Dunántúli Protestáns Lap, 1894 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1894-11-11 / 45. szám
707 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 708 az e tárgyban elfoglalt s úgy látszik nem is egyedül álló nézetünket s álláspontunkat, nagyobb körben megismertetni. Kifogásoltuk a tervezetben, hogy az új intézet, bár háromakkora megterheltetéssel (eddig a tagdíj, mely e czimen összegezhető az egész egyetemnél 17 ezer frt voU most 52 ezer frt lenne) még is csak 10 év múlva kezdi meg működését. Ez által a jelen nemzedéket arra kényszeríti, hogy a jövőnek tekintélyes tőkét gyűjtsön, saját eddigi tőkéjét pedig feleméssze, vagy ha ezt tenni nem akarja: az újnak is, a réginek is terhét egyaránt vállalja fel. Kifogásoltuk a tervezetben, hogy az egyetemes czim alatt csak a tagokat, s az ezekben rejlő erőt öleli fel aláírni; a létező gyámintézeteknek, ideértve az egyházkerületek által kezelt e czélu tőkéket is — tehát több mint másfél millió forint tőkéjét egészen mellőzi. Kifogásoltuk a tervezetben, hogy a tőkék mellőzése mellett, mig magasra szabja a lelkész! (fizetésük 2V2%) tagdijakat: addig igen csekélyre az egyházak hozzájárulását (a lelkészi fizetés 1%-a). Holott nézetünk szerint ezen teher viselésnek egyenlőnek kellene lenni; vagy ha nem is — olyannak mindenesetre, mint a mily terhet az egyházak az országos tanítói nyugdíjintézetbe — iskolafentartókul fizetnek — (E tagdíj l°/0-ban évi 15 ezer frt; 12 írtjával 23700 frt.) Kifogásoltuk a kezelésben megállapított rideg központosítást. — Az eddig felszínre jutott mindenik tervezetnek ez volt a nagy hibája. — A Kovács Albertének azon merev kifejezése: „a jelen nemzedék kihalta után a régi tőkék mind a központba beszolgáltatandók*4 — hatott a legleverőbben ránk akkor. — Ezt a merev — s mindenre kiterjedő központosítást kifogásoljuk most is.— És pedig nem csak a 4°/0-ban remélhető csekély kamat, hanem az ezenkívül felmerülő tekintélyes kezelési költség miatt is. — (1893-ban az 1892. évi közalap jövedelmeinek kezelése 2095 írtra ment.) Kifogásoltuk a tervezetben, hogy a jövedelem V4-ed része vetetett nyugdíjalapul. — E miatt az adandó segély oly igen csekély a jelen nemzedék javára: holott a tagdíj ennek terhéül egy oly intézmény tőkéjének létesítésére vettetik ki, melynek sem formáját nem ismerik, sem áldását nem élvezik. Mi tehát tekintettel arra, hogy az alkotandó új gyámintézet nem teszi feleslegessé az eddigieket, s igy czime daczára nem lesz egyetemes intézet, hanem mi reánk tiszántúliakra s a dunamellékiekre, a létező egyházmegyei gyámiutézet mellett második ; a dunátuli és erdélyiekre, az egyházmegyei gyámintézeteken kívül létező egyházkerületi gyámintézet mellett harmadik; a titiszáninneníekre nézve pedig, hol maga a kerület három különböző czímen kezel ily czélu alapokat, az egyházmegyei gyámintézet mellett ötödik; tekintettel arra, hogy ezen alkotandó új gyámintézet, daczára annak, hogy a lelkészek által ma viselt 17 ezer frtnyi tagdíj helyett — az egyházakéval együtt 52500 frtet vesz be, s mégis az első 20 évben alig helyez kilátásba több segélyt, mint a mennyit a ma működésben fjevő gyámintézetek nagy része; tekintettel arra, hogy az új intézmény a létező őszszes erőket nem egyesítvén, igy nem nevezhető egyetemesnek s a föltétien s teljes központi kezelés mellett felette drága: mi a tervezetet, úgy amint van, el nem fogadjuk s elfogadásra nem ajánljuk. Javasoljuk azonban, hogy az egyetemes intézet 1. a tagok és tőkék teljes egyesítésével; 2. egyetemes központi kormányzat, de 3. a vídékenkénti (parlialís) kezelés jövedelmezőbb megtartásával ; 4. az eddig felmerült terhek teljes és sértetlen átvállalása s 5. a ma élő s tőkéjét az egyetemes gyámintézet részéül felajánló nemzedék már biztosított igényeinek teljes kielégítésével s oly formán alkottassék meg, hogy a létező tőkék l\ e nyugdij-tőkéuek, %-e gyámtőkének nyilváníttatván, emez működését 1895. decz. 3l-én, amaz működését egy millió forintra növekedtével, okvetlenül megkezdi. Hogy ezen elvek mellett, minden jogsérelem nélkül, minden igényt kielégítő s fejlődésképes, egyetemes intézetet lehet alkotni, ez teljes meggyőződésünk. Ugyanis, a tagok és tőkék teljes egyesítése s egy czélra irányzása mellett, az új intézet megkapja az előirányzott tagdijakon kívül, az összes tőkék jövedelmet is. E tőkéket a tervezet-készítők mellőzték egészen, — egy felől a: ért. mert az előbbi tervezések alkalmával, de legkivált 1886-ban, erős tiltakozás nyilvánult a tőkék lefoglalása ellen; másfelől pedig azért, mert a létező tőke szent és sérthetetlen magánjogi tulajdon. A mi nézetünk szerint azonban az 1886. évi tiltakozás nem azért volt oly egyhangú, mintha a létező gyámintézetek tőkéjét magánjogi tulajdonúak tartottuk volna csupán,—hanem azért is, mert ellene voltunk a módnak, melylyel a lefoglalást foganatosítani akarta, s ellene annak a merev központosításnak, melyet a tervezet keresztülvinni kívánt. A magánjogi tulajdon fogalma azt hozza magával, hogy azzal a jogszerző szabadon rendelkezik. — Örökös nem létében oda teheti, a hová akarja. — Hagyhatja oldalági örökösökre, de hagyhatja egészen idegenekre is, vagy ha a szükség úgy hozza magával, fel is emésztheti. A mi nézetünk e tekintetben az, hogy a gyámintézeti tőke inkább oly hitbizomány, melynek jövedelmére szereztünk jogot s mely jövedelmet viszont, a kitűzött |ezéi szerint, csak azok vehetik el, kik arra a jogot megszerezték. Örökösödés szerint száll tehát utódról-utódra, úgy azonban, hogy az utódlás magában nem elég. — Szükséges az ellenszolgálmány, a jogszerzés is ahoz, hogy valahí ez örökség élvezetébe juthasson. Ha jogszerző nincs: nincs örökég-élvező utód sem.— Az alap azonban fentartandó s csak arra a czélra fordít* ható, melyre az ős alkotók által megalkotva lett. A konventi tervezet szerint nem lehet többé egy egyházmegyei vagy kerületi gyámintézetnek sem tagjává, az új lelkész. . . Ezzel a határozattal a mi hítbizományunk elveszti örököseit. — De elveszti egyszersmind, eddigi
