmi műveltséggel birnak és ha még az egyetemről, az ország fő- és székvárosából is (a hol pedig a kellemes megjelenés, modor, úgyszólván észrevétlenül lesz sajátjává az embernek) kerülnek ki ifjak, a kikben némi fogyatkozás tapasztalható: csoda-e ha a provinciális városokban tanult iíjak, a hol őket „még a kevély civis is lenézi s mennyivel inkább a városi honoracior,“ — nem képesek a kényesebb dsentrik igényeit kíelégeteni ? Hogy papjainkban társadalmi műveltség tekintetében fogyatkozás vagyon, azt sajnálattál ismerjük el. De midőn ezt teszszük, nem mondunk ítéletet a szép nem azon részének véleménye után, a mely szégyenli magát a ref. pap miatt, mert az nem tudja felfedezni a bájos nagysám igéző ruházata és a Tátra fenyves rengetege közti hasonlóságot és nem látja a lomníci csúcsban a kedves uszályhordozó apródot; nem a kényesebb dsentrik (gentlemen of paper and wax) véleménye után sem, a kik nagyúri lenézéssel szoknak beszélni a tiszteletessel. Szakítsunk az előitélettel és mindjárt más színben látjuk papságunkat. Az előítéletes ember nem lehet igazságos bíró. Descartes. a legnagyobb franczia filozofius, az újkori filozófia megalapítója, csaknem 300 évvel ezelőtt mondta, hogy mindent kételkedve kell fogadni, a mi előbb nem igazoltatott. Theologus ifjaínknak és papjainknak pedig éppen az a szerencsétlenségük, hogy még világi nagyjaink sem tudnak az előítélettől szabadulni. A garabonciás diák még ma is emlékezetben él. Pedig csak 30 év alatt is sokat változott a világ; finomult az Ízlés, szelídültek az erkölcsök. Csak az előítélettől szabadulni nem L.dó nem látja a haladást — theol. ifjaiuk és papjainknál is. Hogy még most sem vagyunk ott, a hol kellene lenni; hogy a társadalomban nem foglalhattuk el a beuuünket méltán megillető helyet, aunak rajtunk kívül álló körülmények az okai. És mig azok a rajtunk kívül álló körülmények nem változnak, K. J. ur jóakaratu óhajtásai csak óhajtások maradnak. A jelen viszonyok között a „Finom Társalgó“féle könyvekből sem igen lesz kedve egy papnak sem megtanulni, hogy a kényesebb dsentri előtt hogy kell hétrét görbülni; sem durva hangját nem lesz kedve a szalonok akusztikájához finomítani. 21
