Dunántúli Protestáns Lap, 1895 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1895-05-12 / 19. szám
291 DUNÁNTŰLI PROTESTÁNS LAP 292 erélylyel legyenek képesek megküzdeni az őket mindenfélekép megejteni szándékozó veszedelmes megkisértetésekkel s a jövő utjának egyengetésére önzetlen lelkesedéssel bírjanak. Tehetik-e pédig másként, mint hű ragaszkodással azon egyház iránt, melynek mi kálvinista magyarok mindent de mindent köszönhetünk. Sok függ egy néptanitótul és sokat tehet, ki a nép jólétét mindenkor azonosítani igyekszik saját boldogságával; de nemcsak, hanem még az előbbit előtérbe helyezi az utóbbi fölött! S mikor volt erre oly kiváló ok és alkalom, mint napjainkban, a íelekezetközi viszonyok ezen súlyos idejében. Igaz, hogy a sajnos túlhajtás és egy két elbizakodott kartárs meggondolatlan nagyzási hóbortja igen sokszor megtermi számunkra a félreértés keserű gyümölcseit, de mindezek daczára éheznünk szabad, de csüggedni nem! Nem kivált most, mert mikor felekezetűnk életképességéről van szó, melyet csak a hitbuzgóság tudatos ápolása s növendékeinkbe átvezetése által bizonyíthatunk be. Meg keli gondolnunk, hogy mi a jövő nemzedékéi vagyunk, kik bizonyosan hálás érzések közt fogják felhantolm a sirt, melyben az élet fáradalmait pihenendjük, ha hivatalos kötelmeinkből kifolyólag oda törekedünk, hogy minden oly intézmények, miket a nép szellemi és anyagi felvirágoztatásának rugóiként ismerünk, meghonositassanak; — ha készséggel oktatjuk a tanulni vágyókat, s erős kezekkel és akarattal rakjuk le — mennyire az tőlünk függ — a nép boldogitásának alapköveit. Senki nem vethet pedig biztosabb fundamentomot annál, mely már vettetett t. i. a Jézns Krisztus. Azonban tartózkodás nélkül meg kell vallanunk, hogy sok dologban, miket e mai kor kimagasló százada követel tőlünk, „csak részben vagyon meg bennünk az ismeret,“ s hogy igazi tanitó-mesterek legyünk — pedig kell, hogy legyünk — folytonos munkálkodásra, s e mellett egymás támogatására van szükségünk. Minek elérhetése szempontjából oda kell törekednünk, hogy a minden év tavaszán tartatni szokott „Egyleti gyűlés alkalmával először is a „körök“ tanítói — vagy közülök egy-egy megbízott kartárs tartson értekezést az előző évi működésről, — kiemelvén — paedagogiai szempontok szerint a haladás mikéntjét, s a netalántáni elmaradás okát, és csak az igy végig hallgatott referendák elvégzése után kezdődnék a tulajdonképeni értekezlet* még pedig szoros figyelemmel az Egyesületi élet czéljaira. Hogy tehát az összejövetelek valóságos tanfolyamokká változzanak, s ne kelljen nézet és vélemény eltérések fölötti meddő vitatkozással letelnie a drága időnek, mit évenként alig egyszer tölthetünk kartársi érintkezésben. Ezen rövidke tanfolyamon leginkább a gyakorlati előadásokra, s ezek alapján a gazdászat minden ágára fordítanánk a figyelmet, de különösen a ma már sehol sem nélkülözhető h ízi ipari oktatásra. Ez lenne az én szerény nézetem szerint a mindnyájunk által kivétel nélkül óhajtott jobb jövőnek legalkalmasabb biztosítéka s szeretem, hinni, hogy a példa nem maradna utánzás nélkül; de eredménye is lenne; mert azok, akik hivatásuk magaslatán állanak, igyekeznének ismereteiket közkincscsé tenni, azok pedig, akik szép hivatásuk tudatával bírnak, igyekeznének a magukban észlelt csorbákat napról-napra mindjobban kiköszörülni! „Hát a pénz?“ Kérdi a más kerítéséhez támaszkodni szeretők serege. Ezektől azt kérdem: Kicsodák vagytok ti?„ T. J. Végválasz Körmendy urnák *). Azt mondja Körmendy ur e becses lap hasábjain, hogy én sárral dobálózom. Pedig akárki olvassa is el azon czikket, — melyet Dobál név alatt Írtam, abban K. inra semmi sértő jelzőt nem talál; én csak száraz tényállást írtam le röviden, mintegy vázlatszerüen. De hát *) Az ápril 21-én megjelent i(i-ik számban kijelentettem, hogy a vizsgálat alatt álló ezen ügyben további hírlapi vitatkozásnak helyt nem adok. Ezen szerkesztői kijelentés vitán a lap hivatalos jellegére utalással több helyről, még pedig az ügy által csak harmad sorban érdekelt kerületi tagok részéről, kiket Somogy megyétől két-három közbevetett megye választ el, olyan nyilatkozatok jöttek hozzám, me^ek semmi kétséget sem hagytak fenn az illetők azon véleménye iránt, mintha e lap bizonyos kör. vagy körök szolgálatára rendelt vakeszköz volna. Ily helyzetben, továbbá tekintettel arra, hogy N. L. ur röpirat alakjában akarta ez ügyet nyilvánosság elé vinni, nem térhettem ki az elől, hogy a vitának továbbra is helyet adjak. Nem mulaszthatom azonban, el a magam részéről annak kijelentését, hogy kivált a mostani viszonyok között az efféle vitákat egyházunk életében a legsajnosabb jelenségnek tartom ; nem mulaszthatom el eléggé ajánlani az illetők ügyeimébe azt, amit Pál apostol I. Kor. tí. r. 4—ö verseiben, továbbá a (Saláták bó* Írott levél 5 r. 14—lö-ik verseiben mond. Á békesség Istene adja az ő megvilágositó szent lelkét a mi sziveinkbe, hogy ne az emberek előtt való igazságot* hanem anyaszen.tegyzázunk hasznát keressük. Szerkesztő.
