Dunántúli Protestáns Lap, 1895 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1895-05-12 / 19. szám
DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 294 293 azért mégis fájt neki, mert találva érezte magát. Elhiszem, mert Góliáthnak is fájt, mikor a kis Dávid dobálózott. Mint midőn a kígyónak fejére lépnek s a farkával vagdalózik mindenfelé: úgy hadonáz K. ur is, rozsdás fringiájával jobbra és balra ... Az ügy érdeméhez nem szól semmit, a következményeket, az okozatokat elmondja; de az okot,— a melyből azok származtak, mélységesen elhallgatja; s mivel olyan argumentuma, melylyel az ügyet alaposan védelmezhetné, nincs egy is: Kémjeién a vakmerő állítások, tagadásuk terére lépni, a hol — úgy látszik — legjobbal) .otthon érzi magát. Beleköt minden jelentéktelen szóba, s azt csűri, csavarja; olyan állításokat tulajdonit nekem, a mit én soha nem mondtam, nem irtani; önmagát megczáfolja, saját szavait letagadja. összevissza ir minden képtelenséget, elbeszél hallatlan meséket, egyszóval olyan képet ál lit az ügyről az olvasó közönség elé, hogy a ki meglátja, megborzad tőle, mint egy torz szülöttől! Még abban is megütközik, hogy én ál név alatt írtam; mit tartozik ez a dologhoz? . . az a kérdés, igazat írtam*é, vagy nem?. Ne személyemmel foglalkozzék, — hanem az ügygyei. Gúnyosan, mint egy sérteni akarólag álczás vitézneku nevez, pedig jól ismer, és tudja kivagyok, sőt azt is tudja, hogy én ő tőle megijedni nem fogok, és hogy minden állítását porrá zúzom, „ezért szerette volna «lőttem a sorompót levonatni! Ebben a boldog hitében, hogy t. i. én már többet nem irhatok — szabadnak érzi magát, állít olyan [valótlanságokat, letagad olyan napfénynél tisztább igazságokat, hogy megáll az embernek esze, ha elolvassa. Még egy kérdést is megkoczkáztat czikkje végéu, de csak azért, mert már szerinte én nem felelhetek; ha ő tudja, hogy én, mint illik, megfelelek rá, örömest elhallgatta volna. Azután elő veszi elavult lomtárából főfő argumentumait. . . rendes czimeit, melyekkel felruházza ellenfeleit: gyanúsító, vakmerő rágalmazó, sötét lelkű satb. S mint a chinaí katonák kiraklvák a vár sánczaira a kitömött tigris fejeket, — hogy az ellenség elszaladjon: úgy rakogatja elibém, a fenti titulusokat, bizonyosan azért, hogy én is megijedjek, és világnak fussak. De hát én nem szoktam megijedni s itt vagyok újra. Most térjünk a dologra. Azt mondja K. ur, hogy szükségem volt hamis axiómáira, igy valótlan állításokra — hogy kieszelt vádrendszeremet felépíthessem. — Apróra szedem válaszát, felhonczolom annak tartalmát, és kimutatom : kettőnk közül melyik állított fel hamis axiómákat, és melyikünk állított képtelennél-képtelenebb valótlanságokat! . . . Azt mondja K. ur a 11. számú lapban: „mely őszszeget (t. i. a 2000 Jrtot) midőn jelvett ein, Szüts Mihály akkori egyh. megyei pénztárnok keze közé tettem te, mely össeget nevezett - statútum ellenesen, a szigetvári segély egyletnél helyezett el olcsó kamatra. Ez tehát kettős vád akar lenni a pénztáros ellen, hogy statútum ellenesen és olcsó kamatra adta. Ez egyszerűen mondva nem igaz. Tessék elolvasni az 1885. ápr, 27—30. napokon Kadarkuton tartott közgyűlés