Dunántúli Protestáns Lap, 1894 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1894-11-04 / 44. szám

Ötödik évfolya m. 44. szám. Pápa, 1894. november 4. **­ELŐFIZETÉSI DÍJ: Helyben és vidékre pos­tai szétküldéssel egész évre 4 frt, félévre 2 frt. Az egyház és iskola köréből MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. TARTALOM: Pastoral is prudentía. Szekeres Mihály. — Szemelvény Szent Ágoston confessióiból. Csizmadia Lajos. — Is kola ügy. Ev. reform, középiskoláink az 1893 —94-ik tanévben. Borsos István. — T á r c z a. Emlék beszéd. Borsos Károly. — Vegyes közlemények. — Hivatalos rész. Alap- és lelkészképesítő vizsgálati tételek írásbeli dolgozatokra az 1895. évre. -— Hirdetmény. Pastoralis prudentia. Megfigyelésül a lelkészi pályára készülőknek. Teljes meggyőződésem, hogy a prot,, köze­lebb a ref. lelkészi hivatal jól folytathatása a legnehezebb problémák egyike. A ki csak azt hiszi, hogy a szószék a legnehezebb, az nincs tisztában hivatásával. A szószék, a templomi szol­gálat kétségkívül igen-igen fontos, és nagy ké­szültséget, folytonos haladást és tanulást igén}7el, de még ez nem minden, ezen kivül még sok a kí­vánatos dolog. Megengedem még azt is, mert hiszen én is tudok rá példát, hogy az ékes szó­noknak még erkölcsi fogyatkozásait, gyengesé­geit is elnézi a már épen e miatt korrumpált gyülekezet, de a kivétel nem szabály. Annyival kevésbbé az, mert viszont ismerek gyenge szó­nokot, kit a nép mégis szeret és követ. A kormányzásban fekszik a súlypont. A kor­mányzás a legnehezebb feladatok egyike. El me­rem mondani, hogy egyéb kiváló tulajdonok mellett a kormányzás az, mely a lelkészt ked­vessé és a mi fő, tiszteltté teszi. Ez az a titok, melyet ki jól megold, boldogul mind ő, mind gyülekezete. Ám de ez nehéz dolog. Ha nem könnyű a királyok — császároknak országokat kormányozni, nem kevésbbé az egy gyülekeze­tét jól és helyesen kormányozni. Egy gyüleke­zetben különféle állású, érdekű, sokszor egymás­sal ellenséges családok élnek. Ezen különféle érdekű, állású családokat a közügynek úgy meg­nyerni, az egyház ügyének oltára körül úgy cso­portosítani, hogy ott már ne mint Montague és Capulete, hanem mint Pálok és Apollósok állja­nak, ez kitűnő, de nehéz munka. S ez vár, ez néz arra a lelkészre, a ki csak némileg is jól akar kormányozni. Arra most már szabályt fel­­álitani, miként forgolódjék a lelkész gyülekeze­tében a fenti helyzet nyomása alatt és czól ér­dekében, alig alig lehet. De mégis vannak álta­lánosan megfigyelhető nézpontok, a melyekről tekintve, a helyzet megoldása némileg lehetőnek tűnik fel. Mindenek előtt legyen a lelkész testtel lélekkel azon, hogy gyülekezete javát előmoz­dítsa. Soha se legyen önző, sohase a maga, ha­nem gyülekezete hasznainak keresője. Soha se mutassa, hogy csak ő neki legyen meg kiván­­sága, hanem arra gondoljon mindig, hogy van-e a pénztárban pénz. S ha nincs, teremtsen bele. Hallottam lelkészt igy nyilatkozni: nem bánom, ha a föld mélyéből teremti is elő a gondnok, de legyen, a mi kell. Ez nem jó, nem helyes, mert daczot szül, hanem inkább azon legyen a lelkész, hogy a gondnok és elöljáróság pénzt tudjon te­remteni, egy szóval érdeklődjék gyülekezete anyagi ügyei iránt. Ezeket pedig csak azért mondám el, hogy az előjöhető vihar alkalmával legyen a lelkész­nek biztos talaja. Legborzasztóbb rém pedig, mely a lelkész erejét megpróbálja, a székper. Ez ugyancsak a nemes családokból álló gyülekeze­tekben jelentkezik, de mivel ilyen gyülekezetünk is sok van, érdemes e rémmel foglalkozni. Ez a viszály fő oka sok gyülekezetben. Oly tűz, mely könyen gyulád, de eloltani felette nehéz s mig MÄfltl EV. REF. mim. B1VATA10S KÖZLÖM HIRDETÉSEK DIJA: 4 hasábos petitsor több- ; szőri közléséért 5. egy­szeriért 7 kr sorja. Ezen­kívül bélyegdíj 30 kr.

Next

/
Thumbnails
Contents