Dunántúli Protestáns Lap, 1894 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1894-03-04 / 9. szám

133

DŰNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

134

Írásbelinek lenni? Miért ne állhatott volna az elmére gyakorolt hatásban, vagy álomban, vagy visióban, vagy mehetett végre valami olyan módon, melyhez az emberi elme ártatlan állapotában fogékonynak mutatkozott? Bármi módon történt legyen is a közlekedés, tény az, hogy az a hagyomány, mit a létezők közt legrégibbnek ismerünk, egy jövendölést foglal magában, mely igaznak bizonyult az által, hogy Írásba foglaltatása után legkevesebb 1500 év múlva beteljesedett. S az a jövendölés, hogy az aszszonynak magva meg fogja törni a kigyónak fejét, vájjon honnét származhatott? Ez bizonytalan; de e bizonytalanság épen olyan, mint a minő minden embryónál meg van. A nemi sajátságok, melyekből egy meghatározott szervezet kifejlődik, már benne vannak s ezen nemi sajátságok az egész jövő fejlődést meghatározták már.

Az Isten-eszme kifejlődésének e tekintetben viszont az a megkülönböztető vonása, hogy történeti. Nem emberi elmélődés eredménye, bármily komoly és felvilágosodott lett légyen is az, hanem azon külbehatásoké, melyeket maga Isten végzett egy nép történetében. Más vallások szent könyveiben is találunk hymnusokat, melyek telvék áhitatos érzelemmel s Istenről való gondolataik meglepnek bennünket igazságukkal, de a Bibliában főkép annak a története van előadva, hogy miként készítette el az Isten az utat a világban való megjelenésre. A képzelet szőtte mythologiai mesék helyett, melyekben a görögfaj gyermek korában kedvét találta, komoly, prózai, fokozatosan haladó, állandó isteni kijelentést látunk a nemzeti történelemben. 0 az, ki vezeti a történetet és érezhetővé lesz válságos időben, s ez által közli az ő ismeretét, az ő útjait és czéljait. Hogy úgy mondjam: ez képezi azt az igazi elemet, mely a hozzávetés és nyomozgatástól elkülönített kijelentést alkotja, s kétségtelen, hogy ezen igazi elemnek a többi vallások mindég híjjával voltak. Dr. New-, man fejezte ezt ki a maga utolérhetlen modorában. ,.Bár a természeti vallásban nem hiányzik az, mi kielégítsen minden mélyebb és igazabb vallásos érzelmet, de mivel sem az istenség kézzel fogható történetét, sem személyes jellege részeit, ha szólhatunk így tiszteletlenség nélkül, előmutatni uem képes: nincs meg benne az, a mi a leghatékonyabb ösztönző minden cselekvésre, nincs egy kiinduló vagy egy gyűjtő pont— egy tárgy, melyen az érzeniek helyet foglalhatnának és minden erély összpontosítható volna. A közönséges élettapasztalat mutatja, hogy a legnépszerűbb és befolyásosabb párt is mennyire elcsügged, ha a fő elvétetik tőle, és hogy megnövekszik gyakran némelyekben a politikai képesség, csupán azon gyakorlati behatások liatározmánya által, miket egy személyes lény gyakorol reá *). Böviden, az embernek nem azért szükség megismernie Istent, hogy elsajátítson egy tant, hanem, hogy ismeretségbe jöjjön egy személlyel.

ügy vélem, hogy ezen az úton találjuk meg azt a becses fényt, mely világosságot derít a keresztyén és más vallások közötti viszonyra. A Krisztus ajándékozta isteneszméhez lényeges vonásaiban igen közel jutott az ind és

görög elmélődés. A keresztyén eszme valósággal nincs jelen egyetlen más nagy vallásban sem. Ezen vallások bizonyára nem jutottak el arra, hogy az emberiségnek olyan isten-fogalmat nyújthatnának, melyet egy tanult és vallásos elme igaznak nyilváníthat. De ezen vallásokból mindég támadtak elmélődő egyének, hogy hirdessék a nép hit hamis voltát és fölelevenitsék egy felsőbb s többé kevésbbé szellemi lény fogalmát. Ezen felül a különféle polytheistíkus vallásokban a monotheismus bizonyos háttere észlelhető és a minden dolgok láthatlan fentartójának olyas felfogása, mely úgy tetszik, hogy kiírtba Jan az emberi elméből. De ezen határozatlan monotheistikus sóvárgás s a gondolkodó és törekvő egyének magasztos és bámulatos elmélődései semmibe vesztek és sokkal kevesebb hatással voltak a világvallásokra, mint vártuk volna tőlük, mert hiányzott belőlük egy dolog, mi a keresztyénségben meg van : a bizonyosság a felől, hogy az ember az isteni kijelentés után ösztönszerüleg sovárog. Más szóval, itt, a mennyire csak kívánhatjuk, oly határozottan felismerhető a különbség a kijelentés és elmélődés vagy sóvárgás között. Úgy találjuk, hogy az a méltóságos és szerető lény, ki után a mély vallásos érzetü egyének folyvást epekedtek, ime határozott alakot nyert az emberek szemei előtt, és nyilvánságossá lett hitelesen és bizonyosan. Úgy találjuk tehát, hogy az eszme nemcsak nehány kivételes egyén, de mindenki tulajdonává lön és a vallásnak tanító leikévé. Ha mély vallásos érzésű emberek soha nem „tapogatóztak volna“ egy olyan Isten után, minőt Krisztus kinyilvánított, talán kétkedtünk volna, hogy ez legyen-e az Isten, ki leginkább természetünkhöz illő, mert ő az, ki alkotá azt; de ha Isten soha nem nyilvánítja vala ki magát a Krisztusban, most nem lennénk előbbre, mint Plátó tanítványai valának vagy Marcus Aurelius, esetleg tán eljutva az igaz Isten fogalmára, de epekedvs, hogy megismerjük őt. Teljesen az a viszony a kijelentés és elmélődés között, mint a keresztyén vallás és a többi vallások egyéneinek legjava gondolatai között.

Ezen nem körbefutó érvelés. Mi nem szorulunk bizonyítékra, mert előre kijelentésnek hisszük azt, de a valloH kijeleutési alak az, mely határozottságot s biztosságot nyújt. Krisztus személyében és életében, minden emberi közreműködés nélkül, az Isten állott szemeink előtt, az, ki után a legnagyobb elmék tapogatóztak. A mi Istenntik látható a történelemben, látható a világban.

(Folyt, köv.)

Miklós Géza.

Visszaemlékezések Reflexiók.

Hol vagytok ti elmúlt jó idők, az ifjúkornak gondtalan emlékei, mikor nem ismerve az élet küzdelmeinek árnyoldalait, nem a létért való küzdelemben megvívandó csaták viharait, mint szárnyaira kelt dallos madár szabadon, gondoktól nem terhelve, az ifjúság ártatlan kedélyhangulatával élvezheténk a létnek, a jelennek örömeit! Mikor ott a bódorgó Bodrog partjain elmerengve szemléltük a víztükrén milliard fényben felcsillámló csillagot. . .

9*

*) »University Sermons» 23- o.