Dunántúli Protestáns Lap, 1894 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1894-12-23 / 51. szám
803 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. Uram, hogy amaz isteni béke ne csak karácsony ünnepén, hanem az óv minden napjaiban uralkodhassók megtisztult lelkűnkben ! Borsos István. A keresztyén élet eszménye — Müller K. után. — Az evangelizáczio oly sokat vitatott kérdése mellett ■úgy egyházi lapjainkban, mint egyéb, kisebb-nagyobb köm lelkészi összejöveteleinkben legtöbbször képezte fejtegetés tárgyát, a legközelebbi zsinat, utolsó napjain történt megbeszélés óta, az egyházi értekezletek szükségessége, fontossága stb. és csak örülhetünk, hogy e kérdésnél nem maradtunk csak az elméleti fejtegetések terén, hanem az eszmének életet is iparkodtunk adni, szervezvén, a többiek között a mi dunamelléki kerületünk is az egyházi értekezleteket, mint ezt egyebek között az első alakuló gyűlésről a mélyen tisztelt titkár úr által hozzánk e napokban megküldött, csinos kis füzetet képező emlék könyv is igazolja. Nem czélom ez alkalommal ezen most említett füzet alapján összehasonlítást tenni a németországi lelkészi értekezletek és a mi egyházi értekezleteink között, csak egy konkrét példával akarom illustrálni, hogy mily nagy súlyt fektetnek azok még ilyen értekezletek tartásakor is egyes tudományos tételek fejtegetésére, s minő természetűek a fejtegetni szokott kérdések. E őzéiből kérem nt. szerkesztő urat a f. évi augusztus 10-én Barmenben tartott reform, lelkészi értekezleten Müller K. által felolvasott értekezés szives közlésére, mely.uek czimét én is megtartottam. Az értekezés bevezető részével együtt a következő : Mai értekezésünk tárgya a keresztyén élet eszménye a szt. írás szerint, tehát nagy horderejű s a gyakorlati életet is mélyen érintő jelentőségű tárgy. Tételünk voltakép felöleli a kér. ethika egész tartalmát, minél fogva arra még csak gondolni sem lehet, hogy ezt ilyen rövid, csak egy előadásra szánt idő alatt csak megközelitőleg is kimenthetnénk. Az sem lehet czélunk, hogy minden irányban feltüntessük a kér. élet fővonásait. A tétel formulázása, melyuek talán más alakot adtam volna, ha készen nem kapom, határozott körvonalozással mutatja ki feladatunkat. A ki az újabb theologiát mozgató kérdések között csak futólag tekintett is szét, amint az „életeszmény“ szót hallja, ez azonnal határozott gondolat sorozatra utalja. Bitschl iskolájából való az az állítás, hogy a reformatio lényege új életeszméknek kép viselése a középkori szerzetesség életeszményével szemben: egyik részről tehát a keresztjén élet legfőbb feladata a világ kerülése, megtagadása, másik részről pedig a világ dicsőítése a földi hivatás gyakorlásában. Ez legjen tételünk fejtegetésének középpontja. Hogyan kell a keresztyénnek a világot saját személyes életére való vonatkozásában tekinteni ? Melyik a keresztyén életnek, a világhoz való viszonyban, azon alakja, mely után törekedni érdemes. Ezt a kérdést pedig fejtegetjük a szt. irás szerint. 8<H A tételnek ezen határozóval való megtoldását örömmel ragadtam meg. Nincs ugyanis tudomásom arról, hogy az újabb theologia valamelyik hive komolyan vállalkozott volna arra, hogy keresztyén élet eszményét a szt. Írásból okolja meg. Rendszerint megelégesznek a Lutherre utaló előadással. Ámde igaztalanok volnánk a reformátorok iránt, ha alapul az ő keresztyénségiiket vennénk a nélkül, hogy a szt. Íráshoz térnénk vissza. Azután meg nem állunk e azon veszély szélén, hogy a másik szélsőségbe esünk, ha a szerzetesi világkerüléssel ellentétben a földi hivatás frequentálását hangsúlyozzuk ? Az emberi hangulatok és gondolatok története egyoldalúságok lánezolata. Csak a szt. irás mélyezése, mely az egész isteni kijelentés csudálatos összfoglalatja, menthet meg ez egyoldalúságtól. Vizsgálódásunkban tehát a szt. irás gondolatai legj’enek útmutatóink. * * * Arra nézve, átalában, nem merülhet fel kétely, hogy a szt. irás szerint az Istennek tetsző élet abban áll, hogy Istent dicsőítsük. A keresztyén élet eszménye Isten dicsőségének szolgálása. Az ó testamentomban lépten-nyomon találkozunk Isten dicsőségének emlegetésével: „Szent, szent, szent a Seregeknek Ura, teljes mind a széles föld az ő dicsőségével“ (Ezs. 6. r. 3. v.l Az egész teremtett világ úgy van alkotva, hogy Isten dicsőségét hirdesse: „Az egek hirdetik az erős Istennek dicsőségét és az ő kezeinek muukáját hirdeti ama kiterjesztett erősség (XIX. Zsolt. 2. v.) Kiválasztott népe sorsának intézésében is dicsőségét jelenti meg Isten: „Én vagyok az Ur, ez az én nevem, és az én dicsőségemet másnak nem adom, sem az én tisztességemet a bálványoknak“ (Ezs. 42. r. 8. v.) E szerint kell magát viselnie az ő tulajdon népének is. Isten magasztalására kell, hogy mondják a népek: „Mert micsoda, nagy nemzetség vagyon oly, melyhez olyan közel volna az Isten, mint a mi Urunk Istenünk mi hozzánk mindenekben. a melyekért segirségül hívjuk. És melyik volna az a nagy nép, melynek ilyen rendtartásai és igaz törvényei volnának“. (V. Móz. 4. r. 7 —8. v.j Nem is tehet Izrael magának nagyobb kárt, hivatását jobban nem hibázhatja el, mint ha miatta Isten neve káromoltatik a pogányok között: „Mi hasznom vagyon abban, ezt mondja az Ur, hogy az én nevem szüntelen minden nap boszantatik“ (Ezs. 52. 5. v.) Isten azonban még az Ő népe bűnének daczára is megdicsőiti az ő szent nevét: „Ezt mondja az Ur Isten, nem ti érettetek cselekszem, oh Izrael háza, hanem az én szent nevemért, melyet ti megfertéztettetek a pogányok között, a kik közé mentetek. És megszentelem az én nagy nevemet, mely megfertéztetett a pogányok között, melyet ti megfertéztettetek ő közöttök, hogy megtudják a pogányok, hogy én vagyok Ur, ezt mondja az Ur Isten“ (Ezék. 36. r. 22—23. v.) Feltétlenül mégis vannak a próféták győződve a felől, hogy Isten dicsősége végre diadalmaskodni fog: „Mert az Ur dicsőségének esméretével betelik a föld, míképen a vizek a tengernek mélységét beborítják. Az Isten a Témán hegyéről kimutatá magát. Béfogá az egeket az ő dicsősége és az ő dicséretével rakva & föld“. (Hab. 2. r. 14. v. 3. r. 3. v.) Izraelnek megmásitt*
