Dunántúli Protestáns Lap, 1895 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1895-04-07 / 14. szám
dünantüli protestáns lap 214 213 győzhet bennünket a tények csalhatatlan ereje, a következmények okszerű logikája, njabb buváriatok, kísérletezések könnyen meggyőzhetnek állításunk, tudalmunk tarthatatlanságáról; de oda a szív mélyére, oda nem hat semmi bölcselkedés, vissza pattan onnan minden okoskodás. S ha még is akár a kételkedő álbölcsesség, akár a vallásból gúnytüzés féktelensége, vagy bár a ridegen bonczoló tudás kíméletlen támadása, megzavarni akarná annak a szentélynek harmóniáját, a küszöbön álló hitnek angyala lángpallosával űzné el, ezt mondván: távozz tőlem, és ne kisértsd a te. uradat Istenedet! Valamint a Szívnek minden érzelme p. o. a szeretet, oly tiszta — oly fenkölt, hogy az szereti még akkor is szeretetének tárgyát, ha azt zabolátlan beszédek befeketiteni, rossz színben feltüntetni akarják, sőt még akkor is, ha az rongyokba öltözve a vétkek töviseitől megvérezve, méltatlansága érzetében szemeit felemelni nem merve áll előtte, tehát szereti még akkor is, mikor a józan ész, az értelem ezer meggyőző okot tud is felhozni egy ellenében annak szeretetre érdemetlen volta mellett; ép úgy a vallásos érzelem is, bár ezer okokkal harczoljon is ellene a tudomány, a világi bölcsesség, megnem ingatható erővel él tovább a kebelben, hogy még akkor is, azon a ponton is, hol már a bölcsek látása is elhomályosul, hol a tudós kezéből kiesik a kutatások, -a buvárlatok fegyvere, tehát még azok egybehalmozott bölcsességének romjain is új eget, új földet lásson megnyilatkozott szemeivel. S utóvégre is szép az a tudomány, mikor az ész repül mérhetlen messzeségbe hatalmas szárnyain; leolvassa régi mohos sírkövekről az emberiség mondák világában elvesző történetét; meghatározza percznyi szabatossággal, hogy e vagy ama bolygó csillag hány száz év múlva fog a földnek eme vagy ama pontján láthatóvá lenni. De mit használ a számok csalhatatlan ereje, a tények logikája az egyszerű embernek, a nagy tömegnek! mit a szenvedő léleknek, mit használ a hajléktalan bujdosónak, a kenyérért esdeklő elhagyottaknak“? Sőt a haladás vívmányai által elért eredmények, a felfedezések sokfélesége, a szórakozás s az élvezet finoman kieszelt ezer nemei, csak kiáltóbbá teszik az ellentétet, tátongóbbá az űrt, mely azokat, kik ezekkel nem bírnak, kik ezeket csak a fényes kirakatokon át szemlélhetik, amazoktól elválasztja. Nehéz a nélkülözés, fájdalmas a csalódás, leverő a veszteség a szegénynek s tudatlannak is, de mennyivel nehezebb, fájdalmasabb annak, kinek lelke kimivelve, érzése finomulva s nemesülve lévén, a bölcsesség s az ész világánál kénytelen egyedül keresni vigasztaló sugárt a sötétben, mely pedig nem ad neki kényért; könnyeit nem törli le, csak vigasztalanabbá, ridegebbé teszi sorsát, helyzetét. A vallásos érzés ellenben szikláról sziklára, tövisről tövisre megnyugvássál lép, sűrű erdők sötét homályában, a sors mostoha fellegeinek dörgésében is fénylő világosság vezérli lépteit, s átliatolhatlan, megsebezketlen pánczél védi kebelét; a vallásos érzés kiapadhatlan forrása táplálja s enyhíti kínait akkor is, ha nélkülözni kell, s ha talán elfogy is házában a mindennapi kenyér/ S ott a koporsónál, mikor zokogva áll a kesergő szív s mint a kifejezhetlen fájdalom megtestesítője áll a sérült lélek, mikor elsötétül, elhomályosul könnyek özönén át a fénylő világ; vagy a sirhalom felett, midőn a panaszos rögök oIly lelketrázólag hullanak az elhunylak lakóhelyére. mikor az elviselhetlen kin alatt csaknem sirbarogy a fájdalom, óh mily kiapadhatlan vigasz forrása a szivünk mélyén lakozó vallásos érzelem, üdítő balzsam csepjei csordogálnak onnan — fény ragyog annak belsejében — s tündöklő sugárinál bölcsövé változik a koporsó, nyúgalom ágyává a sir, s altató édes anyává a földnek rejtelmes kebele! S mutasson bár a kételkedő bölcsesség a temetők szétporló csontjaira; - vizsgálja bár górcsöveivel s a tudomány műszereivel az enyészet munkásai által megőrlött hamukat, s szánakozó mosollyal tekintsen a hit sugárai által felszántott — imént még könyezö arczra: nem fogja megingathatni, megtántorithatni a hivő kebelt. Oly mélyen gyökereznek e magasztos érzelem sarjai, hogy azt onnan kitépni s az okoskodások rideg, kíméletlen fegyverével kiirtani nem lehet. Mint a kíméletlen viharok által összeroncsolt hajó utasa a tengerből kiemelkedő sziklára vetődvén nyugodt kebellel nézi a lábait csapdosó hullámok bősz dühét s a szélvész haragos zúgása, a fellegek menydörgő moraja között is törhetlen reménynyel várja, keresi a szabaditó vitorlát, s bátorságát, reményét az elemek vad csatája közt is elveszni nem engedi ; úgy a hitben erős lélek is a bensejében élő kiapadhatlan forrásból táplálkozva, a. sors niostohasága által földretiporva bár, vagy kíméletlen támadások által nyugalmából megzavaríatni akarva, nem veszti el erejét. Azon csergedő forrás reményt, bizalmat, megnyugvást, mindent nyújt neki! S végre is az ész hol veszi a maga bizonyítékait, érveit a vallásos érzelem és annak magasztos tárgyai ellen ? Csalhatatlanok-e annak okoskodásai, tapasztalatilag kézzel foghatőlag meggyőzhet-e ellenérveinek helyessége a vallásos lélek sejtelmeinek alaptalansága felől ?— Oh, ismeretlen határok, még eddig fel nem fedezett országok beláthatlan terein vezet bennünket a vallásos érzelem > az ész, az értelem oda szintén csak okoskodás, csak sejtelem, vélelem alakjában követhet, semmi gyakorlati, tudományos experimentumok nem szőlanak kételkedése s álláspontjának csalhatatlansága mellett. Még nincs meg az a műszer, mely felfedje a még eddig megoldhatlan titkokat! Eljön-e, meg lesz-e az valamikor ezredek, miliárdok múlva, vajh kitudhatja azt. Addig is él kiolthatlanul a vallásos lelkesedés lángja, kiapadhatlan hőséggel folydogál annak forrása, élve ott a szívben mélyen, hol minden magasztos, minden felséges érzelmek teremnek. (Vége.) Patay Károly. 14*
