Dunántúli Protestáns Lap, 1894 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1894-01-07 / 1. szám
9 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 10 dáról tud beszélni. De az isteni igazságot, az ember örök javát, üdvösségét érdeklő igazságot ki tudná kitalálni? Minden hamis vallás tele van csodákkal, de tanaik eltorzultak. Vannak csodák, megmozdítják az eget és a földet, tevékenységben tartják a teremtettség minden hatalmát, és mégis mindezekben semmi sincs kijelentve. Egészen rájuk alkalmazhatjuk a hires római költő eme mondását: „Parturiuut montes; nascítur ridiculus mus“. Az indusok babonái csodákkal telvék. Chinában azt vélik, hogy a bálványok mihelyt elkészültek, minden segítség nélkül felkelnek és helyüket elfoglalják. Hitük szerint Amida szobra is igy került Koreából Japánba. Habib, Malek fia, igy szólt: „Mohamed most dél van! ha azt akarod, hogy benned higyjünk, csinálj rögtön éjszakát — menj fel Abu-Ivabai hegyre és parancsold a holdnak, — a mely most még közelben van, mert most van a hónap tizenötödik napja, — hogy teljék meg; szálljon le a Kaabára, kerülje meg azt a szent épületet hétszer, hajoljon meg előtte, és mondja neked érthető arab nyelven, hogy a város és a környék lakói megérthessék, „békesség néked Isten igaz prófétája“. Azután pedig menjen be burnuszod jobb ujján és jöjjön ki a balon és akkor váljék két részre, az egyik része szökdécseljen nyugotra a másik pedig keletre, majd közeledjenek egymáshoz és egyesüljenek“. Mohamed igy felelt, nem tartozom azok közé, a kik meghátrálnak“ és minden úgy történt, a mint Malek kívánta, — a hold kitűnő arab nyelven beszélt és keresztül ment a próféta humuszának ujjain. Nemcsak a babonás pogány és Mohamed tanítványai, de a pápaság is talált ki csodákat. Legendáiban olvashatjuk, hogy Loyola Ignácz a jezsuita rend alapitója gyakran a levegőben járt; és egykor belépvén egy setét szobába, azt úgy megvilágositá, mintha sok fáklya égett volna abban. Szentté avatása érdekében kétszeri csoda tettét sorolták elő a Rota birái és az illető congregatio elé. Mi a különbség Jézus Krisztus csodái és eme költött csodák között? Sok különbség van, de a legfontosab ez: Jézus csoda tetteiben mindig az Isten dicsőségét és az idvességet munkáló nagyszerű igazság nyilvánul, mig a keleti, római és mohamedán babonás csodákban ilyesminek nyoma sincs. De mondhatná valaki, Mohamed és Róma csodái nem igazak, tehát össze sem lehet hasonlitani a keresztyénség csodáival. Csakugyan ebben van igazság. De a keresztyénség tanai és csodái úgy összefüggenek, hogy ha azokat szétválasztjuk, megszünnek| az evangeliom igaz csodái lenni. Az egyháztörténelem tanitja, hogy egy pápa — VI. István — egyik elődének Formosusnak, — a kit hitéért, a szent Írásban való jártasságáért és keresztyén erényeiért általában becsültek — holt testét kíásatta. A hullát főpapi diszbe öltöztette. A tiarát fejére tették, az aranynyal hímzett stólát nyaka köré helyezték. A pápai thrónra felültették. István szerint ez Formosus vala. A concilium összegyűlt, s midőn az összegyűlt atyák ünnepélyesen körül álták a főpapiszéket, István előlépett és igy szóllott Formosushoz: „oportoi püspök, miért engedted magad a nagyravágyás által elragadtatni, hogy a római széket bitorolnád?“ Mivel Formosus pápa nem felelt, egy diakónus rendeltetett védőjéül; de a védelem daczára Formosus bűnösnek találtatott; a főpapi ruhákat leszedték róla, s három ujját, mellyel az áldást szokta osztani, levágták, ezután lefejezték és testét a Tiberisbe vetették *). Istvánnak némi tekintetben igaza volt. Ez a főpapi jelvényekkel felékesitett hulla Formosusé volt; az ő teste, kezei, ujjai és feje volt. 0 volt az, a kit a concilium elitéit, a kit a kegyelet nélküli utód megszólított. De igazán még sem ő volt, mert lelke kiszállt már testéből. István önmagát csalta meg, s a prelatusok egy méltatlan komédiát játszottak. Formosus távol volt. Az igazi Formosus már előbb megjelent egy magasabb itélo szék előtt. A kik csupán Krisztus csodáihoz ragaszkodnak és az ő tudományát mellőzik, ép olyanok, mint István pápa. Csak a holt test vau kezeik között. Az élet, a csodák lényege — a keresztyén tanok, azok hiányzanak. A keresztyén tudománytól elkülönített Krisztusi csodák nem költöttek, igazak; de mégis meghamisittatnak, élettelenek és hatálytalanok s a tiszta hit tárgyai többé nem lehetnek. Az evangéliom szent tana a fődolog. A csodákra fektetni a fősulyt nem evangéliumi keresztyénség; babonasággá való lealacsonyitása a vallásnak vagy legalább is a középkor visszaidézése, a midőn a megrontott keresztyénséget véve fel a még czivílizálatlan népek, — a melyek különben életteljesek és az ifjúkort jellemző élénk képzelettel felruházottak valának, s mellőzék az üdvözít® igazságot —, csak a csodákat keresték az evangeliomban s azt képzelték, hogy az ős idők természetfeletti eseményeit folyton megismétlődve látjuk, és még éltökben felékesiték a szenteket a rendkívüli csodák dicsfényével. Már ekkor is tiltakozott néhány nagy elme a csodák mértéktelen szeretete ellen. A párisi egyetem hírneves kanczellárja Gerson János a Constanzi zsinaton erélyesen kikelt, igy szólván: „Napjainkban az egyház sajnosán nélkülözi a biblia alapos ismeretét; és ennek következtében növekedni látjuk a visiok, revelatiok és a csodák iránt való hajlandóságot. Vigyázzunk, hogy mi is elő ne segítsük ezt. „És ugyan ezen zsinat dicső áldozata Húsz János, ezt feleié azoknak, a kik tőle csodákat kértek: „A csodák azok, a mivel az Antichrisztus egykor meg fogja csalni a világot. Az igazság hirdetése és azért való szenvedés a legbiztosabb jele anuak, hogy valaki Istenről tanít“. A valódi keresztyén — mondja ismét — nem a csodákat keresi, hauem az ige Ígéreteihez ragaszkodik. így beszéltek hajdan is azok, a kiknél az igazság szent tanainak helyét nem a csodák iránti előszeretet foglalta el; igy beszélnek ma is, a kik a megismert igazságot végtelenül magasabbra becsülik a csodáknál, még Jézus Krisztus valódi csoda tetteinél is. A csodákkal való megelégedés a gyermekek jellem*) Auxilius de ordinationibus Formosi P. lib. II. Histoire Ecc— lesiastique de 1 abbé Fleury Livre 54.
