Dunántúli Protestáns Lap, 1894 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1894-02-25 / 8. szám

127 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 128 Épen ezért, mivel szinte képtelenségeknek tűntek fel eme hiresztelt tények, hallgatott la­punk az egész ügyről s bizton várta megczáfo­­lásukat. Minthogy azonban mindezideig semmi czáfolat nem történt, kénytelenek vagyunk fel­hozni ez odiosus ügyet, annyival inkább, mert egy­házkerületünknek, különösen pedig a drégely-pa­­lánki egyházmegyének legközelebbi érdekében áll megtudni a való igazságot. Sőt kötelességé­ben áll megtudni az igazságot, nehogy azzal vá­dolhassák, hogy krypto-katholikust dédelget ve­zetői között egyházunk veszedelmére. — Kerületünk közgyűlése ápril hó 3-án leend Sz. Fehérvárott. A meghívók a főjegyzői hivatal által a múlt hét elején küldettek szét. Tekintettel a tárgyalandó ügyek kiváló fontosságára, nagyon óhajtandó volna, hogy nem­csak a közgyűlés alkotó tagjai közül ne maradjon el senki is, hanem a főiskola fejlődése iránt érdeklődők lehetőleg nagy számmal jelenjenek meg. — Főiskolánk részére a cultusministerium 1801. sz. a. leirata szerint 5000 frt, a csurgói főgymnasium ré­szére pedig 4000 frt építkezési segélyt tett folyóvá a je­len évre. Midőn ezt hálás köszönetünk nyilvánítása mellett registráljuk, egyúttal jelezzük, hogy a részünkre megsza­vazott egyszersmindenkorrai segélyösszegből még 5000 frt utalványozatlan, s az valószínűleg a jövő évben fog fo­lyóvá tétetni. — Lelkészjelőlés. A kamocsai lelkészi állomás el­­nyerhetése czéljából pályázott rendes és s. lelkész urak közül kijelöltettek: Kocsis József, Czíke János rendes —, Vályi Miklós, Végh Béla, Borsos Kálmán segédlelkészek. — A praeparandia visszaállítása s ezzel öszsze­­köttetésben az államsegély igénybe vevése tárgyában ki­küldött bizottság munkálata a napokban került ki a sajtó alól s a hét végén küldetett meg úgy a kerületi közgyű­lés — mint az igazgató tanács tagjaihoz. Módjában lesz tehát mindenkinek megismerkedni az ügy legaprólékosabb részletével is úgy, hogy a közgyűlésen szavazata mely irányban értékesítésére nézve egy perczig sem lehet két­ségben. — Az általános polgári anyakönyvvezetés lelké­szeink jövedelmét kissé csorbítani fogja, de a kormány megígérte, hogy a hiány fedezéséről gondoskodik. Fájda­lommal olvassuk azonban, hogy nehány lelkésztársunk a jövedelem csökkenése fölötti aggodalmában arra a mentő gondolatra jutott s annak a gondolatnak kifejezést is adott, hogy az anyakönyvvezetéssel a ref. lelkész bizassék meg. Ha az illetők utánnagondoltak volna kissé javaslatuknak s annak, hogy vallásháború előidézésére semmi sem volna alkalmasabb ennél a módozatnál, hogy ref. lelkésznél je­lentse be a katholikus szülő is gyermeke születését: aligha adtak volna gondolatuknak hangot. De más szempontból is elhibázott ez az álláspont. Ha nem idézne is föl újabb bonyodalmakat, akkor is baj volna reánk nézve. Az állam a helyett, hogy megvalósítaná az 1848. XX. t. czikket, azt gondolhatná, hogy ki vagyunk fizetve, ha nehány lelkészünk anyakönyvvezető lesz s igy 40 - 50 frt jövedelemhez jut. Saját magunk ellen vétkezünk ilyen módozatok hangozta­tásával, mert nekünk nem azon kegyért kell könyörög­nünk, hogy lelkészeink egy része állami anyakönyvvezető lehessen, hanem kívánnunk kell az 1848. XX. t. czikk teljes megvalósítását. Akkor pedig nem kell 40—50 irtokért alázkodnunk. — Országos nagygyűlés. A fővárosi szabadelvű katholikusolt az országos katholikus nagy gyűlésen hozott határozatok ellen tiltakozás czéljából öszszejöveteleket tar­tottak, ezeken elmondott emelkedett szellemű hazafias be­szédeik mindenféle élénk helyesléssel találkottak, minek folytán elhatározták, hogy az ország minden részéből köz­gyűlésre hívják össze azokat, kik a kormány által a há­zasságjog rendezése tárgyában beterjesztett javaslatot he­lyeslik. Agyülés idejéül mártiushó 4-ét állapították meg a már szétküldött meghivókban. A lapok jelentései szerint minden egyes vidékről oly nagy számmal jelentkeztek ez országos nagy gyűlésre, hogy a fő- és székváros alig lesz képes a vidéki vendégek kellő elhelyezésére. A január 16- iki gyűlésen hozott határozatok után ez az óriási arányú tüntetés teljesen jogosult. Hadd lássa meg a müveit kül­föld, hogjr minő szellem hatja át a magyar társadalmat, minő elvek és jelszavak után indul, amidőn legvitalisabb érdekeiről van szó. Óhajtandó, hogy a Dunántúlról is mi­nél többen vegyenek részt e gyűlésen, hogy igazolva le­gyen minket illetőleg is Just azon kijelentése, hogy mi első sorban magyar hazafiak vagyunk. — Komárom szab. kir. város és vidéke intelli­­gentiája, főleg Tuba János képviselő ur buzgólkodása folytán, elhatározta, hogy a megye közönségét nagygyű­lésre hívja össze, melyen az egyházpolitikai reformok he­lyeslése tárgyában lesz hivatva nyilatkozni a választó kö­zönség, s egyúttal határozni az országos nagy gyűlésen leendő megjelenés iránt. A mint erről értesült Molnár János komáromi apátplébános, azonnal tollat fogott és egy elmés (!?) szójátékokkal is ékeskedő — p. o. reform, deform — „Óvás“-t bocsátott ki, melyben szóról-szóra ez van: „sze­retettel kérem, intem, figyelmeztetem és óvom kedves hí­veimet, sőt ismervén hítliűségüket, meg is várom tőlük, hogy egyetlen egy se jelenjék meg közülök a helyben a Fá­biánná vendéglőjében /. évi február hó 25-én, vagy Buda­pesten, j. évi mártius 4-én tartandó népgyülésekenu Kíván­csiak vagyunk, hogy e szent parancsot hány engedelmes bárányka fogadja meg, és hány lesz olyan, mely az apát­­plebános szavai szerint „beteges, makranczos .... mellék­utakon béget". Laptulajdonos és felelős szerkesztő : NÉMETH ISTVÁN. Az előfizetési pénzek, megrendelések és reclamatiók BORSOS ISTVÁN főmunkatárs nevére czimzendők. Pápán, 1894. az ev. ref főtanoda betűivel ny. Kis Tivadar.

Next

/
Thumbnails
Contents