jkönyvének E) pontját, a 15-ik lapon szóról-szóra ez olvasható: ,.A daruvári missióra tett ezen nagybecsű alapítvány esperes ur á tál a kaposvári takarékpénztárban elhelyeztetvén, az erről szóló betéti könyv az egyházmegyei pénztáros Szűcs Mihály urnák, a gyölés színhelyén átadatott kezelés végett“. (sic!) Én ilyen valótlanságot nem mernék Írni. Ön elhelyezi a pénzt Kaposváron és takaréktár! könyvet ad át a pénztárosnak, és íme egész vakmerőén vádolja most, hogy a pénzt (a mit nem is látott) statútum ellenesen Szigetváron helyezte el — segély egyletben, olcsó kamatra! Azt mondja továbbá: „Tettem még annyit (a kölcsönügynél) hogy 1650 jrt. követelésemmel ''szemben megengedtem a szóbeli 2 ezer frtos kölcsön első helyen lehető betáblázását,“. No, no . . . lassabban! Hát K. urnák volt bekebelezve ezen birtokra pénze, vagy volt előjegyezve bekebelezésre, — hogy az elsőbbséget átengedte? . . . Nem volt. K. urnák azon birtokra sem bekebelezve, sem előjegyezve nem volt pénze soha, és ugy-é milyen vakmerőén állít. Meg nem foghatom, hogy lehet ilyent Írni? Hát K. ur még csak meg sem gondolja azt, a mit leír? Lássa, én másként cselekszem, én addig a papírra nem vetek egy betűt sem, mig meg nem győződöm annak teljes igazságáról. Ment volna el Kaposvárra - mint én elmentem — betekinteni a telekkönyveket, ott meglátta volna, ha már elfelejtette, hogy K. urnák azon birtokon pénze nem volt. Nagyobb bizonyság okáért ide Írom a tkönyvi végzést: „Körmendig Sándor javára pedig egyáltalában semmi követelés a tkönyvben bejegyezve nem lévén, ezekre vonatkozédag, az elsőbbség átengedése tekintetében intézkedés nem történt“. (sic!) Ugy-é K. ur világosan állítja, hogy ki lett elégítve . . . Lássa itt a pénz! - És hogy bármi kicsiny jogot formálhasson hozzá: gondol merészel és nagyot, és azt állítja, hogy követelése volt; bevolt kebelezve, vagy elő volt jegyezve - holott mindebből egy betű sem igaz! — Ezután előadja a pénz kikölcsönzésének tényét, s igy ir: az ügyész nem várva be a hagyaték bíróilag leendő letárgyalását stb. stb. a 2 ezer frtot Fuchs József illetőségére (a mi 5 — 6 ezer forint értéknek mutatkozott) betábláztatta, pénztárnok pedig a kölcsönt jó hiszemüleg kiadta. Ezután előadván, — hogy az ügyész — mint állítja — a kölcsönt megtagadta, a pénztáros mégis kiadta — igy folytatja: arra meg jó lesz, ha az ügyész ur ad felvilágosítást, hogy ha ő megtagadta a kölcsön kiadásált, ki kebeleztette be a 7-féle birtokra a kölcsönt? Tehát még azt sem tudja, hogy a pénzt ki kebelezte be, — hogyan volna ő érdekelt, hogy lehet az ő nevével kapcsolatba hozni az ügyet? De hát én erre is megfelelek: K. ur felhívta az ügyészt, hogy ezen 2000 frtot kebelezze be, a mit meg is tett. s a miről K. urat értesítette is azonnal; és ezek után ön kierőszakolta a kis könyvet a pénztárostól? És ezt ha talán tagadná, tanúval igazolom, vagy egy nyilatkozattal bebizonyítom. Most következik egy érdekes mese. A 2 ezer fit F.nak 750 frt értékű vagyonára k'adatott és bekebeleztetett. Hogy ez igy van, mutatja az, miszerint az árverezéskor is csak ennyi értékű vagyona volt. De hát azt gondolhatja mindenki, hogy ilyen dologgal nem állhat ki a kö-19*