Dunántúli Protestáns Lap, 1895 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1895-04-07 / 14. szám

211

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP

2D'

vei, csekély jutalékaival egészen elvetendőnek tartom,— mert ezen ügynél is a centralisatío nyomul előtérbe a maga hátrányaival és kezelési költségeivel. Annyit azonban mégis megkoczkáztatok: valyon nem jobb volna-e az ott előszámlált jövedelmeket, az állami segély 80 ezer forintját, a közalapi e czélra adandó jutalékot minden egyházmegye gyámoIdájának, vagy a gyülekezeti népesség, vagy a lelkészek számarányában kiosztani, — hogy aztán azok maguk kezelnék azt számadás terhe mellett, — igy megtakarítva a központi emelkedő irányzatú nagymérvű kezelési költségeket s az ottani olcsó ellietyezéssel szemben itt nyerendő kamat többletet a segélyezendők számára. A mi gyámoldánk ez előtt mintegy 25 évvel 5% belépti és 1% évi díj mellett megalakulva, már is ad az özvegyeknek s árváknak annyi osztalékot, illetőleg segélyt, mint a mennyit a Szász Domokosféle tervezet — nag3’ adókulcsa és a fenti mellék jövedelmek mellett is kilátásba helyez; ha pedig az évi dijat mi is 2V,0),,-re emelnénk, 80 ezer írt államsegély és a közalapi jutalékhoz a fent jelzett valamelyik arány szerint hozzájuthatnánk: mi, mondom, ezen jutalékot kétszerezve adhatnánk ki az illetőknek. De hát igy hova lenne a központi hatalom s annak költekezése ?

Szabó János,

lelkész.

A vallásos érzelem.

Avagy kit hatnának meg lelke mélyében, keble legmagaszlosabb érzelmeiben azok a közönségesen nyilvánuló vallásos cselekmények, melyek rituálék neve alatt határozódnak. Igaz ugyan, hogy szép az a művészies ének, mely itt ott a róni. katholikus templomokban, különösen a &/.ékes egyházakban hangzik, a lobogó gyertyák lángja elmosódó fénye, a felszálló temjén füst átható illatával betöltve a templom boltiveit, a celebráló pap fényes ruhája, a segédlet s azok ornátusa, oly szép harmóniában egyesülve a templom boltozatával, aranyozott oszlopaival, s az oltár képeken az Idvezitő magasztos szenvedő alakjával : mindezek együttesen nem közönséges hatást képesek előidézni, de ez csak a szépnek, a fenségesnek hatása csupán, melyet feltalál az ember talán a világias irányú szórakoztató helyek szinjátékaiban, vagy egy monumentális emberi alkotás láttára.

S bizonyára a mi protestáns egyszerű istenitísztetetünk sem képes önmagában a vallásos éj zések, a hit — a földfeletti magasztos érzelmekért lievülő lélek áhítatát, hármoniáját, azt az eszményiekért lelkiekért hevülő, egy megfoghatlau, kimagyarázbatlan. de azért sejtett, tudott, hitt legfőbb hatalom, — az Isten előtt leboruló, s a sirontulí reméllett jobb. boldogabb, tökéletesebb élet után eseugő vágy, óhajtás, s az ezekkel kapcsolatos ihletett magasztos érzelmek eszméjének csodás hatású átalakító, megszentelő erejét felébreszteni. — Hiszen ha ezt ez utón el lehetne érni, ha a vallásos hit, a vallásos lelkesedés a maga nagyszerű, bámulatos átalakító mintegy a földieken túl emelő, csodálatra késztető állapotával,

csupán a rituálék igénybe vételével elérhető leime, az esetben legbuzgóbbak lennének közöttünk azok: kik mindennapon megjelennek a templom falai között; az esetben a vallásos érzés, s annak tényei csak opus — operatum, csak mechanicus — s könnyen elsajátítható tulajdon s képesség lehetne valójában.

Nem, — nem függ az még a neveléstől sem csupán! A csecsemőből, ki selyem párnák puha bársonyán, aranyos bölcsőben reng s ki felé boldog mosollyal hajol az örömben úszó, müveit, nemeslelkü édes anya, hányszor — sokszor válik sivár, rideg keblii alak, kinek leikül etében semmiféle szépeu, kedvesen illatozó nemes érzelem virágai, aunyival kevésbé a bitnek mustármagja gyökeret nem verhet. S viszont hány nyomorult viskó szülötte, kire mint felesleges teherre tekintett a szülői-öröm helyett boszuságtól villogó szem, leve a hit és erkölcs apostolává, az erény és vallásosság példányképévé.

Hit és vallásosság! az emberiség legnemesebb mert legbecsesebb gyümölcsöket termő virágai, ti magasztos érzelmek, hol is lakozzatok ti máshol, mint a minden érzés, minden ideális és fennkölt, mélységes és boldogító érzület székhelyén — a szívben.

Mint a legnemesebb érczek. s tündöklő ékkövek elrejtve mélyen a föld bensejében, úgy ti is az emberi kebel mélyén, a szívnek titkos redőiben teremtek! Ott fakad, ott sarjad annak a boldogító, felemelő érzületnek mustármagja, melly áttörve szülő termő földének falait, nem. találva elegendő táplálékot a föld sokszor sivár, sokszor rideg vidékein, szálaival, ágaival felülemelkedik a felhők táborán — felül a véghetetlen égbolton, s ott az égnek fényességében megfejthetlen rejtelmeiben, a beláthatlan messzeség távol ködében terjeszkedik gallyaival, leveleivel, hogy magának az örökkévalónak közellétéből — annak a kimagyarázhatlan, megfoghatlau, véghetetlen szellemnek dicsősség forrásából vegyen erőt, növekedést, viharokkal. bősz elemekkel daczoló szilárdságot magának!!

Ott fakad annak a csodálatos erejű, hegyeket mozgató erőnek, a hitnek forrása, hogy mint a hegyek kristálytiszta patakja folydogáljon az üdén, tisztán, békék közé nem szoritatva, el nem gátolhatva, s miként az parányi forrásból hatalmas hömpölygő folyammá válik, úgy ez is csekély kezdetből, az érzetnek parányi forrásából, ellenállhatlan hatalmú. — csodás — bűvös erővé változzék által. Avagy próbáljátok a hivő lelket a tudományok, az eszközök ezerféleségével megzavarni hitében! Kíséreljétek meggyőzni a Ilit tárgyainak tarthatatlanságáról, szedjétek bár érveiteket tudományos - bölcseleti rendszerbe, minden okoskodástok őt hitében megingatni, meggyöngiteni nem fogják, sőt az ellenhatás által késztetve bámulatra méltó tanujelét fogja adni lemondásra, önfeláldozásra. határtalan tevékenységre, bámulatos tettekre kész hitbeli meggyőződésének.

Az értelem által elsajátítható tárgyak, tudalmak, különböző behatásokra, talán az ellenvélemény, vagy a tapasztalatok, tudományos buvárlatok nyomós okaira változtathatnak formát,alakot cserélhetnek. A mit elébb bizonyosnak tudtunk, annak téves volta felől könnyén meg-